A magyar jazz utazó nagykövete és Vashegyi György együttesei a Gramofon toplistáján

A Gramofon márciusi toplistájának második helyére a magyar jazz utazó nagykövete, Bágyi Balázs jazzszvitje és egy alig ismert velencei születésű barokk komponista, Francesco Bartolomeo Conti miséje került, utóbbi Vashegyi György és együtteseinek előadásában.

A kitűnő muzsikus, komponista és zenekarvezető (aki még a jazzközélet főszereplője is) bámulatra méltó zenei aktivitásról tesz tanúbizonyságot már évek óta. Egymás után születtek „projektjei”, (Valahol máshol, Easy Landing, Tribute to Ella), nagylélegzetű, többtételes jazz-szviteket is beleértve (Continuity Jazz Suite, Hommage to Shakespeare), amelyeket aztán számos koncerten mutatott be itthon és külföldön. Együttesének szaxofonosa kezdetben Ávéd János volt, majd Soso Lakatos Sándor lett. Bágyi Balázs nem hagyja „elszállni” ezeket a kiváló muzsikákat, hanem megtalálja a módját annak, hogy rögzítsék őket.

Nem az a fontos, hogy puccos körítéssel kerüljenek a jazzbarátok kezébe, a szerény külső mögött remek produkciók húzódnak meg.

Balázs az elmúlt évek során a magyar jazz utazó nagykövete is lett, aminek során intenzív kapcsolatot alakított ki a feljövőben lévő kínai jazzszcénával. Neki köszönhetjük azt, hogy egyáltalán tudunk róla, az ázsiai nagyhatalom ezen a téren is rakétasebességgel számolja fel hátrányát. Balázs egyedül, majd kvartettjével is játszott már a távoli országban, és a jelen lemezen vendégszereplő sanghaji trombitás is emlékezetes koncerten mutatkozott be két évvel ezelőtt a Müpában. Li Xiaochuan ezúttal Balázs hat tételből álló Kínai jazz szvitjének tolmácsolásában vett részt a vele kvintetté bővült együttes szólistájaként.

Játéka szervesen illeszkedik az együttes produkciójába. A kompozíciók Balázs kínai utazásainak tapasztalatait, benyomásait tükrözik (A panda álma, Tiltott város, Tibeti mesék stb.), de nem esett abba a hibába, hogy kirívóan használná a kínai melódiavilágot. Mint korábbi szerzői és előadói tevékenységében is, Balázs és együttese a post-bop elemekből építkező akusztikus kortárs jazzt ad elő a legmagasabb szinten. Vitathatatlan érdeme az is, hogy zenekarvezetői státuszának ellenére visszafogottan, elegánsan játszik, egy az egyenlők között.

A kvartett valamennyi tagja hangszerének legjobbjai közé tartozik.

A hazai szaxofonosok egyik legkiemelkedőbb képviselője, Soso Lakatos Sándor szólói, a klasszikus zenén felnőtt Oláh Dezső kreatív improvizációi és Oláh Péternek a szilárd alapot biztosító bőgőjátéka a minőségi kivitelezés garanciáját jelentik.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

A velencei születésű Francesco Bartolomeo Conti egyike volt azoknak a zeneszerzőknek, akit a saját kora rendkívül nagyra tartott, de az utókor teljesen megfeledkezett róla. A háromszor házasodott Contit mandolin- és theorbavirtuózként is számontartották, a legelső mandolinszonátákat ő írta. A zeneszerző nagyobb lélegzetű művei közül 25 opera és tíz oratórium maradt fenn.

2017 elején már hallhattuk a misét a Zeneakadémián, a következő évben jelenttette meg lemezen a művet a Vashegyi György által vezetett Orfeo Zenekar és Purcell Kórus, négy énekes szólista közreműködésével.

Az 1715-ös Missa Sancti Pauli és betoldott Sonata; valamint a Fastos caeli audite kezdetű motetta hangzásvilága különösen érdekes. Conti meglepő módon használja a kromatikát, váratlan dallam és harmóniafordulatokat (Gloria in excelsis Deo) hallunk. Fontos megemlíteni a hangszerelést, amely helyenként rendkívül sötét, máskor pedig szinte éteri. Rácsodálkozunk a váratlan disszonáns harmóniákra, amelyek előre mutatóak.

A különféle karakterek, egy-egy szó zenei megfestése azt bizonyítja, hogy Conti nem érdemtelenül volt neves, és követésre méltó zeneszerző.

Minden ízében, ütemében izgalmas tehát Conti miséje, érdemes megismerkedni a művel, és az előadással is.

Az Orfeo Zenekart és a Purcell Kórust ma már a régizenei együttesek élvonalához sorolják. Érezhető, hogy a két együttes összeszokott, anyanyelvi szinten közvetítik a stílusra jellemző zenei jegyeket, előadásukban megelevenedik ez a mű is. Mind a zenekar, mind az énekkar hangzásképe egyedi és felismerhető. Az énekes szólisták is kiválóak. Thomas Dolié imponáló erejű basszusa zengő, az együttesekben alkalmazkodik a többi szólistához. Kalafszky Adriána hangja hajlékony, a virtuóz szakaszokat is könnyedén énekli (12. szám). Megyesi Zoltán nagy biztonsággal tolmácsolja szólamát, a lemez utolsó áriájában (amely nem a mise része) is őt halljuk. Bárány Péter kontratenor rendkívüli kifejezőerővel énekli a motettát, a gyors részek peregnek, mint a gyöngyszemek. Az együttesekben a szólisták egymásra figyelve tolmácsolják szólamukat. Minden szempontból – a kísérőfüzetet is megemlítve – nagyszerű lemez született.