Gwendolyn Masin napjaink egyik meghatározó magyar származású hegedűművésze. Szóló- és kamarazenei koncertjei mellett zeneszerzéssel, illetve átiratok készítésével is foglalkozik, valamint hegedű- és kamarazenei mesterkurzusokat tart világszerte. A Hollandiában élő művésznő április 16-án ad koncertet a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül a Festetics Palota Tükörtermében. Ez a számára kitüntetett helyen álló esemény teremtett alkalmat a beszélgetésre, mely során Gwendolyn Masin magyar gyökereinek fontosságáról is szó esett.
Gwendolyn Masin előadóművészként és művészeti fesztiválok vezetőjeként is aktív. 2006-ban megalapította Svájc egyik legfontosabb komolyzenei fesztiválját, a GAIA Zenei Fesztivált, 2007-től pedig három éven át az írországi Carrick Water Music Festival művészeti vezetőjeként tevékenykedett. A különböző kultúrák minden szempontból nagy hatást gyakoroltak rá, vallja a művész, akinek az alkotással vállalt állandó „úton levés” életformája is nagyban meghatározta a világlátását.
– Nem ez az első alkalom, hogy Budapestre látogat, hiszen családi szálak fűzik Magyarországhoz.
– Az édesanyám oldaláról 200 évre visszamenőleg magyar felmenőkkel büszkélkedhetem. Gyerekkoromban nyaranta sok időt töltöttem Magyarországon, aminek számos, a mai napig szoros barátságot köszönhetek. 2009 és 2012 között szinte állandó jelleggel Budapesten tartózkodtam – az volt a tervem, hogy megosztom az életem a magyar főváros és Berlin között, de eközben professzori állást kaptam Svájcban, így odaköltöztem. Rengeteget utazom, de Magyarországhoz mindig közel akarok maradni, így évente 4-6 alkalommal biztosan Budapestre látogatok, hiszen a gyerekkori barátaimon kívül sok magyar zenésszel is közeli kapcsolatban vagyok, akikkel nagyon szeretek együtt játszani.
– Milyennek látja Budapest zenei életét?
– Európa más fővárosaihoz hasonlóan Budapest is elképesztően gazdag kulturális események tekintetében. Köztudott, hogy a város zenei élete történelmi jelentőségű, és úgy gondolom, hogy ma is a zene Magyarország elsődleges és legfontosabb „exportcikke”. Amellett, hogy mindenütt ismerik a 20. század és napjaink legnagyobb magyar zeneszerzőit, Bartóktól kezdve Ligetin át Eötvös Péterig, a népzenei és világzenei színtér is egyre erősödik és gazdagodik. Három éve, egy holland televíziós műsorban találkoztam például a Söndörgővel, akik lehengerlően játszanak.
Úgy látom, hogy egyre több olyan zenekar van, akik nagyon igényesen használják a magyaros zenei motívumokat vagy az autentikus népzene dallamait.
Emellett számos klasszikus és jazz-zenészt tudnék kiemelni, például a legutóbbi albumomon a bámulatos tehetséggel megáldott Lukács Miklóssal dolgoztam együtt, a szintén világszerte ismert Várdai Istvánnal pedig már több alkalommal léptem fel.
– Ön szerint a játékára is kihat valamilyen módon magyar származása?
– Úgy gondolom, a családi gyökereknek és a szülőktől eredő kulturális háttérnek nagyon meghatározó szerepe van a gyermekkorban. A magyar nagymamám Pesten volt zongoratanárnő, az ő édesanyja ugyanígy, a szüleim pedig mindketten hegedűsök.
A családomnak tehát körülbelül 150 éve a zene a hivatása.
Ennek hatása természetes és elkerülhetetlen volt az én életemben is, ráadásul az édesanyám, aki hegedűt és brácsát tanít, a kezdetektől fogva alkalmazza a Kodály-módszert, ami az én pedagógiai elveimet és módszereimet is megalapozta. Lényegében Kodály koncepciója vezetett a zene egészének megértésében és megtapasztalásában.
Egy kicsit beszélek magyarul, ha több időt töltök Magyarországon, akkor már bátran használom is a tudásomat, ami nagy hatással van arra, hogy hogyan játszom Bartók-műveket, Brahms Magyar táncait vagy Kodály darabjait. A magyar nyelv és a magyar zene jellegzetes kifejezésmódja, tagoltsága – kiváltképp a 20. századi művekben – nagyon közel áll egymáshoz. Tehát a nyelvtudás, véleményem szerint nagy előnyt jelent, és egyértelműen meghatározza a művek interpretálását – az én esetemben is.
– A zenének köszönhetően már egészen fiatal kora óra utazik szerte a világban. Ez az életforma segíti vagy inkább megnehezíti a művészi elmélyülést és a mindennapokat?
– Mint mindennek, ennek is két oldala van: a világot járni azért jó, mert az ember több kultúrát, más nyelveket és életfilozófiákat tud megismerni közelebbről, ezzel együtt a létezés és a civilizáció különböző módjait illetve lehetőségeit is megtapasztalja.
Ez az életforma természetesen azzal is jár, hogy mindig, mindenhol egy kicsit kívülálló maradsz, de biztosan nagyon jól megtanulsz alkalmazkodni. Pont olyan leszel, mint egy kaméleon! Emellett minden egyes út szerénységre, alázatosságra és visszafogottságra tanít, hiszen nem viselkedhetsz úgy, mint egy díva, ha senkit sem ismersz. Egyszerűen, ilyenkor nem vonulsz be úgy a próbára, mint egy drámai jelenet hősnője…
A hosszú turnék negatív oldala, hogy sokszor igazán sehol sem érzem magam otthon, hiszen folyamatos mozgásban vagyok – pszichológiailag és fizikailag is. A szüntelenül és intenzíven érkező új információk és élmények feldolgozása nagyon kimerítő dolog. Azokon a napokon, amikor erősnek érzem magam, jó hangulatban vagyok és izgatottan várom a koncerteket. De amikor törékenyebb állapotban ér az utazás, magányosnak és végtelenül fáradtnak tudom érezni magam.
Egyébként Budapesten valahogy sosem fog el az otthontalanság-érzés.
– Meg tudja fogalmazni a művész-lét legnagyobb privilégiumát?
– Azt gondolom, hogy mi, zenészek igazán kiváltságos helyzetben vagyunk. Amikor reggel felkelünk, csak annyi a dolgunk, hogy elinduljunk a világba, hogy új tapasztalatokkal gazdagodjunk, amelyeknek segítségével elláthatjuk a feladatunkat, ami egyben a boldogságunk. Ha belegondolok, ez szinte hihetetlen! A zenéből rengeteg örömöt és energiát tudunk nyerni és általa másoknak adni.
– Tanárként miben tud leginkább segíteni a fiataloknak?
– Emlékszem, mennyire lenyűgöztek Sebők György órái, akihez Angliában jártam. Csodálatosan játszott, sok-sok éven át hangversenyezett és a világ különböző pontjain tartott kurzusokat. Zathureczky Edének, egyik tanárának köszönhetően zongoristaként az egész hegedűirodalmat elsajátította, beleértve a vonásnemeket, az ujjrendeket, mindent. Ő ahelyett, hogy végig különböző játéktechnikai problémákat részletezett volna az órákon, filozófiáról, vallásról vagy akár politikáról beszélgetett velem, miközben megfogalmazott számtalan életbölcsességet és tanítást.
A 2019-es Tavaszi Fesztivál további háttéranyagaiért keresse tematikus blogunkat.
Megértettem, hogy miközben őszintén hitt abban, hogy képes vagyok játszani a hangszeremen, olyan légkört akart megteremteni, amely a tudásátadásról és az emberről szól. Tanárként egy kicsit az ő módszereiből is próbálok átvenni, például azzal, hogy lehetőséget teremtek a diákjaim számára, hogy nemzetközi közönség előtt is felléphessenek.
Az ORIGIN nevű projektet egy olyan szextettel visszük színpadra Európa különböző pontjain, amelynek tagjai mind a tanítványaim voltak valaha. A programból ezen a néven lemez is készült 2016-ban, amely, ahogy a cím is sugallja, sok magyar vonatkozású művet tartalmaz.
– Mi köti le most leginkább?
– Jelenleg főképp az ORIGIN fejlesztésén munkálkodom, emellett pedig zeneszerzőket keresek, akik segítenek nekem átírni néhány darabot az együttesem számára.
Ebben a pillanatban nagyon izgatottan várom a Budapesti Tavaszi Fesztivált is, amelyen a 2017-ben készült Flame című albumom és a legújabb, 2018-ban készült Trois című lemezem programját fogom előadni. Ez a fesztivál nagyon fontos számomra, hiszen szinte vele együtt, benne nőttem fel.
Gwendolyn Masin koncertjére ide kattintva online válthatja meg jegyét.
