A „Taladim” lett a hónap jazzlemeze

Wolf Olasz daloskönyve Diana Damrau és Jonas Kauffmann előadásában vált „dalos játékká”, a 2018 novemberében rögzített koncert most a Gramofon toplistájának első helyére került. Szintúgy Pátkai Rozina új lemeze, melyen az énekesnő, ha lehet, az eddigieknél is színesebb, változatosabb, kísérletezőbb anyaggal jelentkezett.

„1945 után több sikeres kísérlet is volt arra, hogy e könyv dalait egytől egyig – szoprán és tenor vagy magas-bariton közt megosztva – előadják és sima átcsoportosításokkal novellisztikus összefüggésbe hozzák egymással. Wolf maga ezt nem tette. Walter Legge azonban megkísérelte, Erik Werba nemkülönben. Drámai ettől az egész azonban még nem lesz, legföljebb egyfajta dalos játék jön létre két személy között. Drámai ezekben a dalokban valami egészen más: az álom az operáról.

Wolf helyszínben és helyzetben gondolkodik. Merthogy nemcsak hallotta, hanem látta is képzeletében a dalait.

Képi fantáziájának ereje elutasított minden olyan előadást, amely lelki szemeinek nem felelt meg. Wolf dalművészete egyre dramatikusabbá vált, mígnem végül majdhogynem monológszerűvé lett” – e paradox gondolatmenetet Dietrich Fischer-Dieskau írta le Hugo Wolfról szóló nagymonográfiájában (2003), amelyet mellesleg Elisabeth Schwarzkopfnak ajánlott. És fején is találta a szöget: az Olasz daloskönyv ősbemutatója ugyanazon az estén zajlott le, mint a szerző egyetlen befejezett operájáé, az ugyancsak mediterrán (spanyol) témájú Der Corregidoré (Mannheim, 1896. június 7.).

Csakhogy a 46 dalban, melyet az olasz népköltészetből Paul Heyse által összeállított és fordított gyűjteményből (1860) zenésített meg, Wolf „lemond minden couleur locale-ról, a szövegtartalmakat általános érvényűnek gondolja, s úgy véli, azok »a Dél gyermekei, akik mindennek ellenére sem tagadhatják le német származásukat. Igen, a szívük belül németül dobog.« És jóllehet a Wolf által kiválasztott rövidebb, egystrófás (Itáliában »rispetti«-nek nevezett) versek is a szerelmet választják témául, akárcsak a Spanyol daloskönyv, ám nem az ősi, spanyol katolicizmus fundamentumán felizzva. Hanem könnyeden, kacéran, a szépség iránti szenvedélyes odaadással, s az apró komédiák – a bizarrul türelmetlen pillanatok, a kívánások és panaszkodások, követelések és gyöngédségek – iránti érzékkel.” (Christoph Vratz)

Csak azt sajnáljuk, hogy ezt az Esseni Filharmóniában 2018 novemberében élőben rögzített, elragadó „dalos játékot” (Dieskau) csupán akusztikusan élvezhetjük, és nem kuncoghatunk együtt a közönséggel a két sztárénekes által megjelenített, komikus „helyzeteken”.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

Noha a közönség általában a bossa novával társítja Pátkai Rozinát, ezen az albumon roppant sokoldalú, fáradhatatlanul kísérletező kortárs énekesnőt és komponistát hallunk.

Maga a zene igen letisztult, avantgárdnak egyáltalán nem nevezhető, ugyanakkor számtalan szokatlan forrásból merítve ötvöz teljesen egyéni elemeket.

Pátkai Rozina négy különböző nyelven énekel a lemezen: angolul, portugálul, spanyolul és magyarul. Élénken foglalkoztatja a költészet dalba öntése, ami a magyar közönség szempontjából talán kissé hátrányos, hiszen az énekesnő csak egy Juhász Gyula-verset és Paul Verlaine egyik költeményét adja elő magyarul. A többi szöveg Nathaniel Barrett, Jane Tyson Clement, William Blake, Fernando Pessoa és Federico Garcia Lorca műve.

Az énekesnő affinitását a bossa novához itt mindössze két felvétel jelzi: Joao Donato és Caetano Veloso A Ra című klasszikusa és egy kevésbé ismert dal Velosótól, aki Pátkai Rozina egyik nagy kedvence. Ettől a kettőtől eltekintve a kompozíciós babérok magát a zenekarvezető énekesnőt és kiváló zenészeit illetik. A lemezen olyan kiválóságok szerepelnek, mint Ávéd János szaxofonon és zongorán, ifj. Tóth István akusztikus gitáron, Rohmann Ditta gordonkán, Dés András elektronikus és akusztikus ütőhangszereken, illetve a szintibasszus megszólaltatója, Fenyvesi Márton, aki egyébként a hangszerelésekért is felelős.

A kompozíciókhoz visszatérve: kimagaslónak tartom az énekesnő Sea Song című szerzeményét, ifj. Tóth Istvántól Juhász Gyula Szerelem című dalának megzenésítését, az Ávéd János és Pátkai Rozina által komponált zenét Federico Garcia Lorca Llagas de Amor című verséhez, ugyanettől a szerzőpárostól Paul Verlaine költeményének dalba öntését és, nem meglepően, Joao Donato és Caetano Veloso kollaborációját.

A kíséret a dalokhoz illően ízléses és visszafogott. Ifj. Tóth István, aki már régóta együtt játszik az énekesnővel, hihetetlenül érzékeny aláfestést szolgáltat a dalokhoz. Mindenki a helyén van, néhány számon még rövid, de egyáltalán nem kérkedő improvizációk is felcsendülnek, amelyek az egyébként virtuóz előadók szakmai alázatát dicsérik. Az egész album hangulata – talán a nyitószámtól és a bossa nova-klasszikustól eltekintve – merengőnek, elégikusnak mondható. Olyan lemez ez, amely második, harmadik hallásra nyílik meg teljesen a hallgató számára.