Az újcirkusz nem is olyan új, lassan fél évszázados múltra tekint vissza, de mivel alkotóinak lételeme a kísérletezés – már csak azért is, mert a színház, a kortárs tánc és a klasszikus cirkusz határterületén, mindegyikből inspirálódva dolgoznak –, így aztán állandóan formálódik, és a legprogresszívebb előadó-művészeti műfajnak tekinthetjük. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon egy igazán izgalmas francia produkciót láthatunk: Yoann Bourgeois az Éjféltájt című produkciójával érkezik.
Yoann Bourgeois a föld és az ég közötti kapcsolatot kutatja, a kettő közötti tartományt, és ugyanolyan otthonosan mozog benne, mint az álom és a valóság határán. Szabadon lép egyikből a másikba, és ugyanilyen szabadon lépteti át nézőjét innen oda, onnan ide. nem véletlen ez, hiszen munkáiban a gravitáció törvényeit kutatja, kérdőjelezi meg és teszi próbára.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál teljes programja itt böngészhető.
A BTF programjaival foglalkozó tematikus blogunkat itt olvashatják.
Franciaországban született, korán elkötelezte magát a cirkusz iránt. Csodagyereknek tartották. Tanult a Cirque Plume iskolában, a Châlons-en-Champagne-i cirkusművészeti iskolában, majd az angers-i Nemzeti Kortárstánc-központban. Táncosként indult karrierje Maguy Marin társulatában, de dolgozott a cirkusz- és pantomimművészet egyik meghatározó személyiségével, Alexandre del Perrugiával és a tér, a gravitáció lehetőségeivel kísérletező táncos-koreográfussal, Kitsou Dubois-val is.
Első nagy sikere a Cavale volt:
https://youtu.be/bayKA4SyQp0
2012-ben A fúga művészete ihlette meg:
Ezek az előadások az azóta Bourgeouis védjegyévé vált lépcsők és ufróasztal használatával a pillanatnyi, a bizonytalan fogalmaira épülnek, és paradox módon arra is, hogy a tűnékenyből hogyan állhat mégis össze egy koherens világ.
2017-ben egy egészen különleges installációt hozott létre a párizsi Panthéonban:
A nemzeti műemlékben előadott produkció színeiben tökéletesen beleolvad a környezetébe, forgásában nem csupán az emberi természet vagy épp a történelem önismétlésére utal, arra, ahogyan nem tudunk kilépni saját korlátaink közül, sok telintetben nem tudjuk meghaladni önmagunkat, de értelmezhetjük úgy is, hogy képesek vagyunk a bukásokból újra felállni, és a kudarcok után megint nekikezdeni a munkának, az teremtésnek.
A 2017-ben készített A történelem gépezete produkció színházi körülmények között is megállta a helyét:
Szürreális világ jön létre az állandó zuhanásokból, az arctalan, tárgyszerűvé vált, csak a fizika törvényszerűeségeit követő vagy épp azok ellenében működőt testekből, az álomszerű zenéből.
A zuhanó/eleső ember címre ugróasztal, lépcsők és valódi zuhanás nélkül önálló koreogáfia is készült:
A Minuit, azaz Éjféltájt a felfüggesztési ponttal játszik, és miközben ezt kutatta, különböző etűdöket hozott létre, és készült ez az egész estét előadás, amely mintegy összegzi az eddigi darabokat. Íme egy rövid werkfilm az alkotásról Marie Fonte táncos szemszögéből:
A súlytalansággal játszik Yoann Bourgeois, aki képes arra, hogy a legkomolyabb fizikai törvényeket költészetté transzponálja. Ha akarjuk, illusztrál, ha akarjuk, a legtisztább táncot hozza létre. Így aztán fizikáért rajongóknak és a (tan)tárgytól ódzkodóknak, az akrobatika és a kortárs tánc szerelmeseinek, földhözragadtaknak és elszálltaknak is ajánljuk az előadást.
