A múlt héten már jártunk ebben az utcában, Koncz János hegedűművész szülőházánál. Ma egy másik hegedűs-házhoz látogatunk, mely a 47. számot viseli.
Az egyemeletes házat tulajdonosa, Szende László építészmérnök tervezte családi otthonának, 1929/30-ban épült fel.
1944-ig itt élt Bárdos Alice (1896-1944) hegedűművész, aki 1922-ben ment feleségül Szende Lászlóhoz.
A férj nemcsak kitűnő, a kor legmodernebb törekvéseit képviselő építész volt, hanem zenekritikusként, ismeretterjesztőként is fontos szerepet vállalt Szombathely életében, valamint szervezte felesége Szombathelyen kívüli fellépéseit.
A házaspárnak két fia született: 1925-ben Mihály, 1929-ben György.
Házuk földszintjén tervezője két összenyitható szobát alakított ki, ami a házimuzsikálás ideális terét biztosította számukra. Berendezéséről sajnos nem maradt fenn fotó. Egy korabeli újságcikk szerint benne Rajky István, Szombathely országos jelentőségű szobrászának egyik alkotása mellett kortárs festmények, valamint Hubay Jenő, Kodály Zoltán és Bartók Béla dedikált fotói voltak láthatók, s negyven-ötven főnyi közönségnek jutott benne hely.
Bárdos Alice volt növendéke, Lakatos Jánosné Popper Gabriella később így emlékezett a zeneszobára és a benne zajló zenei életre:
„Középső nagy szobája a zene szentélye volt, gyönyörű szalon, a falon Hubay Jenő neki dedikált képével, hisz az ő tanítványa volt. Sok csodálatos koncert volt nála, amikre elmehettünk, és ott találkoztam a nagy nevekkel, a ma is élő Starker Jánossal, Perényivel [?], Zathureczky Edével. Bárdos Alice óriási sikerdarabja a Kreutzer-szonáta volt, amit ámulva hallgattunk.”
Az 1896-ban született Bárdos Alice Hubay-növendékként végzett a Zeneakadémián 1916-ban. Bátyja, Béla korábban szintén Hubaynál tanult, ő néhány évi budapesti működés után a New York-i Filharmonikusok mélyhegedűse lett. Alice rendkívül sikeresen indult el a szólista pályán itthon, de hamarosan feltűnést keltő koncerteket adott külföldön, Berlinben és Rómában. Ezt a kiváló indulást cserélte el férje, családja kedvéért egy megyeszékhelyi muzsikus pozíciójával. Igaz, házasságkötése után is rendszeresen foglalkoztatta a Magyar Rádió; voltak, de ritkábban zeneakadémiai koncertjei is, s még néhányszor fellépett külföldön. Ilyenkor játékát mindig elismerően méltatták a kritikusok, ám a vidékre településsel kezdeti lendületes szereplései igencsak megritkultak.
Helyette viszont csaknem húsz éven keresztül meghatározó szerepet töltött be Szombathely zenei életében. Sikeres volt pedagógusként – 1926-tól a városi zeneiskola tanára volt, hegedűművészként – szólóban és zenekari tagként is. Vezetőségi tagja és rendszeres szereplője volt a Vasvármegyei Kulturális Egyesület zenei szakosztályának. 1935-ben az Egyletből különböző viták miatt kilépő muzsikusok megalakították a Collegium Musicum kamarazenekart, amelynek ő lett a koncertmestere. Próbáikat, sőt az első időszakban hangversenyeiket is itt, Bárdos Alice otthonában, a földszinti zeneteremben tartották. Célkitűzésük az volt, hogy magas színvonalú muzsikával értő közönséget neveljenek ki. Ennek érdekében műsoraik egy-egy zenetörténeti korszak vagy egy-egy zeneszerző műveit ölelték fel, előtte Bárdos Alice ismeretterjesztő előadást tartott. Vidéki pályájának kiemelkedő pillanatai lehettek, amikor 1933-ban közreműködött a szerző jelenlétében Szombathelyen megrendezett Kodály Zoltán-esten, 1934-ben pedig, Bartók Béla vendégszereplésekor az ő partnereként játszhatott Bartók-műveket. A pontos műsort leolvashatjuk a mellékelt korabeli műsorlapról.
Egykori tanítványa, Csikor Zoltán, a Zeneiskola igazgatójának fia így jellemezte mint szólistát:
A technikai bravúrt játékában még fokozta fellépésének természetes könnyedsége, amely megkapó élményként tudott átváltani sugárzó, de nőiességét egyáltalán nem csökkentő előadásmóddá. Filigrán termete, muzikalitásának finom mértékű, játékát kiemelő mozgáskultúrája vizuálisan is emelte a hangélményt.
A zsidótörvények következtében 1941. január 1-jével kényszernyugdíjazták a zeneiskolából. Hosszú huzavona kezdődött, mivel az 1926 óta ott működő művész-tanár legalább annyit szeretett volna elérni, hogy nyugdíjazásának dátumát néhány hónappal későbbre tegyék, hogy valamivel nagyobb összeget kapjon, de kérésének nem tettek eleget. A koncertpódiumról is kiszorult. 1944 májusában őt is a gettóba vitték anyósával; a sors úgy hozta, hogy a szombathelyi gettó területét éppen a férj, Szende László volt kénytelen kijelölni és elszeparálását építészetileg megtervezni… Férje és fiai munkaszolgálatosok lettek. Szerencsés véletlen folytán előkerült ebből az időből családi levelezésük számos darabja, amelyből Katona Attila közölt szemelvényeket az Életünk folyóirat hasábjain 2006-ban. Ezekből tudható, hogy a másfél hónapnyi gettóélet még valamilyen szinten elviselhető volt az akkor negyvennyolc éves Alice és hetvenéves anyósa számára. Aztán július elején a többiekkel együtt őket is az iparvágánnyal rendelkező Mayer motorgyár üres, lerobbant épületeibe hajtották, onnét pedig egy rettenetes, nélkülözésekkel teli hét után Auschwitzba. Az egykori tanítvány, a sorsukban osztozó, túlélő Lakatos Jánosné Popper Gabriella később a következőket mesélte:
„1944 júliusában deportáltak bennünket Auschwitzba. Bárdos Alice a 70 éves anyósát vezetgette, ezért őt vele együtt a gázba vihették, mert soha többet nem láttam. Férje munkaszolgálatos lett, visszajött. Gyuri fia is túlélte a poklot, kitűnő hegedűművész lett belőle, de sajnos fiatalon meghalt. A nagyfiút, Misit a gettóból vitték el munkatáborba, nem jött vissza…”
A kisebbik fiú, Szende György később Hollandiában működött hegedűsként, a nyolcvanas években ott halt meg. A férj, Szende László a háború után Budapesten különböző tervezőintézeteknél dolgozott, 1974-ben hunyt el. Ő és egy kollégája tervezték a Magyar Rádió Szentkirályi utcai stúdióépületét és Pollack Mihály téri irodaépületét.
Bárdos Alice-t 1946 augusztusának végén – 1945. július 7-i dátummal – eltűntnek nyilvánították. Csak jelképes sírja lehet a szombathelyi zsidó temetőben; nevét az oladi városrészben utca őrzi. Egykori lakóházát 2013 júliusában emléktáblával jelölték meg. Csak kár, hogy a közelmúltban végzett felújítás során a homlokzat jellegét megváltoztatták az új ablakokkal és díszítéssel…
A két szombathelyi Kálvária utcai hegedűművész, Koncz János és Bárdos Alice kortársak voltak, de nem egyidőben éltek Szombathelyen. A két évvel idősebb Koncz gyermekéveit töltötte szülővárosában, Bárdos Alice pedig fiatalasszonyként, végzett művészként akkor került Szombathelyre, amikor Koncz János már Budapesten élt és Európát járta. Az ő gyakori hazalátogatásai, koncertjei kapcsán azonban nyilvánvalóan szakmai kapcsolatban voltak. Amikor 1938-ban, Koncz János halála után egy évvel szülőházán emléktáblát avattak, az ünnepi hangversenyen Bárdos Alice Koncz nagyon szeretett darabját, Lalo Spanyol szimfóniáját játszotta el emlékezetére.
Források:
Gál József: Bárdos Alice. Szombathely, Szülőföld Kvk., 2013 /Híres szombathelyi nők./
Gál József: Bárdos Alice és a szombathelyi Collegium Musicum. Szombathely, Szignatúra, 2003
Gál József: Egy szombathelyi hegedűművésznő. A száz éve született Bárdos Alice emlékezete. = Muzsika 1999. 10.
Katona Attila: „… légy erős, mi azok vagyunk”: Levelek a szombathelyi gettóból = Életünk 2006/7-8
https://yvng.yadvashem.org/nameDetails.html?language=en&itemId=5798716&ind=5
