„Feketekuytáról” és a száguldó vonatra való felkapaszkodásról is mesélt a Müpa Magazinnak Csík János, a nemrég kerek évfordulót ünneplő Csík Zenekar alapítója és énekes-prímása.

- hirdetés -

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

– A Jazzrajongók sorozat következő vendége lesz. Mi köze egymáshoz a népzenének és a jazznek?

– A kettő között nagyon szoros a kapcsolat. Az amerikai jazz alapjai az Afrikából jött feketék munkadalaiban keresendők, de a blues, a gospel, sőt a rock and roll gyökereit is itt találjuk. A magyar népzenében is vannak olyan munkadalok, amelyek csak pár szó segítségével adtak egyfajta lüktetést, amitől aztán könnyebben ment a munka. Csépelésnél egy nagy vászon köré odaálltak négyen, elkezdték ütemesen ismételgetni, hogy „fe-ke-te-ku-tya, fe-ke-te-ku-tya”, és már készen is volt a zene.

Csík János- fotó: Mudra László

– A határok átlépése a Csík Zenekar egyik ismertetőjegye: hogyan jutottak el a népzenétől a világzenéig?

– A fő ok, hogy városi gyerekekként ismertük és szerettük meg a falusi zenét. A nyolcvanas években szocializálódtunk, amikor a könnyűzene nagy hazai és külföldi alakjai erősen hatottak ránk: a Hobo Blues Bandet éppúgy szerettem, mint a Queent.

A Csík Zenekarban úgy gondoltuk, hogy ha a városi embernek kedves ritmusokat a népzene szép dallamaival ötvözzük, azok is közelebb kerülnek a népi kultúrához, akik nem ismerik.

– Dolgoztak mások mellett Kiss Tiborral, Lovasi Andrással. Könnyű együttműködni a könnyűzenészekkel?

– Ők is, mi is kíváncsian, aggodalommal és izgatottan álltunk egymás mellé. Ők attól voltak zavarban, hogy nem nagyon ismerik a népzenei világot, nekünk meg az a könnyűzenei lüktetés számított újdonságnak, amelyet ők hoztak. Szerencsére barátokra és mesterekre találtunk egymásban, de ehhez kellettek a kiemelkedő személyiségek.

Csík Zenekar – fotó: Lajtos István

A muzsika jellemzi az embert, és mi olyanokkal dolgoztunk együtt, akik nyitottan és tisztelettel közelítettek a népzenéhez.

– Volt olyan eset, amikor kölcsönösen meglepték egymást?

– Lovasi Andrissal dolgoztunk, amikor elővettünk egy Tankcsapda-számot. Örömmel szembesült azzal, hogy a népzenének tud olyan ereje lenni, mint a hangos rocknak! És tényleg, az erdélyi férfitáncok zenéje elképesztő erővel tud szólni.

– A Csík Zenekar tavaly ünnepelte harmincadik születésnapját. Eljött az összegzés ideje?

– Az ember önkéntelenül is átgondolja, mi történt ennyi idő alatt. Ez a harminc év nemcsak a lelkesedésről, az ügyszeretetről, a tanulásról, a közönség mosolygó szeméről szólt, hanem arról is, hogyan lehet végigjárni a göröngyös utakat. Fontos tanulságunk, hogy az ember nem várhatja, hogy a világ folyton hozzá igazodjon.

Ha nem figyelünk, elszalad mellettünk a vonat, és mindenről lemaradunk, ugyanakkor nem kell mindenáron felkapaszkodni rá.

Figyelni kell az új gondolatokat, a változó ízlést, de nem szabad feladni önmagunkat csak azért, mert minden átalakul körülöttünk.