A múlt héten többek közt I. (Szent) István király, és II. Szilveszter pápa pár fontos politikai-/egyházi törvénykezéseinek adott cikkelyeiről is megtudhattak részleteket a kedves olvasók, amelyek a témánk szempontjából azért is voltak lényegesek, mert ezeknek összessége a későbbiekben szerves hatással voltak a korabeli Várad zenei nevelésének megalapozásában.
Az ezekben megfogalmazott irányvonalak nem tudtak gyorsan érvényesülni. Ez részben annak is betudható, hogy az államalapítás utáni kezdeti években több területekre lebontható belső viszály is nehezítette ezeknek foganatosíthatóságát, és időközben a mindent kézben tartó koronás főnk, István király is elhunyt. Ettől kezdődően évtizedekig volt jellemző a Magyar Királyságban a felerősödött pogánylázadások megfékezése, és a határokon belüli háborúk leverése.
Emiatt az egyház kibontakozása és megszilárdulása, amely a továbbiakban táptalajt adhatott volna a zenei nevelés fontos szükségleteinek, és feltételeinek megteremtésére, kicsit váratott még magára.
A trónon több uralkodó is követte Istvánt, de velük kapcsolatban nincsennek olyan ismereteink, amelyek a kezdeti váradi egyházi/zenei értelemben fontosak lennének számunkra. Mindamellett, hogy ők mind fontos személyek voltak a magyar történelemben, de egyházi/illetve zenei megközelítésből számunkra uralkodási éveik nem kiemelt jelentőségű pillanatok. Ennek magyarázata nagyon egyszerű: inkább a csatározásaikkal voltak elfoglalva, mintsem a már addig meghozott egyházi/művelődési törvénykezések véghezviteléhez szükséges céltudatos felügyelettel. Így a rendeletek nem tudtak rögtön megvalósulni, még ha ezekhez minden jogi alap adott volt is.
Ettől függetlenül megérdemlik, hogy István királyt követően, időrendi sorrendben megemlékezzünk személyeikről: Péter (1038–1041), Aba Sámuel (1041–1044), Péter (másodszor is 1044–1046 között), I. András (1046–1060), I. Béla (1060–1063), Salamon (1063–1074) és I. Géza (1074–1077).
Egy láthatóan több éves invesztitúraharcot követően – harminckilenc év után végül is 1077-ben ért véget ez a bizonytalanság, amikor Vazul unokája, a később szentté avatott László király elfoglalta a trónt, és ő lett a következő magyar király. Hatalomra jutása után azonnal hozzáfogott a rendteremtéshez, és igazából az ő vezetésével (1077–1095) kezdtek egyre jobban megszilárdulni az egyházi intézményi keretek is. Helyreállította az ország belső rendjét, valamint hozzálátott a magyar egyház további megszilárdításához is. Az egyházat ahol tudta erősítette, de az ő uralkodása idejében tudott csak igazán elterjedni a számunkra zenei tekintetben fontos káptalani és a főesperesi szervezet is.
Az új király sok templomot, monostort, apátságokat, prépostságokat építtetett, valamint püspökségeket is alapított, és jórészt az ő bőséges adományainak köszönhető a középkori magyar egyház egyre biztosabb alapokon nyugvó jóléte, és anyagi tekintetben értendő gazdagsága is. Az egyházak iránti nagyvonalú bőkezűsége volt a papság köreiben később tapasztalható népszerűségének egyik fő forrása is.
Az új király további egyházpolitikai indíttatású törvényei értelemszerűen az egyházon belül is elindítottak szigorú előírásokkal megszabott belső szabályozásokat. Ezek különféle belső szertartásbeli részletekre, ügyintézkedésekre, és a zenei nevelésre is érvényesek voltak.
A Biharról áttelepített római katolikus püspökség és székeskáptalan birtokaként fejlődő középkori Várad idővel jelentős korabeli várossá, és egy időben fontos zeneoktatási központtá is vált XI-XII. században. Emiatt az egyházi szertartásokon tapasztalható folyamatos zenei jelenlét, és ennek fontossága is fokozatosan prosperált.
A zene, és ennek fontosságának megismertetése az egyház berkein belül jól megtervezett módon és rendszerben ment végbe. Már ezekben az időkben is pontosan lefektetett pedagógiai, és metodikai folyamatokról tudunk beszámolni. Az egyházi-, és művelődési élet egyre nagyobb szerepe temérdek jótékony fordulópontot eredményezett, és természetesen sokszínűbbé vált az itt alapított prépostságok, szerzetesrendek, püspökségek, illetve az egyházi neveldék megjelenésével. Várad hamar központi szerepekhez jut már ezekben az időkben is, de központi szerepvállalásaival arányosan folytonos veszélyeknek is ki volt téve.
A továbbiakban azt fogjuk megtudni, hogy a hitélet mindennapi gyakorlatára, valamint az egyházi szertartásokon miket használtak zenei tekintetben, miként hatottak a régióra az egyházon belüli oktatási formák.
