Négy karizmatikus férfi határozta meg július 23-át a Fesztivál Akadémián, akik mind szavaik, mind zenéjük által értékes útravalót adtak a hallgatóknak, az esti koncerten pedig még a közönség is dalra fakadt.
Eperjes Károly a délelőtti, kupolatermi olvasószobáján nem olvasott fel egy betűt sem. Helyette a színész verseket szavalt fejből, lenyűgözően, és saját gondolatait osztotta meg arról, hogy számára mit jelent az idei fesztivál mottóját adó „káosz és harmónia”. Az egy órás, időnként parodisztikus színpadi játékkal tűzdelt csodálatos előadását így lehet összefoglalni:
a harmónia a szív és az ész harmóniáját jelenti, amikor gondolatainkat és érzéseinket egy mederbe tudjuk terelni, s azok egy irányba vezetnek minket, a káosz pedig az egyensúly felborulása, az önző érdekek előtérbe kerülése.
A világirodalmi példákra alapozott előadásban Eperjes a művészek feladatát is meghatározta: „Megérteni, elhinni, és hitelesen közvetíteni.”
A nap második meghatározó személyisége a világhírű Shlomo Mintz hegedűvirtuóz volt, a fesztivál által szervezett, és a Hagyományok Házában jelenleg is zajló Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny zsűrielnöke, aki maga is Fehér Ilona tanítványa volt. A délutáni kerekasztal-beszélgetésen Fazekas Gergely magyar mesteréről, a versenyzésről és az élvonalbeli zenészlét titkairól kérdezte. A művész szerint Magyarország jelenleg nagy változásban van a klasszikus zene virágoztatása felé, s ebben fontos szerepe van a Fesztivál Akadémiának, amely „rendkívül nyitott és kreatív”, nemzetközi szinten is példás rendezvény.
A beszélgetés után Balog József zongoraművész Lajtha László a hangszerre írt műveiről tartott előadást, melyhez természetesen maga szolgáltatta a hangzópéldákat. Este pedig eljött a várva-várt koncert, melyen a fesztivál idei legünnepeltebb vendége állt színpadra: Joshua Bell. Ha a csilláron nem is lógtak a Nagyteremben, de a nézőtér mellett a színpad és a karzatülés is teljesen megtelt. Beethoven Tavaszi szonátáját Bell Dejan Lazić partnereként játszotta, és ha Fazekas Gergely nem említi felvezető beszédében, valószínűleg senki sem feltételezi, hogy a két művész most először lépett fel együtt.
Maximális egymásra hangoltsággal és könnyedséggel zenéltek, a korai Beethoven-művekhez illő szabadsággal és derűvel.
Éles hangulatbéli kontrasztot jelentett ezután Bartók fájdalmas és rendkívül szövevényes 5. vonósnégyese, Kelemen Barnabás, Dmitrij Szmirnov, Kokas Katalin és Kokas Dóra előadásában. A koncert második fele Bartók-népdalfeldolgozásokkal indult Horti Lilla és Balog József jóvoltából, sőt, a művészek még a közönséget is megénekeltették.
Megható és felemelő volt, ahogy az egész Nagyterem együtt zengte a „Kis kece lányom” kezdetű dalt, Balog József kíséretével. Még inkább magunkénak érezhettük így a Joshua Bell által vezetett szextett féktelen örömzenélését a koncertet záró Dvořák-vonóshatosban.
