Szinte folyton mozog a pódiumon. Lábait szétteríti, majd szűk terpeszállásba hozza össze, térdeit rogyasztgatja, testével köröz, megdönti magát és felegyenesedik, fejét hátraveti, majd körkörösen mozgatja, hangszerét széles mozdulatokkal ráncigálja, intenzív arcjátékkal kíséri érzelmi felfokozottságát. Joshua Bell minden gesztusa eltúlzott, teátrális, már-már ott lebeg az elviselhetőség, a pozőrködés határán – csakhogy a játékának van valami egészen […]