Vasárnap véget ért a Fesztivál Akadémia, és azt hiszem, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy évre elegendő szellemi táplálékot kaphattunk tőle. Persze senkit sem biztatnék, hogy jövő júliusig ne járjon koncertre, de az biztos, hogy még talán hónapokig intenzíven hat ránk az a rengeteg benyomás, ami itt ért minket.
A fesztivál szokatlanul békés zárónapját a Civilek koncertje indította. A mesterkurzusokra ugyanis évek óta nemcsak művésznövendékek, hanem civil foglalkozású hobbimuzsikusok is jelentkezhetnek, és nemzetközi szaktekintélyektől tanulhatnak, ami világszinten is nagyon ritka lehetőség. Koncertjükre csordultig megtelt a Kupolaterem, és valódi üdvrivalgás kísérte a felkészítő mesterekkel együtt előadott produkciókat.
Ácsné Szily Éva, Kokas Katalin, Jonathan Cohen, Mon-Puo Lee és Balog József büszkélkedhetett tanítványaival, Fogaras Dániel például gyönyörűen játszotta Bach e-moll fuvolaszonátájának szólóját, Geszti Tamás pedig Bartók 1. rapszódiájában remekelt hegedűjével. Dvořák, Schubert és Mozart kamaradarabjai hangzottak még el, a Mesterek és tanítványok matinékoncerten pedig Mahler és Vaughan Williams egy-egy műve, Razvan Popovici, José Gallardo és diákjaik előadásában.
Délután a Nagyteremben a felújított orgonáról tartott előadást Szabó Balázs, aki amellett, hogy többször is fellépett az idei fesztiválon, a Voit orgona felújításának vezető szakértője volt. Izgalmas részleteket osztott meg mind a hangszerről, mind a felújítás menetéről: például, hogy pontos eredeti tervrajzok híján hogyan rekonstruálták a játszóasztal méreteit egy fotóról, Antalffy-Zsiross Dezső cipőmérete alapján.
Hatalmas érdeklődés mellett tartotta meg utolsó műismertető előadását Fazekas Gergely az esti zárókoncerten elhangzó darabokról, melyek sorát Schubert Katonainduló című négykezese nyitotta. Dejan Lazić és José Gallardo – akik elképesztően érzékeny zongorázásukkal személyes kedvenceim voltak az idei fesztiválon, – most, ezzel a művel léptek fel először együtt.
A vidám és frappáns nyitányt Mendelssohn jóval terjedelmesebb Esz-dúr oktettje követte, a művészekből és mesterkurzus-növendékekből álló együttest pedig a Fehér Ilona Hegedűverseny nagy tiszteletnek örvendő zsűrielnöke, Shlomo Mintz vezette.
A szünet után a szombati programhoz hasonlóan most is barokk áriákat hallhattunk az éteri hangú Kovács Ágnessel. Monteverdi Orfeójának prológusa valódi kis gyémántköve volt a koncertnek Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Dmitrij Szmirnov finom, összehangolt, izgalmasan és stílusosan díszített hegedűjátékával. Boulez hét csellóra komponált, elképesztően virtuóz Messagesquisse című művét a fesztivál növendékei adták elő Mon-Puo Lee szólójával (amit sokak megdöbbenésére fejből játszott) és Héja Domonkos vezényletével, Leclair hegedűversenyét pedig Kokas Katalin, Dmitrij Szmirnov, Kokas Dóra, Jonathan Cohen, Davidovics Igor és Janzsó György előadásában hallhattuk. A rendezvény zárószámában a házigazda Kelemen Barnabás játszotta a bravúros szólót, bélhúrokon, barokk vonóval.
A szervezők persze meglepetést is tartogattak a fináléra: miután a zárókoncert összes fellépője felvonult a színpadra, a Fehér Ilona Hegedűverseny néhány résztvevője – például Kelemen Gáspár – kalotaszegi muzsikát játszott a Csík zenekar néhány tagjának kíséretében. A legnagyobb sikert ugyanakkor a 2039-es Fesztivál Akadémia jövendőbeli állandó művésznője, a 2 éves Kelemen Olga aratta hercegnőruhájában, icipici hegedűjével. Nincs félnivalónk: megvan az utánpótlás.
