Popa Gergely hegedűművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának egykori szólamvezetője, majd zenekari menedzsere 2018 második felében vette át a zenekari igazgatói posztot az Operában. A vezetői munka kihívásairól, a megoldandó feladatokról és a dalszínház zenekarának sajátos működéséről beszélgettünk.
– Zenekari művészként mi ösztönözte arra, hogy adminisztratív, szervezői és vezetői feladatokban keressen kihívást?
– Egyfajta belső kényszert éreztem arra, hogy változtassak, hogy megtapasztaljam, bizonyos dolgokat valóban nem lehet-e másként csinálni. Szerencsésnek érzem magam, mert sok külföldi tapasztalatom van, látom, hogyan működnek zenei együttesek, mi lenne az ideális, de azt is, hogy mi az, ami ebből itthon megvalósítható.
Azt hiszem, a jelenlegi feladatom is ebből áll, az Opera zenekari igazgatójaként az én asztalomon találkoznak az elképzelések és a valóság.
– Koncertzenekarok esetében már van tapasztalata. Mennyiben sajátos a helyzet az Operában?
– Amint a jelenleg futó beruházások megvalósulnak, vagyis véglegesedik az Eiffel Műhelyház és befejeződik az Andrássy úti Ybl-palota felújítása, arra kell berendezkednünk, hogy a több mint kétszáz fős zenekar valójában minimum három együttesként működjön párhuzamosan, és valósítson meg napi szinten magas színvonalú előadásokat. Ez óriási szervezést jelent, miközben arra kell törekedni, hogy a zenészek mindennapjai, a koncertek, a próbarendek, az egyéb szereplések a lehető legkiszámíthatóbbak, tervezhetőbbek legyenek. Gondoljunk csak bele:
itt nem arról van szó, hogy egy gondosan kimunkált próbafolyamat után a zenekar ad egy koncertet, hanem főként repertoárdarabokkal dolgozunk, arról nem is beszélve, hogy külön kell dolgozni a kórussal, az énekesekkel, a balettkarral, egyeztetni kell a műszakkal és a világosítást végző kollégákkal is.
Ez türelmet és alkalmazkodást feltételez mindenki részéről. Mindemellett pedig meg kell találnunk azokat a középutakat, amivel a fenntartói jogszabályrendszernek is maradéktalanul megfelelünk.
– Hangszeres művészként mennyire érzi feladatának, hogy a szervezési teendőkön felül a művészi megvalósítás tekintetében is véleményt formáljon?
– A megismert munkaköri leírásom valójában nagyon sokrétű, de rögtön az elején jeleztem a vezetőség felé, hogy nem szeretnék abba a hibába esni, hogy túl sok felelősségi kört kelljen lefednem. Egyszóval, ha a kollégák megkérdeznek, vagy a próbán és a hangversenyeken olyat hallok, ami kritikus, és érdemes rákérdeznem, akkor megteszem, de alapvetően azt szeretném, ha én az adminisztratív oldalról támogathatnám az igényes művészi munka létrejöttét.
– Az Opera zenekarának reputációját tekintve, az ironikus hangok hajlamosak az árokzenekar kifejezéssel élni. Helytálló ez a megállapítás?
– Azért vagyok könnyű helyzetben, mert most már látom, hogy hogyan működik egy árok-, és hogyan egy koncertzenekar. Ez egy teljesen másik működési forma, amit hiba lenne vádként felróni. Az Operában gyorsabban kell a zenei anyagokat elsajátítani, azzal a tudattal, hogy a próbafolyamat talán soha nem fog eljutni arra a szintre, ahonnan egy koncertzenekar egyáltalán megkezdi a munkát. A repertoár nagy és sokkal rövidebb idő áll rendelkezésre, hogy adott nívóra kerüljön egy produkció. Abból kell kiindulni, hogy az együttes tudja a darabot, a csiszolgatásra, bár folyamatos a törekvés, nem mindig marad kellő óraszám.
– Milyen időtávra tervez egy menedzser?
– Nagyon ritka és szerencsés helyzet az, ha egy vezetőnek – miután bizonyos irányelvek mentén, az elvárásokkal összefüggésben megvalósította az elképzeléseit – van lehetősége a működtetésre is. Az Opera a jelenlegi főigazgató ideje alatt valóban vett egy olyan új irányt, amivel a zenekari működés alapjai nem feltétlenül korrelálnak, és az elmúlt években is csak kisebb elmozdulások történtek, ugyanakkor az együttes jelentősen bővült, így sokat fiatalodott és játékminősége rengeteget javult.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
Az Opera már nem az a hely, ahol estéről estére a megszokott rendben csak le kell játszani az előadást. A társulatnak jelenleg is heti több alkalommal van vidéki fellépése, természetes, hogy ehhez hozzá kell szokni. Emiatt gondolom azt, hogy jelentős változásokat, a kitűzött társulatmegtartó és -erősítő célt tényleg csak lépésről lépésre, hosszabb idő alatt tudunk majd megvalósítani.
