Eddig több mindent érintettünk annak érdekében, hogy a váradi zenei vonatkozásokhoz kapcsolódó fontos összetevőknek a fejlődési íveit külön-külön is nagyvonalakban megismerjük. Láttuk, hogy a káptalani iskolák elterjedése (XIII. század) természetes velejárója volt a könyvigények megnövekedése. A könyvtári anyagok megörzése pedig többek között annak köszönhető, hogy az egyházhoz tartozó ingó és ingatlan vagyontárgyak leltárában helyet kaptak ezek a kolostori könyvek, kódexek is.
Váradon az első könyvek és kódexek vallási jellegűek voltak, amelyek a szaporodó templomok mindennapi egyházi életének és szertartásainak ellátását biztosították. A bihari püspökség ugyan egyike volt az I. István magyar király által alapított tíz katolikus püspökségnek, de ezen a vidéken az egyházi viszonyok az ismétlődő pogány felkelések (1046, 1061) következtében csak I. Szent László idején szilárdulhattak meg annyira, hogy kezdetét vehesse a könyvgyűjtemények kialakulása is.
Mindkét uralkodó a püspökök kötelességévé tette az új templomok felszerelését, és a misékhez nélkülözhetetlen szertartási könyvek beszerzését, valamint az általuk megfogalmazott javaslatok szabályozták a könyvtárak kezelését és gyarapítását is. Korábban említettem, hogy a döntést megelőzően előfordult olyan eset is, amikor az egész Magyar Királyságnak kellett hozzájárulnia ezeknek a szertartási könyveknek a beszerzéséhez, amely nem utolsó sorban komoly anyagi erőfeszítést jelentett. A másik ritka opció az volt, hogy az uralkodó a saját birtokában levők példányokból adományozott az alapított püspökségnek.
Várad szorosan kapcsolódik I. Szent Lászlóhoz, így pár gondolatban érdemes megismernünk egy érdekességet személyével kapcsolatban. Az eset 1092-ben történt. Ekkor alapította I. Szent László a zágrábi püspökséget. Ez alkalomból pedig ő adományozott szent kódexei közül hármat, amelyek viszont szerencsésen máig fennmaradtak. Az egyik kódex a püspöki áldásokat tartalmazó Benedictionale, a másik a Szent-Margit Sacramentarium, a harmadik pedig egy főpapi szertartásokat tartalmazó Hartvik-féle Agenda Pontificalis.
Váradi könyvtárak és kódexállományok
A korabeli ismert váradi kódexállomány szinte egésze liturgikus jellegű volt. A kutatást megkönnyíti, hogy belső, könyvári rendszerezésük a mai napig nem változott. A gyakori használat és az értékállóság szempontjából a gyors átláthatóság mindig fontos szerepet játszott. Leírásokból tudjuk, hogy az egyház/kolostor liturgikus könyveit a sekrestyében, a többit feltehetően a keresztfolyosón, továbbá hely hiányában az iskolákban helyezték el.
Ebben az esetben két irányban kell haladnunk. A székesegyházak, valamint székeskáptalanok esetében a székesegyházi könyvtárra és a székesegyházi iskolákra bontható; a társaskáptalanok esetében – a káptalani iskolák megközelítéséből – pedig csak a káptalani könyvtárra. A székeskáptalanoknál két további irányról beszélhetünk: a káptalani/püspöki és a szerzetesi/kolostori ágakról.
A Váradhoz kapcsolható eredeti mennyiségbeli állományról nagyon keveset tudunk, hiszen a középkori püspöki székhelyek, velük együtt pedig a majdnem kivétel nélkül elpusztultak. A súlyos tömegű könyvanyagok ilyen esetekben sajnos nem voltak alkalmasak arra, hogy a közeledő veszedelem hírére gyorsan elszállítsák, biztonságba helyezzék őket. A menekülők a templomok arany-ezüst kincseivel együtt csak egy-két különösen díszes misekönyvet vagy más szertartási kötetet tudtak magukkal vinni. A főpapi könyvtárak egykori anyagából pontosan ezek a darabok állnak most rendelkezésünkre.
Váradon saját énekkönyvek, és külön hagyományon alapuló antifonálék voltak használatban. Ezek közül a korabeli főpapi könyvtári példányok közül a legismertebb a Váradi Zalka Antifonálé, valamint a Flipecz Pontifikálé. Az antifonálék a nagyváradi káptalani iskolában íródott liturgikus és zenei kultúránk egyik fontos emlékei, hiszen itt jegyezték le a szertartások végzéséhez szükséges énekeket is. A katolikus egyház a könyvállományát komoly szempontok szerint leltárazta, őrizte. Sok esetben a hatalmas kincseket érő bibliákat, kódexeket a hátlaphoz rögzítetten láncon tartották, hogy azokat eszébe se jusson senkinek ellopni.
A középkori katolikus könyvtárgyűjtemények történetében egészen új fejezetet jelent a ferences, a domonkos, a premontrei valamint az ágostonos rendek és más zárdák megalakulása a XIII. század folyamán. Ezek nagy része ugyanakkor Várad ostroma során (1556-1557) szintén elpusztult.
A rendek között léteztek olyanok is, amelyekben nem beszélték a latin nyelvet, emiatt az idővel itt letelepedett ferencesek vállalták fel azt a nemes feladatot, hogy lefordítják számukra magyar nyelvre a lelki/zenei nevelésükre szánt vallásos szövegeket, és ki is adják azokat. Sok esetben ezekért a vállalásokért nem fogadtak el pénzt, hanem egymás iránti testvéri szeretetből, ingyen támogatták rendtársaik ismereteinek bővítését. Sajnos a fentebb említett felkelések és pusztítások miatt Váradról nem maradtak épségben magyar nyelvű kódexek, az pedig hogy a magyar nyelvű írásbeliség milyen károkat szenvedett, a máshol tovább élő begina-házakból, illetve klarissza-zárdákból megmaradt anyagok érzékeltetik leginkább.
A könyvtári gyűjtemények rendszerezése
Ismét csak analógiák alapján feltételezhetjük, hogy komoly értelmiségi tevékenységről tanúskodhattak azok a korabeli váradi könyvtárak, amelyek az összmagyar értéktár létrejöttéből is kivették részüket. Az egyházi könyvtárak legfőbb gyarapodási forrásai a püspökök, a kanonokok valamint a szerzetesek egyéni könyv-/kódexgyűjteményei és a hozzájuk tartozó másoló műhelyek voltak. Tekintve, hogy az akkori egyház könyvtári állománynak jegyzéke és tartalma nem maradt fenn, így a váradi püspökség könyvkultúráját, a székesegyházi könyvtár összetételét az egyéni gyűjtemények oldaláról megközelítve kell értékelnünk. Ennek megfelelően nem szabad elfeledkeznünk a jelenkori magán-, és egyéb gyűjteményekbe került kéziratos és nyomtatott kötetek alapján kialakítható összképről sem, amely némileg segítségünkre lehet, hogy a váradi könyvanyag állományát rekonstruálhassuk képzeletünkben.
