Kodálytól a tajvani popzenéig – nemzetközi nyári egyetemet szerveztek Budapesten a világzenéről

Music as Heritage: From Traditon to Product - fotó: Tóth Richárd

„Zene, milyen nagy, ej, de nagy a te hatalmad!” – a Fórum A Népművészetért Alapítvány és a Közép-európai Egyetem Kulturális Örökség programjának nyári egyeteméről.

Mit őrzünk, mit adunk tovább és mit dobunk ki? A kérdés mostanában sokat foglalkoztat, miközben igyekszem kiiktatni a felesleges cuccokat a padlásról és garázsból. Nehéz megszabadulni a – nemcsak – megfogható dolgoktól. Az ember valahogy úgy érzi, mintha az egyes tárgyak a (test)részeivé váltak volna. A válogatás mégiscsak szükséges. A halmozás ugyanis olyan felesleges súlyt képes az ember vállára helyezni, hogy végül mozdulni sem bír. A rendszerváltás előtti zenei élet kutatójaként ugyanakkor jól tudom, hogy mit is jelenthetnek azok – a sokak számára teljesen értéktelennek tűnő – dokumentumok, amelyek akár egy tiltottnak vélt zenekar létezését őrzik vagy éppen segítenek megérteni a szocializmus mélyebb rétegeit.

Music as Heritage: From Traditon to Product – fotó: Tóth Richárd

 

Alig két hete vettem részt egy olyan nyári egyetemen, amelynek minden előadása – Magyarországon elsőként – a zene kulturális örökségének tematikájára épült. A világ minden tájáról érkező diákok az etnomuzikológia és a zeneszociológia olyan jeles képviselőit hallgathatták, mint Martin Stokes (King’s College London), Jonathan Stock (University College Cork) és Szemere Anna (független kutató).

Music as Heritage: From Traditon to Product – fotó: Tóth Richárd

Minden írásnak – mint ennek is – nyomdaképesnek kell lennie, annak ellenére is, hogy már nem is kerül nyomtatásba. A „papírra vetés” fogalma az online terjedésének ellenére is megmaradt. A zene, a népdalok és dallamok is hasonlóan mozognak időben és térben, szájhagyomány útján útra kelve, nyomdától az online térig és vissza, egymástól látszólag függetlenül. Ez egy kérdés, ami a kurzus után a fejemben ragadt, ahogy sok minden más is – a kulturális hierarchiáról, az autentikusságról, a hitelességről, a jó és a rossz zenéről, a szakszerű forrásgyűjtésről, az UNESCO-ról, a nacionalizmus és a zene kapcsolatáról, a cigányzenéről, a turizmusról, vagy a tajvani popzenéről.

A Fórum a Népművészetért Alapítvány és a CEU Kulturális Örökség programjának szervezésében megvalósuló projekt célja a világzenével foglalkozó ágak integrálása, a kapcsolatépítés és a tapasztalatcsere elősegítése volt. Az, hogy e cél hogyan valósult meg, legjobban egy indiai résztvevő nagybátyjának írt üzenetével magyarázható:

„Ami különleges a programban, az az, hogy Amerika, Anglia és Közép-Európa legjobb etnomuzikológusai, antropológusai, archeológusai, társadalomtudósai, valamint rendezvényszervezők és zenészek gyűltek össze, bensőséges, formális és informális keretek között (zsámbéki hétvége, közös vacsorák, táncház, egyetemi előadások, terepmunka) […] félretéve a szociális, etnikai és hegemóniai különbségeket cseréltek tapasztalatokat és gondolatokat[…] megbirkózva a hétköznapok és a holnap problémáival, egy új világ reményében.”

Ezek a gondolatok ismerősek a zenetörténetben is. Töredékek, amelyek valójában mozgásban tartják a zenét és a zene kutatását is, ahogy mozgásban tartották a nyári egyetem közösségének diskurzusát.

Az új világ reménye, és a bensőséges keretek kapcsán hadd térjek ki csak röviden a technológia mint az emlékek hordozóját középpontjába állító történetre, a Tizenhárom okom volt-ra (13 Reasons Why), amely már a digitális korszakban íródott. (A narratívában a főszereplő lány, aki öngyilkos lett, kazettára vette, miért jutott e döntéshez; az ügy nyomozása során a képek is fontossá válnak, melyek a gimnáziumi erőszak legszörnyűbb következményeit őrzik.) A megfilmesített verziónak a zene is kulcsává válik, kazettáról, lemezről és a rádióból szól, és kíséri a szereplők életét – segít érteni, szomorkodni, felismerni, kikapcsolni, örülni, feltöltődni, élni.

Music as Heritage: From Traditon to Product – fotó: Tóth Richárd

Ahogy a történet egymás bántásának, félreértésének súlyos következményeit mutatja be, úgy ez a másfél hét is arra figyelmeztetett, hogy ha nem tudjuk, hogyan fogadjuk el és tiszteljük mások, mondjuk úgy, hogy kottáját, és nem tudjuk, hogyan kérdezzünk és hallgassunk, valójában megfosztjuk magunkat attól a közösségi élménytől, ami egyébként az emberi élet legalapvetőbb igénye. A tíz nap alatt mindenki odafigyelt a másikra, így megtapasztaltuk, hogy ez a figyelem a szeretetnek nem csak értelmet ad, de létre is hozza azt.

Aztán, hogy egy kotta, egy mondat, vagy egy emlék érdemes-e arra, hogy őrizzük, forgassuk és elemezzük, nem is feltétlenül ott dől el, hogy mi magunk autentikusnak, egyedinek vagy megismételhetetlennek találjuk, hanem ott, hogy ragaszkodunk-e hozzá, hordoz-e olyan üzenetet, emléket, ami meghatároz minket is. Annál kevés nehezebb feladata van az embernek, mint hogy döntsön arról, hogy mi kerüljön törlésre, és mit rögzítsen – amikor ez hatalmában áll.

Music as Heritage: From Traditon to Product – fotó: Tóth Richárd

Tudományos pályára készülve még magam is sok sokszor elbizonytalanodom és megkérdőjelezem, hogy egyes tudományterületek – akár az etnomuzikológia vagy a társadalomtudomány –, amelynek nem mindig kézzelfogható vagy pénzben mérhető az eredménye, mit ad hozzá a nagy egészhez. A zene esetében azonban ez nem is lehet kérdés. És hogy egy zene jó vagy rossz-e, illetve, hogy mi alapján marad mozgásban? Azt hiszem elég, ha hagyjuk, hogy a maga útját járja.