Nem tudni pontosan, mikor lett szürrealista – talán a rettentő hosszú gyalogúton, amikor a szovjet érdekövezetbe került Magyarországról kivándorolt Párizsba az akkor még csak huszonéves Reigl Judit. Miért indult el, az életét kockáztatva? A szabadság miatt.
A háború végén mesterének, Szőnyi Istvánnak köszönhetően római ösztöndíjasként megtapasztalhatta, mennyire felszabadító a művészetben a szabadság megélése, s miután hazatért, nem tudott mit kezdeni azzal a kommunista ideológiával terhelt felszabadítással, amelyre a „dicsőséges Vörös Hadsereggel” együtt (vissza)érkező moszkovita politikusok proletárdiktatúrát építettek. Pedig jelentős állami megrendeléseket kapott, az új rendszer kulturális térfoglalását levezénylő Révai József nagy jövőt jósolt neki, amiben egyébként igaza is lett – de egészen másként, mint ahogyan elképzelte.
A munkás-paraszt kiegyezés témájában megfestett homoszexuális pár vagy a „felszabadítás” tárgykörét feldolgozó, a Honvédelmi Minisztérium aulájába készült freskóterv, amelyen nem jelentek meg a szovjet hősök, egyaránt alkalmatlan volt agitációs célra.
Nem értette volna meg az idők szavát? Nem tudta, mit várnak tőle? Dehogynem. Pontosan tudta. Ám esze ágában sem volt a hatalomnak megfelelni. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna:
egy hatalmas létrával (hogy könnyebb legyen átjutni a vasfüggönyön) gyalog indult el Párizsba, pályatársához és barátjához, Hantai Simonhoz.
Örökre maga mögött hagyta a nálunk akkor már szocialistának nevezett realizmust, hogy egy másfajta, ideológiai korlátok nélküli valóságot teremtsen a festményeivel. Szabad volt – mint ahogyan azóta is az. Így aztán magától értetődő módon jutott el a szürrealizmushoz, aminek az alapja a képzelet szabadsága. Néhány év múlva már a szürrealizmus pápájaként emlegetett André Breton rendezett neki önálló kiállítást a francia fővárosban.
Befutott, de őt ez látványosan nem érdekelte. Amikor úgy érezte, hogy az irányzat béklyóba köti, szakított a szürrealistákkal és elvonult egy Párizs melletti kis faluba, ahol istállóból átalakított műteremlakásában szabadon festhetett – saját normái, elképzelései szerint. Azóta is ott él, immár több mint fél évszázada.
Ez idő tájt ő az egyetlen olyan kortárs magyar képzőművész, akinek a munkái szinte minden nagy nyugati művészeti múzeum gyűjteményében megtalálhatók Párizstól New Yorkig. A jelentős művészeti aukciókon rendre újabb csúcsokat döntenek a művei – különösképp a szürrealista időszakából származó festményei.
