A 70 éves Fischer Ádámot köszöntjük

Fischer Ádám - fotó: Posztós János / Müpa

A Budapesti Wagner-napok művészeti koncepciójának megalkotója és állandó karmestere, az Osztrák–Magyar Haydn Zenekar alapítója, a Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar fő-zeneigazgatója – 70. születésnapját ünnepli Fischer Ádám karmester.

Fischer Ádám 1949. szeptember 9-én született zenész családban. Budapesten zeneszerzést, Bécsben pedig vezénylést tanult. Volt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és a Magyar Állami Operaháznak fő-zeneigazgatója, Bayreuthban 2001-ben debütált, művészi teljesítményét az Opernwelt „Az év karmestere” címmel ismerte el. A Bécsi Állami Operaház 2017-ben tiszteletbeli tagjává választotta.

Ide kapcsolódik:
Wagner, Mozart és az emberi jogok - Fischer Ádámot köszöntjük

Fischer Ádám a Bartók Béla Konzervatóriumban zongora és zeneszerzés szakon végzett, majd Bécsben, és Olaszországban folytatta tanulmányait. Fiatalon tagja volt az Operaház gyermekkarának, a karmesteri pályán az 1973-ban milánói versenygyőzelem indította el igazán, azóta rendszeresen vezényel a Bécsi és a Párizsi Operában, a milánói Scalában, a Zürichi Operaházban, Londonban és a New York-i Metropolitanben.

Ide kapcsolódik:
Fischer Ádám születésnapja alkalmából életrajzi kötet jelent meg

Dolgozott Grazban, majd a helsinki, a karlsruhei, a müncheni operaház első karmestere lett, az 1980-as években pedig a freiburgi és a kasseli színház zeneigazgatói posztját töltötte be. 1989-ben megszervezte az első Gustav Mahler-fesztivált Kasselben, két évvel később pedig az ő vezényletével nyílt meg a Mozart-év az osztrák fővárosban. 1998 és 2014 között a Dán Rádió Kamarazenekarának, 2000 és 2005 között a Mannheimi Nemzeti Színház együttesének volt a vezetője. Visszatérő vendég Bayreuthban, debütálására Giuseppe Sinopoli halálát követően beugróként került sor. A következő három évben ő dirigálta A Nibelung gyűrűje összes előadását.

Ide kapcsolódik:
Fischer Ádám Mahler-lemezét díjazta a BBC

Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekart 1987-ben alapította meg, amellyel a komponista összes szimfóniáját lemezre vette, a zenekar a kismartoni nemzetközi Haydn-fesztiválok rezidens zenekaraként működött. 2004-től zenei tanácsadóként vezette a Magyar Rádió Zenei Együtteseit, 2005-től a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó vendégkarmestere, 2006-tól 2008-ig zeneigazgatója volt. 2007 és 2010 között volt a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója. 2015 óta a Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar élen látja el ugyanezt a feladatot.

Ide kapcsolódik:
Opus Klassik díjat kapott Baráth Emőke és Fischer Ádám

2006-ban az ő kezdeményezésére rendezték meg az első Budapesti Wagner-napokat, a fesztivál történetében pedig két olyan év is volt, amikor néhány nap kihagyással kétszer egymás után csendült fel a Ring-tetralógia a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével.

Ide kapcsolódik:
„Előre tudom, hogy az énekes bírja-e majd a harmadik felvonást”

Lemezfelvételei között idén látott napvilágot a Dán Nemzeti Kamarazenekarral készült Beethoven sorozat, amely az összes szimfóniát tartalmazza. A Düsseldorfi Szimfonikusokkal éppen folyamatban lévő Mahler-sorozat egyik lemeze, a III. szimfónia felvétele pedig idén nyerte el nem csak a BBC rangos elismerését, de az Opus Klassik díjat is.

Ide kapcsolódik:
„Így hozta az élet" - interjú Fischer Ádámmal és a Danish Chamber Orchestra magyar művészeivel

Fischer Ádám 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, 2008-ban Kossuth-díjat vehetett át, 2009-ben elnyerte a Magyar Kultúra Követe címet, átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést és Budapest díszpolgára lett. 2018-ban Wolf-díjjal ismerték el, míg ugyanabban az évben ő lett Magyarországon a zeneművészet Prima Primissimája. 2019-ben megkapta a Kennedy Center Művészeti Arany Medálját.