Múlt alkalommal a királyi palota építéstörténetével és a Mátyás uralkodása előtti időszak zenéjével foglalkoztunk. Buda fénykorának csúcsát Mátyás uralkodása (1458-1490) idején élte meg, mai posztunk erről az időszakról szól.
A budavári palotaegyüttes jelentős bővítésére a domborzati viszonyok miatt nem volt lehetőség, de gazdagítására nagy súlyt fektetett Mátyás király. A mai Oroszlános udvar keleti oldalán helyezkedett el az általa átépíttetett, de be nem fejezett Reneszánsz palota. A díszudvart egyik oldalán a nyugati reneszánsz épület, a másik, dunai oldalon a kápolnához csatlakozó Corvin-könyvtár épületszárnya fogta közre. Itt volt a palota legfontosabb reprezentációs helyisége, a trónterem és valószínűleg a királyné lakosztálya is.
Mátyás könyvtárát az emeleten, a kápolnához csatlakozva alakították ki. Mint a kortárs Naldo Naldi elbeszélte, a király által használt terem boltozata sziklakemény téglákból készült, két ablakkal, színes üvegtáblákkal. Közöttük állt Mátyás arany drapériával takart nyugvóágya.
A teremből két ajtó nyílt: az egyiket a királyhoz érkező tudósok használták, a másikat a király, innét hallgathatta a kápolnában zajló istentiszteletet és zenét. A szabadon maradt három falon művészien faragott polcok sorakoztak, ezeken, s az alsó szekrényekben feküdtek a felbecsülhetetlen értékű kódexek.
A mennyezetre a csillagos eget festették Mátyás születési horoszkópjával. A könyvtár anyagának bővülésével egy másik könyvtártermet is kialakítottak. Ha a mai látogató a Budapesti Történeti Múzeum ún. Felső királypincéjében jár, feje fölött két szinttel magasabban voltak e legendás könyvtár helyiségei.
A királyi kápolna Mátyás idejében is fontos színhelye maradt az udvar zenei életének. A felső templomot a király ezüstsípú orgonával is felszereltette. Itt helyezte el Alamizsnás Szent János ereklyéjét, amelyet 1489-ben a török szultántól kapott. Valószínűleg itt volt használatban a csodálatosan illusztrált Mátyás-graduale, amelyet ma az Országos Széchényi Könyvtárban őriznek.
A nyugati, teljesen valószínűleg csak Mátyás halála után befejezett reneszánsz palotarész alagsorában raktár és kincstár lehetett, fölöttük pedig egy nagyobb ebédlő- vagy tanácskozóterem, ami biztosan gyakran volt muzsika és tánc helyszíne.
Mátyás palotájából mára csak egyetlen részlet látható a Budapesti Történeti Múzeum épülete alatt: a ma Albrecht-pincének nevezett egykori víztároló (cisterna regia) a Jégveremmel, ennek tetején voltak egykor a fényes függőkertek.
Mátyás udvarában mind az énekes, mind a hangszeres zene az udvari élet jelentős része volt. Ez annak ellenére elmondható, hogy sajnos elsődleges forrás, kotta vagy hangszer nem maradt ránk. A krónikák, követjelentések, levelek, leírások viszont pezsgő elevenségű, a nagy európai zenei központokhoz sok szállal kapcsolódó udvari zenekultúrát körvonalaznak. A király énekkarát a külföldi vendégek egybehangzóan mint Európa egyik legjobb együttesét dicsérték. Bartolommeo de Maraschi, Castello püspöke, a római pápa korábbi karigazgatója – tehát maga is szakember – így számolt be egy vacsoráról Ince pápának:
„Az asztal egyik oldalán Őfelsége és a királyné foglaltak helyet, a másikon az erdélyi István vajda […] A következő oldalon a kegyelmes Ferdinánd király követe és én ültünk. Ezen a vacsorán sem volt hiány különféle énekekben: olyan énekkara van, hogy annál különbet még nem láttam.”
Az énekegyüttes egyházi és világi szolgálatot egyaránt ellátott. A királyi kápolnában énekelt gregorián mellett többszólamú világi zenét – chansonokat, canzonékat – is adott elő, s a flamand, német, francia és itáliai zenét egyképpen művelte.
Mátyás gondos figyelemmel kísérte muzsikusai életét, akik közül a legjobbak a korban fejedelminek számító honoráriumokat kaptak.
Személyes törődését mutatja, hogy például 1489. október 7-én a capella egy tagja, Bist János ügyében még a pápánál is közbenjárt. Arra kérte az egyházfőt, hogy legkedvesebb énekesét mentse fel már letett kisebb egyházi fogadalmai alól, mert a szerelem bocsánatos bűnébe esett, s házasodni szeretne…
Beatrix királyné Budára jöttével (1476) a zene kiemelt jelentőségűvé vált. Le kell azonban szögezni, hogy Mátyás udvarában Beatrix előtt is élénk zenei élet volt, ez gazdagodott tovább. Beatrix atyja nápolyi udvarában természetesen tanult zenét, méghozzá kiváló mestertől, Johannes Tinctoristól (1435 k.–1511), s a feljegyzések szerint remekül hárfázott.
A királynéval zenészek is érkeztek Magyarországra, akik társultak a már meglévő együtteshez, amely 1480 táján külön királyi és királynéi kórusra tagolódott. Mátyás és felesége szinte versengett egymással a házi kápolna és az udvar zene- és énekkarának fejlesztésében.
Valóságos diplomáciai hajsza folyt például Paul Hofhaimer (1459-1537), a jeles zeneszerző és orgonista szerződtetéséért, ami végül is kudarccal végződött, Hofhaimer nem hagyta el a Habsburgokat. Tanítványai közül azonban kerültek Budára, s később őt magát II. Ulászló királyunk Miksa császár bécsi királytalálkozóján magyar „aranyos” lovaggá ütötte.
Működött viszont Budán Johannes Stockhem († 1501), az ismert flamand komponista, aki az 1480-as évek elején, a kutatások szerint négy-öt évig állt a királyi kapella élén.
A kor másik kiváló muzsikusa, a ferrarai udvarban működő Pietro Bono (1417-1497) is diplomáciai közvetítéssel került Budára 1487/88-ban. Mátyás és Beatrix pompás fogadtatásban részesítették az európai kortársai által szuperlatívuszokkal jellemzett lantost, hegedűst és zeneszerzőt. Maga Bono egy fennmaradt, 1488. január 13-án keltezett levelében így ír a mantovai őrgrófnak:
„Engem itt Budán szívesen látnak, s szívesen hallgatják játékomat, s ha Ő Fenségüknek úgy tetszenék, nem mennék el innen soha.”
Beatrix királyné pedig így nyilatkozott a muzsikus érdekében írt pártfogó levelében:
„A mi lantjátékosunk […] állandóan velem van, s kellemes vigasztalást nyújtott betegségem idején.”
1489-ben rövid látogatást tett Budán Miksa császár küldötteként a flamand polifónia jelentős mestere, Jacques Barbireau (1408 k.-1491).
Ebben a korban szokás volt muzsikusokat diplomáciai feladatokkal megbízni, ami a fejedelmi udvarok közötti kapcsolatteremtésen túl a zenei stílusok közvetítésének is egyik útjává vált.
Beatrix Miksa császárhoz címzett levelében nagy elismeréssel írt Barbireau-ról és biztosította a császárt követe méltó fogadásáról. Budai látogatásának rövid ideje és magas életkora valószínűleg megakadályozta Barbireau-t, hogy személyesen muzsikáljon, de művei közül biztosan felhangzott néhány. S annak is nagy a valószínűsége, hogy miséi, motettái, chansonjai flamand közvetítéssel már korábban eljutottak Mátyás udvarába, így felhangozhattak a vár kápolnájában és termeiben.
Zsigmonhoz hasonlóan az udvari zenekar és énekkar tagjai Mátyást is elkísérték külföldi útjaira, hadjáratainak triumfusaira. Ezen eseményekről több korabeli forrás maradt az utókorra. Galeotto Marzio tollából is ismerünk egy vacsoraleírást, ami arról tudósít, hogy Mátyás udvarában az európai repertoár mellett magyar nyelvű énekek is felhangzanak:
„Asztalánál mindég vita járja, hol komoly, hol tréfás a beszélgetés tárgya, vagy énekek zendülnek fel. Mert vannak ott zenészek és hárfások, s ezek a hősök tetteit anyanyelven, lant kíséretével éneklik a lakomák alatt… Mindig valami nevezetes hőstettről énekelnek, s ebben nincs is hiány, mert Magyarország különböző nyelvű ellenség között fekszik, mindig akad gyújtóanyag a háborúra…”
A korabeli európai udvarokhoz hasonlóan Mátyás idejében a táncélet is mozgalmas volt.
E tárgyban több leírást köszönhetünk Antonio Bonfininek, Mátyás udvari történetírójának, aki tánckedvelő, igazi reneszánsz ember volt. Tőle tudjuk, hogy Mátyás maga is szívesen táncolt.
A következő gyönyörű összeállításban valóban ott érezhetjük magunkat Mátyás udvarában. A filmet a Magyar Televízió készítette egy remek magyar zenetörténeti sorozat tagjaként. Benne találkozhatunk az itt felsorolt muzsikusok műveivel, korhű keretek között, zene- és tánctörténeti kutatások eredményeit felhasználva, a korszak legelismertebb előadóinak közreműködésével:
Mátyás halála (1490) után a Mohácsig tartó Jagello-kor politikai hanyatlás volt, ugyanakkor ennek a negyedszázadnak a zenei élete kvalitásban elérte, esetenként meg is haladta Mátyás korát.
Legközelebb ezzel az időszakkal folytatjuk!
