A MÁV Szimfonikusok új művészeti vezetőjét, a szentpétervári karmesteriskolán nevelkedett izraeli-amerikai Daniel Boicót terveiről, menedzsmentről és az együttes jubileumi évadáról kérdeztük.
– Izraelben született, anyanyelve orosz, karmesteri munkái pedig leginkább az Egyesült Államokhoz kötik. Hogyan határozza meg magát a világban?
– A szüleim ukrán és román gyökerekkel rendelkeznek, és bár Izraelben születtem, rövidesen Párizsba, majd a tengerentúlra költöztünk. Az én történetem olyan, mint bármelyik amerikaié, akik olasz, ír vagy akár koreai múlttal rendelkeznek, egyszóval izraeli-amerikainak tartom magam, és hogy fokozzam, úgy jöttem Budapestre, hogy a családomhoz Dél-Afrikába járok majd haza.
– Hogyan találták meg egymást a MÁV Szimfonikusokkal?
– A kiváló együttesre egykori, magyar kötödéssel rendelkező, Kanadában élő menedzserem, Steven Lugosi hívta fel a figyelmem. Mielőtt átvettem volna az együttes művészeti vezetését, másfél év leforgása alatt négy közös koncertet adtunk, melyek között volt hangversenytermi és szabadtéri előadás, sőt kamarazene is.
– Hogyan értékeli az eddigi munkát?
– Azt hiszem, hogy nagyon jó köztünk a kommunikáció, és a koncertek során érzem azt a művészi energiát a zenekar részéről, amire érdemes és lehet is építeni. Ettől az évadtól komolyabb változások elé nézünk az együttessel közösen.
– Mire gondol pontosan?
– A zenekar idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját, és olyan művészi múlttal rendelkezik, amit szeretnék egyrészt megbecsültebbé, másrészt láthatóbbá tenni. Budapesten sok szimfonikus zenekar van, az alaptevékenyég pedig természetesen hasonló, de megvan a lehetőség arra, hogy kitűnjünk.
– Művészeti vezetőként egyértelműen az amerikai modellt képviseli. A MÁV Zenekar esetében is ezt veszi majd alapul?
– Az amerikai modell legnagyobb különbsége, hogy a zenekarok állami támogatás nélkül, magánszektori finanszírozásból tartják fenn magukat. Ehhez természetesen kell egy teljesen másfajta gazdasági környezet is, amit alapjaiban nem lehet megváltoztatni, de azt gondolom, hogy amellett, hogy fontosnak tarjuk a költségvetési támogatást, nagyon sokat tehetünk az egyéb források bevonásáért. Egy muzsikus részéről teljesen érthető, ha anyagi megfontolásból több helyen kénytelen dolgozni, de ennek nem feltétlenül kell így lennie.
Alapvető követelmény a magas színvonal, és az, hogy minél több nemzetközi hírű szólista és karmester forduljon meg az zenekarnál,
akik hírét viszik annak, ha a MÁV Szimfonikusoknál profizmussal és minőséggel találkoznak. Az elsődleges célom tehát az, hogy stabilan hozzuk azokat a követelményeket, amelyek arra predesztinálnak bennünket, hogy felfigyeljenek ránk.
– Ahogy már említette, alapításának jubileumát ünnepli a zenekar. Mivel készülnek?
– A 2020-as év nem csak a MÁV Szimfonikusok miatt fontos, de jövőre ünnepeljük Beethoven születésének 250. évfordulóját. Az évadban a zeneköltő előtt tisztelegve előadjuk az összes szimfóniát és általa jegyzet zongoraversenyt. Ez egy nagy vállalás, de azt hiszem, hogy Beethoven zenéjét nem lehet nem rajongással fogadni.
Számomra személyesen is nagy élmény, hogy bejárhatjuk azt a hatalmas érzelmi skálát, ami visszatükröződik az életművön. Beethovent vezényelve éppen az a karmesteri filozófia jut érvényre, amit legnagyobb példaképeim képviseltek.
– Kikre gondol?
– Tanárom, a kiváló Ilja Muszin 65 évig tanított ugyanabban a teremben a szentpétervári Konzervatóriumban. Valami olyat tudott, amit senki más. Hihetetlen alázattal volt minden egyes hang iránt, amelyeket önmagukban, fizikai létezőnek fogott fel. Mindig azt tanította, hogy a hangok azok, amelyek előidézik a karmester különböző gesztusait, nem pedig fordítva. Ugyanezt érzem Carlos Kleiber és Claudio Abbado estében is, munkáikra örökös sorvezetőként tekintek.
