Megtörténhet-e, hogy egy zenekar magára ismer egy távoli, addig ismeretlen zenekar produkciójában? És ha igen, miért? Pusztán, mert a zene univerzális nyelv, vagy valami véletlen, netán kegyelmi állapot folytán? Kutathatók-e, előidézhetők-e az efféle találkozások?
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
A Dupla W sorozat páros koncertjei olyan helyzeteket teremtenek, melyekben a magyar és külföldi előadók egymásra, a látogatók pedig a produkcióikban rejlő zsigeri azonosságokra csodálkozhatnak rá. Így egyfelől megkétszereződik, másfelől eggyé válik a kapott élmény. Mint cseppben a tenger, a hazai világzenében megcsillan a world music. És viszont.
Így lesz ez október 1-jén – a Dirtmusic és az Úzgin űver koncertjén – is minden bizonnyal. A Dirtmusic legújabb, Bu Bir Ruya című albumát mutatja be a Müpában, melyet az együttest alapító amerikai gitáros-énekes Chris Eckman (korábban: Walkabouts) és ausztrál gitáros-énekes Hugo Race (korábban: Nick Cave and the Bad Seeds) a török Murat Ertel társaságában készített Isztambulban, meglehetősen sűrű sodrású és látomásos pszichedelikus darabokkal. Mielőtt Chris és Hugo Törökországba „keveredett”, a Dirtmusic Maliban vette fel lemezeit, jelentős szerepet vállalva a Tamikrest együttes és Ben Zabo befutásában.
A Dirtmusicot mindig is az izgatta, hogy mi sül ki abból, ha két világ találkozik.
Az a három album (BKO, Troubles, Lyon City), amely a mali kapcsolataiból származott, jócskán megrengette a sikerlistákat… Mali északi részén azonban a radikális iszlamisták üldözni kezdték a nyugati színezetű zenék előadóit, úgyhogy odébb kellett állniuk… Így vetődtek egy másik „veszélyes zónába”, Törökországba, ahol előbb Gaye Su Akyol énekesnővel, majd a Baba Zula együttessel kezdtek dolgozni. Ez utóbbi alapítója a Dirtmusic új kulcsfigurája, az elektromos sazon játszó Murat Ertel.
Ami pedig magyarországi „párját”, az Úzgin Űvert illeti, annak ugyancsak nem kell nyitottságért a szomszédba mennie. Inkább Mongólia vagy a Közel-Kelet az úti célja… Ahogy a nevét is egy mongol helységről vette, ahol ősi temetkezési területet tártak fel.
1991-ben, amikor a zenekar Kecskeméten megalakult, jószerivel még éppolyan ismeretlen volt a világzene fogalma, mint az Úzgin Űver egyszerre archaikus és modern, népies és rockos, Kelet-Európában, Ázsiában és a Közel-Keleten egyaránt otthonos muzsikája. Hazai sikereik inkább az alternatív rock szűkös színterére korlátozódtak, mintha erre „kötelezte” volna őket a nevük (jelentése) is: szegény aratás… Kitartásuknak és különleges zenéjüknek köszönhetően ugyanakkor azóta bejárták a fél világot, koncertjeik mellett workshopokat tartottak, szoros munkakapcsolatba kerültek rangos táncszínházi, filmes és képzőművészeti csoportokkal. Közel harmincéves pályafutásuk legnagyobb sikerét Patak című tavalyi lemezükkel érték el, mely nemcsak helyet kapott az európai világzenei rádiósok listáján, de újabb koncertmeghívásokat is eredményezett. Hogy ez a Patak hogyan jut el a Vörös-tengerig, arra választ kapunk régóta várt új koncertjükön, melyen a hegedűs-énekes Farkas Marcsi, a fúvós hangszereken játszó Majoros Fyula és a gitáros-énekes Homoki Péter mellett az ütős mogyoró győző, a basszusgitáros Háry Péter, a dobos Almási Krisztián és vendégük, a ragyogó Polnauer Flóra szerepel.
Míg az Úzgin Űvert és a Dirtmusicot elsősorban közel-keleti kalandozásuk rokonítja, az október 28-i páros rokonsága főleg a nyugati pop- és a kelet-európai népzenék összeolvadásában érhető tetten. Csak míg az – 1999-ben, Londonban megalakult – Oi Va Voi a jiddis népzenétől inspirálva teremtette meg a maga külön univerzumát, a kultikus Ando Dromból ismert Miczura Mónika együttese, a Mitsoura a hazai és az indiai cigányzenékből merített ihletet. De ahogy az Oi Va Voi kilóg a klezmerből, a Mitsoura sem éri be a „nettó” cigányzenével: Mitsoura és Dura Dura Dura című albumai messze felülemelkednek a roma folk stiláris és hangszeres határain.
A közelmúltban mindkét zenekar újjászerveződött és új számokat írt. Mónikához és a billentyűs Moldvai Márkhoz a basszusgitáros Jeli András, az ütős Födő Sándor és a fúvós Gábos Barna csatlakozott, és idén telt házas koncerteket adtak. Az Oi Va Voi pedig Memory Drop címmel már egy albummal is meglepte híveit. Mint eddigi lemezein, ezen is főszerepet kapott egy rendkívüli énekesnő: az izraeli gyökerű Zohara Niddam, aki új életet lehel a banda klasszikusaiba is. Egyszóval nem kell félni: számíthatunk a tizenöt éve örökzöld Refugeera…
És persze, dupla katarzisra, az a legkevesebb…
