Elhunyt Ujházy László zenész, hangmérnök

Ujházy László - wikipedia

A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság alapító tagja 82 éves volt.

Ujházy László a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte villamosmérnöki diplomáját. Muzsikusként a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola klarinét tanszakán végzett. 1960-tól a Magyar Rádió hangmérnöke, osztályvezetője, majd műszaki igazgatóhelyettese. A nevéhez fűződik az első magyarországi sokcsatornás felvétel. 1969-ben Czidra Lászlóval együtt a Camerata Hungarica régizene-együttes alapító tagja, negyven éven át aktív blockflötése. A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság alapító tagja.

1992-től a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola hangkultúra-szaktanára és 2002-től főtanácsosa volt. Tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Zeneakadémián. A Gramofon zenei folyóirat szerkesztője és szakírója. A Bartók rádió Kritikus füllel műsorának állandó szakértője.

Ujházy László rendszeresen publikált a Papageno.hu-n is:

Ide kapcsolódik:
A Magyar Rádió 6-os stúdiója – 80 év a magyar zenekultúra szolgálatában

Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Charles Munch, Ferencsik János. Számos nagy sikerű hangjáték (Puskin: Borisz Godunov, Ibsen: Peer Gynt) hangmérnöke volt. 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemérem Kiskeresztjét, 2004-ben Artisjus-díjat kapott.

(Via MagyarNarancs)