Életének 96. évében elhunyt Szőnyi Erzsébet Kossuth-díjas zeneszerző, énektanár, karnagy, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja – adta hírül közösségi oldalán Mindszenty Zsuzsánna karnagy, a KÓTA elnöke.
Szőnyi Erzsébet 1924. április 25-én született Budapesten. Egyetlen gyermekként, művészetkedvelő környezetben nevelkedett. Édesapja, Szőnyi Jenő banktisztviselő volt, de szabadidejében szívesen rajzolt, festett és gyakran énekelt otthon az édesanya, Piszanoff Alice zongorakíséretével. Szőnyi Erzsébet a zongoratanulást korán kezdte, Benczúr Gyula unokahúga, Benczúr Aglája volt segítője.
A Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumban énektanára, Sztojanovics Adrienne korának legkiemelkedőbb pedagógusa volt, tanítási módszerében főszerepet kaptak a népdalok. Megismerte Kodály kórusműveit, rajongott értük és csodálatos energiával, meggyőződéssel és zenei hozzáértéssel tanította be kórusának. Szőnyi Erzsébet hamarosan az énekkar zongorakísérője lett. Kodály Zoltán több ízben meglátogatta a kórust, így személyesen is megismerhette a tehetséges tanulót.
Szőnyi Erzsébet már a középiskolai évek alatt próbálkozott komponálással, magánúton pedig összhangzattant tanult Laurisin Miklós zeneelmélet professzornál. Dalokat, kórusműveket, kisebb zongoradarabokat komponált, közben elmélyülten tanulmányozta Bartók és Kodály kórusműveit.
1942-ben felvételizett a Zeneakadémiára középiskolai ének-zenetanár tanszakra. Egy évvel később Bárdos Lajos biztatására zeneszerzésre is jelentkezett. Viski János osztályába került, aki rendszeresen referált Kodálynak tanítványai előmeneteléről. Annak idején Szőnyi Erzsébet volt az egyetlen nő a zeneszerzés tanszakon, így híre eljutott Emma asszonyhoz is, akihez később személyes barátság fűzte.
Szőnyi Erzsébet sokirányú érdeklődése a Zeneakadémián töltött évek során is megmutatkozott. Zongora főtanszakon Szegedi Ernőnél tanult, Kodály Zoltán népzene szemináriumának legaktívabb résztvevője volt. Korrepetitorként az ének-tanszak munkájában is részt vett. Zenekari vezényléssel ismerkedett, Ferencsik János óráin.
Középiskolai énektanári diplomáját 1945-ben szerezte. A következő tanévben a távollevő Kodály Zoltánt helyettesítette népzene óráin. Zeneszerzői diplomáját 1947-ben kapta meg, de ekkor már a Szilágyi Erzsébet Gimnázium kinevezett énektanára volt.
Az 1947–48-as tanévet francia állami ösztöndíjjal Párizsban, a Conservatoir-on töltötte Tony Aubin osztályában. Tanulmányozta Messiaen és Nadia Boulanger óráit. Ez az időszak arra is lehetőséget adott, hogy a francia alapfokú zenetanítás módszereit megismerje. Közben a párizsi Magyar Intézetben és a magyar követségen rendezett zenei események gyakori meghívottja volt, ahol Bartók és Kodály népdalfeldolgozásaiból adott elő zongora- és ének-műveket. Kodály Zoltánnal levelezésben állt, aki hasznos tanácsokkal látta el, valamint ott léte alatt a Kodály házaspár meg is látogatta.
1948 tavaszán mutatta be Párizsban, a Conservatoire vizsgaversenyén zenekari Divertimentóját saját vezényletével, igen nagy sikerrel.
1948-tól a Zeneakadémia tanára, majd tanszékvezető több mint három évtizeden át. Szolfézst tanított, a nála eltöltött órákról neves zeneszerzők, zenetudósok a legmagasabb fokon nyilatkoznak. Kodály biztatására készült el első pedagógiai könyve 1954-ben, A zenei írás-olvasás módszertana. Kezdettől a felsőfokig. Majd ezt követték a továbbiak. Idegen nyelvű fordításban is.
Újabb külföldi kapcsolata 1959-ben kezdődött. Elsőként a bécsi zeneakadémia igazgatójával, aki javasolta, hogy vegye fel a kapcsolatot az ISME német főtitkárával. Ennek eredményeként meghívták az 1961-es bécsi ISME-konferenciára. Ez időtől kezdve, bár kicsit göröngyösen, de a magyarok számára is megnyílt az út a zene nemzetközi világa felé, és ennek legfőbb követe Szőnyi Erzsébet volt. 1963-ban Tokióban az ISME konferencián már ő adhatta át a budapesti ISME-konferencia 1964-re szóló meghívását, ez jelentette a Kodály-koncepció igazi kapunyitását.
A budapesti ISME-rendezvény nagy sikert és elismerést eredményezett. Kodály személyesen is jelen volt, előadást tartott. Ettől kezdve váltak egyre sűrűbbé a látogatások hazánkban és a külföldi meghívások a világ minden pontjáról a Kodály-módszer megismerésére, megismertetésére.
1967-ben Esztergomban megindult a Dunakanyar Művészeti Nyári Egyetem. Ennek szervezése még Kodály Zoltán életében kezdődött, de a megnyitást már nem élhette meg. Szőnyi Erzsébet volt ennek mindvégig a szakmai vezetője, irányítója. Évente több mint száz fiatal érkezett a világ minden részéből, aktív zenetanárok vagy pályára készülők, akik öt különböző nyelvi csoportban két héten át különböző foglalkozások keretében tanulhatták a magyar zenei módszert, és egyúttal ismerkedhettek hazánkkal.
Szőnyi Erzsébetet 2006-ban az amerikai Duquesne Egyetemen díszdoktorrá avatták.
Az elkötelezett Kodály tanítvány, a tanszékvezető tanár, a magyar szolfézs-módszertan világhírű képviselője mindenkor szívesen vállalt különböző zenei feladatokat. Határozott, mindenkor kiegyensúlyozott véleményére bizton lehetett számítani.
Műveinek többsége felkérésre készült, ez egyúttal befolyásolta az előadás megvalósításának szempontjait. Szinte minden együttes, kórus rendelkezik „Szőnyi-művel”, így érthető a kórusművek többsége. A megzenésített szövegek gazdag sokszínűséget mutatnak. Liturgikus, vagy régi népi műfajoktól kezdve klasszikus költőkön át a múlt század neves magyar költők verseit érzelmileg is átérezve, a mai kortárs költők világába is bátran válogatott.
Csak példaként megemlítve néhányat: Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából a Kodály és Arany dalai (2007); az ELTE Bartók Béla Énekkara számára Zsoltáros Glória (2008); Boldogasszony éneke a szombathelyi Berzsenyi Dániel Vegyeskar kérésére; a Kodály Zoltán nevét viselő iskolák találkozójára írt kórusmű, az Éneklő iskola (2010). Jelentős a hangszeres művek nagy száma is, mely igen gazdag változatosságot mutat, kiemelkedő a nem hangversenytermi előadásra szánt orgona művek megható hangulata.
Szőnyi Erzsébetről bátran állapítható meg, hogy egyénisége, személyisége, jelleme teljes összhangban volt zeneszerzői talentumával. Megfontoltság, fegyelmezettség, minden témában alapos felkészültség, szigor és megértés, szeretet és szerénység voltak a főbb jellemzői. Mindezt körüllengte az ötletek gazdagsága, fantáziájának szivárvány színezete. Bátran mert újítani, de soha nem volt szélsőséges.
(Via MMA, MTI, Papageno)
