A diótörő minden kétséget kizáróan a balettirodalom legédesebb darabja. Nemcsak abban az értelemben, hogy aranyos és szeretjük, hanem a megannyi színpadon táncoló finomság miatt is. Cikkünkben őket vesszük szánkba számba, miközben megpróbáljuk kideríteni, ki is pontosan az a bizonyos „Sugar Plum Fairy”.
Bonbon-falva, Cukrászsütemény-liget, Kristálycukor-mező, Narancs-patak, Limonádé-folyam, Mandulatej-tenger és persze a Tortavár – csak néhány varázslatos helyszín E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című meséjéből. A meséből, amely alapját képezi Csajkovszkij 1892-ben bemutatott, azóta a világ legismertebbjeként számontartott balettjének. Kedvenc karácsonyi történetünkben Marika az életre kelt diótörőbábuval mint Mária hercegnő és a herceg járja be a Nyalánkságok vagy Édességek földjét, vagy ahogy az Opera produkciójában ismert: a hó birodalmát.
Ott aztán különlegesebbnél különlegesebb figurák fogadják őket, hogy táncukkal fejezzék ki hódolatukat az ifjú pár felé. A sort a spanyol csokoládé nyitja, majd az arab kávé következik. Később bemutatkozik a kínai tea, az orosz nyalóka és a dán marcipán is, valamint gyömbér anyó (akit egy akkoriban forgalomban lévő orosz édesség dobozán szereplő nagyszoknyás asszony ihletett) és gyermekei. A levendulás és rózsás édességek korából visszatekintve már a virágok tánca sem lóg ki a sorból, akárcsak a mirlitonoké, akik egyszerre jelentik a fuvolaszerű gyerekjátékot, egy francia süteményt és az Ausztráliában őshonos egymagvú tököt.
Nemcsak levendulaszörpöt nem kortyolhattak még a 19. századi orosz közönség tagjai, de a darabban felvonuló valamennyi édesség luxuscikknek számított akkoriban. Ekkor még sehol nem voltak az előre kiporciózott és becsomagolt termékek. A tea hajókon, hatalmas ládákban érkezett Európába, a kávé aromája valóban a Közel-Kelet hangulatát idézte, és csak a legtehetősebb családok gyermekei kaptak cukorkát karácsonyra.
Mindenki ismerte és áhította ezeket a jóságokat: a Mexikóból Hernán Cortés jóvoltából 1519-ben Spanyolországba érkező, és a mai napig „legspanyolabb” forró, folyékony, de tömény csokit, vagy épp a marcipánt, nyalókát.
A diótörő talán legizgalmasabb karaktere azonban az a Sugar Plum Fairy, aki magyarul többféle néven is ismert: Csokoládétündér, Cukortündér, Cukorszilva Tündér vagy Cukrozott Szilva Tündér. A figura Clement Clarke Moore Karácsony éjjelén című versében is megjelenik, ám itt sem kerülünk közelebb a magyar elnevezéshez, hiszen mind Szabó Zsolt, mind Deák Márta fordításában egyszerűen csak „édességként” jelenik meg lepkeszárnyon.
Miért olyan nehéz meghatározni Csajkovszkij tündérének nevét? A bonyodalmat a „Plum” szó okozza, amely valóban szilvát jelent, de a szóban forgó édességnek eredetileg semmi köze nem volt a gyümölcshöz azon túl, hogy kerek, ovális alakjára utalt. A cukrozott szilva, bővebben a kandírozott gyümölcsök, magok és gyökerek hasonló elnevezése már a 16. században megjelenik, ám a kifejezés csak a következő században olvad egybe egy cukrászati remekművel.
Tömör cukorgolyóról van szó, amely nem tartalmaz gyümölcsöt, de gyakran valami magot és/vagy fűszert foglal magában. Egyesek szerint ez a világ egyik legrégibb cukorkája, amely nagy valószínűséggel – mint annyi finomság – orvosságként kezdte pályafutását; még a Tudorok is emésztési gondjaik megelőzésére szedték. (Itt érdemes megjegyezni, hogy tündérünk partnere a pas de deux-ben a „Szamárköhögés” névre hallgat, és egy köhögés elleni cukorkára utal. Igazi orvoscsalád!)
Bár a 19. századra már nagyjából minden ínycsiklandó édességet „Sugar Plum”-nak neveztek, és Csajkovszkij balettjében is az egyszerű színes, papírtölcsérben kapható keménycukorkákat kell értenünk alatta, kétszáz évvel korábban még szigorúan őrizték a receptúrából lett receptet. A titkolózás oka a cukorka bevonatának elkészítésében keresendő, ugyanis a gépesítés előtt ez volt az egyik legbonyolultabb cukrászati procedúra, amely napokat vett igénybe.
A folyékony cukorszirup szilárd rétegekké formálása igazi művészet volt, és az édesség ettől tényleg luxusnak számított.
A drazsé belsejébe pedig egy szem mandula, vagy valamilyen pikáns fűszer (ánizs, kömény, kardamom, koriander) került. Manapság divattá vált a névben szereplő szilva becsempészése a cukorkába, vagyis szilva ízesítésű vagy szilvaalakú cukorgolyók készítése.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
Akárhogy is, a „Sugar Plum” a mai napig lenyűgözi az édesszájúakat, és igazi kuriózumnak számított Csajkovszkij Oroszországában. Épp ezért a szerző úgy gondolta, zeneileg is valami különlegeset, valami korábban nem hallott megoldást kell találnia hozzá. Így bukkant rá a cselesztára, amely A diótörőnek köszönhetően először került az orosz közönség elé, és amelynek hangzása azóta is összeforrt a darab balerinájával, a karácsonyi tündér figurájával.
Ahány koreográfia, annyi fantáziavilág és álomkép. A diótörő kiapadhatatlan és megunhatatlan forrás, hiszen egyik főtémájára, a cukrászművészetre ugyanaz a kreativitás, valamint végtelen változatosság és egyéniség jellemző, mint az előadóművészetre és a rendezésre. Legyen szó konyháról vagy színpadról: A diótörő esetében a határ a csillagos ég.
