Előítéletre vallana, ha azt állítanánk, hogy valamelyik hangszer játékosai nagyobb műveltséggel, csiszoltabb intellektussal, szélesebb látókörrel rendelkeznek, mint azok, akik egy másik instrumentum mellett kötelezték el magukat. Azt azonban bátran állíthatjuk több évszázad tapasztalatainak birtokában, hogy az orgonisták tudás, képzettség dolgában különleges helyet foglalnak el a muzsikusok társadalmában.
Ezek a sokoldalú muzsikusok nemcsak hangszerjátékosok: zeneszerzői stúdiumokat is folytatnak, és sokan közülük aktív alkotói tevékenységet fejtenek ki egész pályájuk során. Tanulnak improvizálni, és ezt a tevékenységet közönség előtt is gyakorolják. Különleges színérzékenységgel rendelkeznek, hiszen ujjaik alatt a tónusokban – regiszterekben – leggazdagabb hangszer szólal meg. Különleges virtuózok, hiszen ők az egyedüli muzsikusok, akik egyszerre mind a négy végtagjukkal játszanak. Legtöbbjük nemcsak koncerteken lép fel, hanem templomi szolgálatot is teljesít, s így járatos valamely vallás szertartásrendjében. És persze sok orgonista ért a hangszertervezéshez: ez így volt már Bach idejében is, és ma sincs másképp. Egy szó, mint száz: sok orgonista nemcsak egyszerűen előadó, de alkotó, tudós, zsonglőr és konstruktőr is egy személyben. Előfordul, hogy egy hangverseny műsora már-már maga is műalkotás.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
A dán Bine Bryndorf a világ számos pontján gyűjtötte össze tudását: tanult a Bécsi Zeneakadémián, Bostonban és Párizsban. Nemzetközi versenyeken nyert díjakat Innsbruckban, Brugesben, Odenseeben, Melkben és Koppenhágában. Miután megszerezte orgonaművészi diplomáját, szólistaként és kamaramuzsikusként kezdett koncertezni, de a tanítás is bűvkörébe vonzotta: egykori tanára, Michael Radulescu asszisztenseként dolgozott Bécsben. Később a Dán Királyi Zeneakadémia professzora lett. Egy koppenhágai templom orgonistája, mesterkurzusokat ad Európa-szerte, és egy időben a Dán Rádió rezidens művésze is volt – elmondhatjuk tehát, hogy bár minden, amit vállal, az orgonával áll összefüggésben, mégis igen szerteágazó tevékenységet folytat.
Bine Bryndorf február 25-i budapesti orgonaestjének programja is ilyen. A művek úgy követik egymást, úgy kapcsolódnak egymáshoz hasonlóságokkal, utalásokkal, gondolati rímekkel, mintha egy képzeletbeli párbeszéd zajlana Bach és zeneszerző elődei között műfajokról, komponálásmódról, zeneszerzői elvekről. Bach mellett megszólal Buxtehude, Bruhns, Böhm is, a művek egymásutánja pedig azáltal, hogy Bach zenéje szabályosan váltakozik elődeiével, valóban a párbeszéd vagy a társasági csevegés alaphelyzetét sugallja.
Persze a résztvevők komoly dolgokról cserélnek eszmét, de ezt élvezetesen, választékosan, sok-sok leleménnyel teszik. Olyasmiket vitatnak meg, hogy milyen a jó prelúdium vagy a jó korál – és mindjárt mindenki meg is mutatja, hogyan vélekedik a témáról. A műsor vége felé Bine Bryndorfnak még arra is van gondja, hogy Mendelssohn és Nielsen egy-egy darabjával a romantika és a 20. század felé is kitekintsünk. Aki pedig figyelte a neveket, észrevehette, hogy dánok is többen akadnak a komponisták között, a művésznő tehát azt sem felejti el, hogy hazája büszkeségeit is felsorakoztassa.
