Ahogyan távolodunk az évváltástól, úgy jelennek meg szokás szerint sorban az azóta kiszámolt legkülönfélébb összesítések a tavalyi év műkereskedelmi eredményeinek alakulásáról. Mi most itt két, a napokban napvilágra került jelentésből válogattunk ki egy-egy szeletet, amelyik együtt azt mutatják meg, hogy a legnagyobb aukciósházak a nyilvános árverésik mellett mennyire vannak egyre inkább jelen a „private sales”, vagyis a magán-eladások piacán is, illetve hogy ott kik ma a legjelentősebb „árucikkeik”.
A világ egyik legjelentősebb képzőművészeti vására, az Art Basel, és a vele sok éve együttműködő UBS, ez a világ mintegy ötven országában a legkülönfélébb befektetési szolgáltatásokat is nyújtó globális pénzügyi vállalat minden évben ilyenkor szokta megjelentetni az előző év műkereskedelmi adatait összefoglaló jelentését, a The Art Market Report című kiadványát.

A napokban közzétett 2019-es összefoglalójuk szerint a tavalyi év általuk számított teljes műkereskedelmi forgalma 64,1 milliárd dollár volt (19,230 milliárd forint; ez valamivel kevesebb, mint a megelőző évi 67,4 milliárd dolláros összforgalom). A 2019-es összegből számításaik szerint nagyjából 36,8 milliárd dollár (11,040 milliárd forint) a galériák, illetve a magánüzletek forgalmában realizálódott, a fennmaradó rész pedig az árveréseken (ahol szintén esett a bevétel az előző évhez képest).
Ugyanakkor a jelentés ismét kiemeli azt a már évek óta közismert tényt, hogy a nagy árverezőházak egyre inkább jelen vannak a „privat sales”-piacon is, vagyis egyre jelentősebb bevételük származik a nem a nyilvános aukcióikon elért leütésekből, hanem az általuk közvetített-lebonyolított magáneladásokból. A most kiadott jelentés szerint csak a világ két legnagyobb árverezőháza, a Sotheby’s és a Christie’s 2019-ben több mint 1,8 milliárd dollár (540 milliárd forint) értékben adott el műtárgyakat különböző magánüzletek keretében.

A The Art Market Report megjelenésével egyidejűleg ráadásul a Sotheby’s is éppen most tette közzé a maga saját „céges” összesítését tavaly lebonyolított magánüzleteiről. Eszerint 2019-ban csak ebben az üzletágban a vállalat csaknem 1 milliárd dollár (300 milliárd forint) bevételt termelt, ez pedig jelentős, 37 százalékos növekedés az előző évi ugyanilyen adatukhoz képest. (Összehasonlításul: az aukciókból elért eredményük tavaly 4,8 milliárd dollárt tett ki.) Ráadásul, mint írják, ennek az összegnek nagyjából a fele mindössze alig több mint harminc, egyenként 5 és 50 millió dolláros adásvétel keretében folyt be, miközben persze darabszámra a legtöbb magánüzletet az 1 és 5 millió dollár közötti ár-sávban bonyolították le. (A 2018-as The Art Market Report szerint abban az évben a világ összes aukciós bevételeinek 61 százalékát adták az 1 millió dollár feletti áron elárverezett műalkotások – amelyek az összes kalapács alá került műtárgynak mindössze az egy százalékát tették ki!) A Sotheby’s által most kiadott friss jelentés azt is közli, hogy a tavalyi magánüzleteknek nagyjából a felét a kortárs művek kategóriájába tartozó alkotásokkal bonyolították.
Ami pedig a privát eladásokban szerepelt művészeket illeti: a közlemény szerint a legsikeresebben értékesített alkotó Andy Warhol volt, őt pedig a tavaly kilencven éves japán Yayoi Kusama követte. Jól szerepeltek a régebbi alkotó közül Claude Monet, Henri Matisse, Pablo Picasso, Fernand Léger, Mark Rothko, Joan Mitchell, Jean-Michel Basquiat, Alexander Calder, a kortársak közül pedig Gerhard Richter, Jonas Wood, George Condo, a KAWS művésznéven szereplő Brian Donnelly, valamint Ed Ruscha és Albert Oehlen.
Vagyis az is látható: az árverezőházak legnagyobbrészt a magánüzletek keretében is ugyan azoknak az alkotóknak a munkáit tudják a legsikeresebben értékesíteni, mint a nyilvános árveréseken is. Csak éppen ott tudjuk, hogy mi cserél gazdát, a privát-üzletekben pedig nem. (Emiatt aztán ehhez az íráshoz az illusztrációkat is csak az árveréseken elkelt top-tételek közül tudjuk válogatni.)