Gaetano Donizetti 1797. november 29-én született és 1848. április 8-án hunyt el Bergamóban. Az észak-olasz városban rövid, kellemes sétán követhetjük végig élete első és utolsó éveinek legfontosabb helyszíneit, amelyek mindegyike a Felsővárosban található.
Domenico Gaetano Maria Donizetti a család ötödik gyermekeként a Borgo Canale 10. (ma: 14.) számú ház alagsorában született, 11 évvel később fordult úgy az anyagi helyzet, hogy a házban följebb költözhettek. Az újszülöttet december 3-án keresztelték meg a Santa Grata inter Vites templomban. A testvérek közül nem csupán ő került zenei pályára: a legidősebb, Giuseppe katonai zenész, később az oszmán hadsereg fő-zeneigazgatója lett, a harmadik gyermek, Francesco addig, amíg át nem vette a családi zálogházat, a bergamói városi zenekarban játszott csembalón. A ház 1926 óta műemlék. Az alagsort 1948-ban, majd 1973-ban nyitották meg a közönség számára, benne a múzeum 2009 óta várja az érdeklődőket. Tiszta és világos elrendezésű a tárlat, de sokkal informatívabb, ha audioguide-dal sétálunk végig a szobákon, és ismerjük meg a család mindennapjait.
Gaetano Donizetti első zenei leckéit Corini nevű nagybátyjától kapta, apja viszont felismerve tehetségét, támogatta a zenei tanulmányokat. A Santa Maria Maggiore templom kórusának tagja lett, ezt Simon Mayr vezette. Mayr volt az, akinek a segítségével létrejött a Lezioni Caritatevoli, ahol zenészeket és énekeseket képeztek a helyi egyházi intézményeknek. Az első osztály 1806. május 6-án indult, többek között Gaetano Donizettivel, akinek nem volt könnyű dolga. Hiába volt kiváló csembalista, az énekesek között igencsak a sor végére került. Bár a mutálás lezárulta után a város 1809-ben megnyitott színházában, a felsővárosi szűk utcában álló Teatro della Societàban fel-fellépett, és a templomi kórusban is erősítette a basszus szólamot. A mester azonban felismerte tanítványának muzikalitását és zeneszerzői tehetségét, amit Mayr Il piccolo compositore, azaz A kis zeneszerző című bohózata is bizonyít, hiszen annak főszereplője maga Donizetti. Gaetano ezt követően Bolognában folytatta tanulmányait, nyaranta azonban visszajárt szülővárosába.
A mai Donizetti Múzeum és a város egyik jelentős zenei könyvtára és gyűjteménye, ami az iskolának helyet adott, alig néhány lépés Mayr házától. A 1906 óta, a Misercordia Maggiore tanácstermében tárlókban képek, kottalapok, partitúrák segítségével ismerhetjük meg Donizetti karrierjét, és van néhány érintőképernyős-hangszórós információs pult is, ahol egy-egy alkotói korszakban mélyülhetünk el. Láthatunk személyes tárgyakat kitüntetésektől az írószerszámos készletig. Egyetlen teremről van szó, illetve egy kisebb szobáról, amelyet korhű módon rendeztek be. Az eredeti bútorok azok, amelyeket a zeneszerző életének utolsó heteiben használt.
A zeneszerző különböző minőségben élt Rómában, Nápolyban, Párizsban, eközben azonban amolyan munkaköri kötelességből beutazta Itáliát, többször járt Bécsben, hiszen jó néhány operaház bemutatta a műveit.
1843-ban jelentősen megromlott az egészsége, két évvel később, egy utcai rosszullétét követően a munkától is eltiltották orvosai. Állapota egyre aggasztóbbá vált barátai és kollégái számára, nagy nehezen elhelyezték egy szanatóriumban, és állandó harcok és kitalált mesék közepette tudták csak ott tartani. Az Itáliában élő család szerette volna, ha hazaviszik Donizettit, de a hatóságok ezt sokáig, épp az egészégi állapotra hivatkozva, nem engedélyezték. Hosszú küzdelmek után végül 1847. szeptember 19-én indulhattak útnak Bergamóba. Itt Giovannina Rota Basoni Scotti bárónő és lánya vigyázott rá, de napjai nagy részében már csak a karosszékben üldögélt a zeneszerző.
1848 februárjában lázrohamai voltak, erősen izzadt és fuldokolva köhögött. Az étrendváltozásnak és beöntéseknek köszönhetően a hónap végére lefogyott, de állapota sokat javult. Április 1-jén egy vacsora közben epileptikus rohama lett, végtagjai megbénultak. Bár a következő reggelre jobban lett, két nappal később már papot hívtak hozzá, aki feladta rá az utolsó kenetet. Április 5-én magas láza lett. Április 8-án, délután 5 órakor hunyt el a Palazzo Scottiban. Április 11-én temették el a bergamói Valtesse temetőben. Földi maradványait 1875-ben helyezték át a Santa Maria Maggiore székesegyházba, mestere mellé.
Ha nem akarunk tovább sétálni, buszra szállhatunk, de gyalog is könnyedén elérhető a színház, amely 1897 óta viseli Donizetti nevét. (A színházat hivatalosan 1791-ben át, 1797-ben tűzben leégett, 1800-ban újjáépítve adták át. Klasszikus patkó alakú a nézőtere, amely öt emeleten várja a közönséget. Jelenleg felújítják.) Ugyanebben az évben avatták fel az épület mellett Francesco Jerace szobrászművész alkotását, amelyen a zeneszerző egy padon ül, nem messze tőle Melpomené, a tragédia, a dráma és a gyászének múzsája áll.
A város nem csupán emléktáblákkal, szobrokkal, múzeumokkal vagy operafesztivállal ünnepli szülöttét, hanem egy tortával is. Bár az édességről azt tartja a legenda, hogy Rossini kérte meg egy alkalommal a szakácsot, lepje meg valami finomsággal asztaltársát, Donizettit, hogy az kellemesebb hangulatba kerüljön, a süteményt valójában 1948-ban alkotta meg Alessandro Balzer helyi cukrászmester.
