Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Balog József: „A felejtés legalább annyira fontos, mint a gyakorlás”

Balog József: „A felejtés legalább annyira fontos, mint a gyakorlás”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Bernsteint és Beethovent játszott volna a napokban, most Ravelt és Lisztet gyakorol otthon Balog József. A zongoraművészt improvizációról, valódi és hamis virtuozitásról kérdeztük, valamint arról, hogyan emlékszik az Érdi Tamással közös játékra.

– Jó másfél hónapja nincsenek koncertek. Mivel töltöd az időt?

- hirdetés -

– Novemberben új családi házba költöztünk, ahol a kertben mindig van teendő, és hétéves hercegnőm, valamint a tizenhárom éves fiatalember, kislányom és kisfiam is igénylik a törődést. Sokat mozgok velük együtt, a feleségem pedig a tanulásban segít nekik. Mindenkinek mást jelent ez az időszak, nekünk fontos, hogy szoros napirend szerint éljünk. Megbecsüljük, hogy ennyi időnk van együtt. És persze sokat gyakorlok. Fájó, hogy elmaradt több koncertem, most játszottam volna Bernstein II. szimfóniáját Dennis Russell Daviesszel a Zeneakadémián, valamint Beethoven Hármasversenyét a Müpában.

– Másfajta fejlődésre ad ilyenkor alkalmat, hogy egyedül gyakorolsz?

– A fejlődésnek több folyamata van, azt hiszem, ezt húsz aktív évvel és több mint ezer koncerttel a hátam mögött elmondhatom. A felejtés legalább annyira fontos, mint a gyakorlás, érnek ilyenkor a darabok. Ravel Miroirs című ciklusát tanulom most, de Wolf Péter is formában tart, aki a karantén ideje alatt befejezte a jazz-zongoraszonátáját, és elkezdte írni a Wolftemperiertes Klavier-sorozatának második kötetét is. Háromnaponta küld új darabokat és várja a visszajelzéseimet.

– Végignéztem az új honlapodat, igen széles repertoárod van. Játszol Chopint, Lisztet, de játszottál karriered során olyan Vidovszky-darabot is, amit ’75 óta, Kocsis Zoltán után senki. A kérdésem: ha egy évig nem ülhetnél zongorához, mivel kezdenél utána?

– Nagyon jó kérdés. Szerintem az embernek a zenéhez való viszonyát nem határozza meg, hogy leül-e a hangszerhez vagy nem. A darabok fejlődéséhez szükséges a gyakorlás és a koncerthelyzet is, de zenéhez való közelítést és a minőséget, amit képviselni szeretnék, nem szabja meg. Ha egy év után leülnék a hangszerhez, valószínűleg improvizálnék egy fél órát.

Ide kapcsolódik:
Te hallottad már Balog József Gershwin-lemezét?

– Érdekes, hogy ezt válaszoltad. Nem vagyok benne biztos, hogy minden klasszikus zenész tud improvizálni.

– Éppen egy könyvet olvasok – Fazekas Gergely ajánlására –, Az aranykor után a címe.

– Ez a könyv arról szól, hogy milyen volt a Liszt Ferenc játékmódjából kinőtt zongorastílus, a Grand Manner a romantika korában.

– Nagyon érdekes könyv, főleg abban, hogy az akkori műsorok hogyan álltak össze, és melyik művészi magatartás maradt fenn. A romantika korában a művészek gyakran prelúdizáltak, improvizáltak a darabok előtt. Ehhez kell egy olyan képesség, ami bennem talán megvan, mégsem biztos, hogy közönség előtt rávenném magamat.

– Úgy tudom, egy-egy darab megtanulása előtt tanulmányozod a keletkezéstörténetét. Fontosabb, hogy te kerülj közel az adott műhöz, minthogy magadhoz rántsd azt?

– Nem a száraz adatok, hanem az inspirációs forrás érdekel. Régen, amikor létezett egy kornyelv, az emberek pontosan tudták, hogy hogyan kell a koruk zenéjét játszani. Ezzel jó tisztában lenni, mert könnyű mellényúlni.

Balog József és Érdi Tamás – forrás: Klassz a pARTon!

– Ravel Miroirs-ciklusa esetében mire jutottál?

– Liszt Transzcendens etűdjeivel együtt játszom őket, és könnyű összefüggéseket találni. Ravelről tudjuk, hogy nagyon szerette Liszt zenéjét, tulajdonképpen a hatása alatt írta a Gaspard da la nuit-t, de a Miroirs-t is. (Gondoljuk csak a Villa d’estére vagy a Genfi harangokra.) Egyébként Ravelnek olyan egyéni stílusa van, ami megkülönbözteti a többi szerzőtől. Most elhatároztam, hogy elmélyedek a zenéjében. Két zongoraversenyét, a Balkezest és a G-dúrt játszottam már, de nem olyan nagy az életműve, hogy ne lehetne megtanulni. Lajtha és Kodály zenéjében találtam analógiákat a Miroirs esetében, az ilyen összefüggéseket nagyon szeretem.

– Édesapád prímás volt, és egyszer azt mondtad, legalább annyit tanultál tőle, mint a tanáraidtól.

– Tizenhét éves voltam, amikor ő meghalt, és nem tudatos tanulás volt, amit tőle szereztem, de ha eljátszok egy frázist, nagyon sokszor eszembe jutnak azok a formálások, ahogy ő énekelt egy-egy magyar nótát. Hogy hogyan kell levegőt venni, hogy egy frázisban hol van a csúcspont. Az aranymetszés ugyanott van egy Liszt-szonátában, mint egy nótában.

– Más világ a komolyzene és a cigányzene?

– Másfajta nyelvezet, és persze más világ, de talán nem kellene, hogy ennyire más világ legyen. Túlságosan „kockára vesszük” a komolyzenét. Jobban kéne élvezni.

– Lehet, hogy túl sok elvárást támasztunk – akár a tanárok, a szakma, akár a kritikusok –, kezdve onnan, hogy két hangot hogyan kell eljátszani egymás után.

– Végtelen az a lehetőség, amit két hang viszonya jelenthet egymáshoz képest. Egy frázist, egy akkordsort millióképpen el lehet játszani, de mindig van egy behatárolható mezsgye, ahol a megfelelő interpretáció van, ami a legjobban eljut az emberek szívéhez.

Ide kapcsolódik:
Érdi Tamás: „Nagyon hiányzik a közönséggel való találkozás”

– Negyven-ötven zongoraversenyt tudsz. Ez nem kis szám.

– Most fogom megtanulni az ötvenediket!

– Ez azt jelenti, hogy nagyon jó memóriád van.

– Persze nem mindegyiket játszom fejből, a kortársakat általában nem. Most is lesz néhány új feladat. Richard Strauss Burleszkjét, Sosztakovics zongoraversenyét és Beethoven Karfantáziáját tanulom. Óriási a zongorarepertoár.

– Nem minden zongoraművészről vesszük észre, hogy ő valójában egy virtuóz, mert nem viselkedik úgy. Mintha nem lenne elég virtuóznak lenni, annak is kell tűnni. Szerinted hol a virtuozitás helye a mai zeneművészetben?

– A magamutogatás sok embert be tud csapni, természetesen fül és jártasság kell, hogy meghalljuk, valójában ki mennyire játszik jól vagy pontosan. Talán a világ lassan túllendül azon, hogy csak arra figyel, ki milyen gyorsan üti a billentyűket. A videómegosztókon 10-12 éves gyerekek olyan darabokat játszanak, amiket ötven évvel ezelőtt ennyi idősen senki. Rengeteget fejlődött a zongorajáték és a zongoratanítás. Nem egyedüli kívánalom, inkább alapfeltétel, hogy valaki felkészült legyen.

Balog József és Érdi Tamás – forrás: Klassz a pARTon!

– 2019-ben, a Klassz a pARTon fesztiválon játszottatok először együtt Érdi Tamással, a koncertet a Müpában is megismételtétek. Hogyan emlékszel a közös munkára?

– Tamással most már 30 éve ismerjük egymást, de keveset találkoztunk és korábban soha nem játszottunk együtt. Az első alkalom mindig eldönti, hogy a kamarapartnerek között van-e kémia vagy sem. Volt olyan, akivel megbeszéltük, hogy inkább nincs. Tamással viszont az első hangtól kezdve természetes volt együtt játszani, és olyan szférákba jutottunk egy-egy darabban, amin én is csodálkoztam, főleg Schubert f-moll fantáziájában. Nagyon várom, hogy újra közösen játsszunk.

– Az ilyen találkozásokról nehéz beszélni, hiszen ilyenkor Ti a zenében kommunikáltok.

– A darabokat ki kell dolgozni, de ha valami jó, azt nem kell piszkálni.

– Mi lesz az első dolgod, ha vége a járványnak?

– Az én életemben nem sok minden változott a járvánnyal, azonkívül, hogy nincsenek koncertjeim. Ugyanúgy eljárok horgászni, mint eddig. (Nevet) Igaz, közel húsz éve nem volt ilyen, hogy két hónapig nem játszom közöség előtt. Most nincs más dolgom, mint erőt gyűjteni, átgondolni az elmúlt időszakot, és előkészíteni a következőt. Persze rengetegen dolgoznak most is értünk, azért, hogy mi biztonságban legyünk, ezért viselkedjünk felelősséggel. Várom az első koncertet, biztosan nagyon szenvedélyes alkalom lesz.

A KLASSZ a pARTon! fesztivál kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt.

 

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X