Igaz a hír, de pontosabb úgy fogalmaznunk, hogy ő is megzenésítette. Vörösmarty Mihály költeményéhez ugyanis legalább 30 féle zene társult az 1840-es évek első felében, nem csak Egressy Bénié, hanem Erkel Ferencé, Thern Károlyé, Fáy Gusztávé, Mester Károlyé és másoké. A Himnusz megzenésítésére 1844-ben kiírt pályázatot egy évvel korábban Szózat-pályázat előzte meg, amelyet szintén a Nemzeti Színház igazgatója, Bartay András hirdetett meg. A nyertesnek járó 20 aranyat ezúttal Egressy Béni vihette haza.
Ő lett volna az 1843-as év magyar zeneszerzője? Fontosabb, mint Erkel, Liszt vagy Mosonyi? Egressy kétségkívül páratlan tehetség volt, igazi színházi polihisztor: színműíró, költő, fordító, aki a muzsikában is jártas volt.
A Szózat szempontjából azonban lényegtelen, hogy mennyire jelentős Egressy zeneszerzői életműve, a nevét ez az egy alkotás is halhatatlanná tette. Az 1843-as versenyen nem kellett megmérkőznie az említett mesterekkel, mivel Liszt külföldön élt, Erkel és Mosonyi pedig nem pályázott. Utóbbiak a másik térfélen játszottak: ők a zsűri munkájában vettek részt.
Nem tudjuk, hogy Erkel miért, és pontosan mikor zenésítette meg Vörösmarty versét, csak annyit, hogy április 21-én a mű már biztosan készen volt. Ha még a határidő lejárta előtt komponálta, akkor miért nem adta be a pályázatra? Biztosan nem azért, hogy benne lehessen a zsűriben. Valószínűleg a verseny körül megnövekedett érdeklődést látva döntötte el, hogy felveszi a kesztyűt, és megmutatja, mire is képes. Eljátszhatunk a gondolattal: mi lett volna, ha Erkel is pályázott volna 1843-ban. Akkor közel kétszáz éve talán Erkel Szózatát és Egressy Himnuszát énekelnénk nemzeti ünnepeinken?
Módunkban áll összehasonlítani Erkel és Egressy Szózat-megzenésítését, mivel Somogyváry Ákos karnagynak és kórusának köszönhetően mostantól a kevésbé ismert mű felvétele is bármely Papageno-olvasó rendelkezésre áll.
Bevallom, ha akkor mindketten pályáznak, nekem pedig választanom kellett volna a kettő közül, nagy gondban lettem volna. Amint már tudjuk, a zsűri megmenekült ettől a dilemmától – a korabeli közönség viszont nem! Egressy díjnyertes Szózatát 1843. május 10-én mutatták be két másik kitüntetett pályaművel együtt a Nemzeti Színházban. Az eseményről szóló beszámolókban már hírt adtak Erkel darabjáról. Sőt a „jólértesültek” nem csupán a komponálás tényét közölték, hanem Erkel ismeretlen művét Egressyé fölé helyezték. A hónap sajtójában és a zenekedvelők beszélgetéseiben alaposan össze is csapott egymással a Szózat két konkurens megzenésítése!
A Jelenkor írta május 14-én:
„Egyébiránt halljuk, hogy Erkel karmester is irt a’ Szózatra zenét, mellyel azonban nem versenyzett, ’s egyszersmind tudjuk, hogy e’ zenemű Vörösmartynak legjobban tetszett; igen kivánatos tehát, hogy Erkel szerzeményét is minélelőbb hallhassuk nemzeti színházunkban.”
25-én a Pesti Hirlap cikkírója nagy csalódottságának adott hangot a versennyel kapcsolatban, szerinte ennyire gyenge művek esetén ki sem kellett volna adni a díjat. Majd hozzátette:
„Azonban Erkel Ferencz karmesterünk is készite a’ „Szózathoz“ zenét, melly, mint tudjuk és bizonyosan tudjuk, nem csak a’ jutalmozottnál jobb, de magában is jó, ’s a’ Szózat lángeszű költője tetszését is megnyeré, de a’ szerző által jutalomra be nem adaték; kérjük azért a’ nemzeti szinház igazgatóját, énekeltesse el a’ szinpadon ezt minél előbb, legalább kárpótlásul, ’s felserkentéseül azon reménynek, hogy lesz nem sokára egy a’ hazát keresztülriadó nemzeti dalunk.”
A kárpótlásra nem kellett sokáig várni: Ferdinánd király névnapján, június 30-án Erkel Szózata is elhangzott a Nemzeti Színház dobogóján. Kapott a kritikusoktól hideget és meleget egyaránt. Erdélyi János költő kíméletlenül fogalmazott a Regélő Pesti Divatlap hasábjain: „a’ dicséretes szorgalmú Erkel karmester’ dalával épen nem vagyunk megelégedve, mert az hamis pathos, erőtetett tűz, magyartalan német szellem, taktusával együtt, ’s ezt azonnal megérzi fülünk, ha ugyan nincs elromolva.”
Július 1-én két további, frissen komponált Szózat-megzenésítést mutattak be a Nemzeti Színházban, kevés sikerrel. A Világ kritikusa ekkor már hét nyilvánosan előadott művet vethetett össze egymással, melyek közül a „karmester úr” alkotásának adta az elsőbbséget: „Erkelé pedig kétségtelenül inkább köté le a műértők figyelmét, mint bármellyik az eddig hallottak közöl. Reméljük is, hogy Erkel ur megajándékozandja szüleményével a nagy közönséget, azt nyomtatásban kiadván, mert az valóban annyi drámai erővel bir, miszerint bizton várhatni, hogy a nagyszerű költemény értelmének avatottabbjai azt figyelmükre méltatandják.”
A május 30-i bemutatón Erkel Szózatát a színház férfikara énekelte, nem tudjuk, hány szólamban, kísérettel vagy anélkül. Ez a változat nem maradt fenn, a novemberben Teleki Sándor grófnak dedikált vegyeskari, kíséretet nem tartalmazó kézirat pedig máig ismeretlennek számít annak ellenére, hogy az 1930-as években megjelent Gyalui Farkas Teleki-életrajzában. A közönségnek több mint négy évet kellett várnia, hogy Erkel végre „megajándékozandja” a nyomtatott kiadással, mégpedig átdolgozott, javított formában. Kottája az L. F. Witt által szerkesztett Pester Albumban jelent meg, egyetlen énekszólamra, zongorakísérettel (1904-ben ugyanennek a kézirata is előkerült hagyatékból, 1847. áprilisi datálással). A 20. századra mindhárom változat a feledés homályába merült: a férfikari, a vegyeskari és a zongorával kísért szólóénekes egyaránt.
Bárdos Lajos volt az 1985-ben, aki Erkel Szózatát felélesztette Csipkerózsika-álmából. Bizonyára nem ismerte a Telekinek dedikált ős-változatot, vagy nem tartotta megfelelőnek. Inkább a használhatóbb nyomtatott verziót vette alapul. A melódián kisebb dallami és ritmikai javításokkal hajtott végre, a zongorakíséret nyomán pedig megírta a többi kórusszólamot, 4 szólamú vegyeskari és 3 szólamú egyneműkari (férfikar/nőikar/gyerekkar) változatban is. Jobb lett a mű, mint újkorában lehetett, hiszen Bárdos zseniálisan értett az énekkarhoz, tudása ezen a téren talán csak mesteréhez, Kodályéhoz fogható. A mű hamar népszerű lett, néhány év alatt számos előadást ért meg (magam is többször énekeltem 1986-7 körül Párkai István vezényletével). Olykor, kuriózumként elő lehetne adni a mű két fennmaradt „eredeti” formáját is, Bárdos kiváló átdolgozása azonban elsőrangú koncertdarab, megérdemli, hogy rendszeresen műsoron legyen. Az átító nem kívánta megtéveszteni a hallgatóit, ezért így írta a mű címét: Bárdos Lajos: Erkel Szózata. Mai zenemellékletünkben a vegyeskari változat hallható.
