Faludy György legendás szerző, olykor tán legendásabb is a kelleténél, amin azt értjük, hogy tekervényes életútja, sok politikai hányattatása, recski internálása egy szélesvásznú kalandfilm izgalmával kecsegtet, míg lírájára, a Villon-magyarítások kivételével, talán a megérdemeltnél keskenyebb fénycsóva esik.
Holott Faludy költői életműve olyan teljességigénnyel megformált épület, amelyben tágas termek nyílnak, titokzatos zegzugok lappanganak, légies foyerek lebegnek, szűkös padlások bújnak és magányos tornyok emelkednek.
Az épített formák, mint hasonlatok, tetszés szerint megfeleltethetők a líra alakzatainak és témáinak. Az emberi élet szinte minden fontos színterének helye van ebben a kastélyban, klasszikus líra a Faludyé, formai gazdagsága kimeríthetetlen. A Villon-kötetre történt már utalás. Ám ennél jóval többet érdemel Faludy egyik leghíresebb munkája. Egyrészt mert a fordításirodalmon végighúzódó dilemmára ajánl fel következetes választ, amennyiben a kötet borítóján ez áll: Villon balladái Faludy György átköltésében. A címválasztás amellett teszi le a voksot, hogy fordítása, a Gargantua és Pantagruel a reneszánsz vitalitása melletti manifesztum. Faludy fordításai tehát a hagyomány energiaforrásait szabadítják fel, ám úgy, hogy ezek a véráramok frissítik és állandó lüktetésben tartják az alanyi költészetet, Faludy György szenvedélyes költészetét.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Faludy György Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, író Leimdörfer György Bernát József néven született Budapesten 1910. szeptember 22-én, zsidó polgári családban. 1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban, ezután a bécsi (1928–30), a berlini (1930–31), a párizsi (1932) és a grazi (1932–33) egyetemen tanult. 1933–34-ben katonai szolgálatot teljesített zászlósi rendfokozatban, amelytől később megfosztották.
1937-ben jelentette meg a Villon-átköltéseket, mely jó időre meghatározta pályáját.
1938-ban elhagyta Magyarországot. Erre többek között az kényszerítette, hogy úgy érezte, hazájának az a legrosszabb, ha a háborút a hitleri Németország nyeri meg, így a németek oldalán semmiképp sem akart volna harcolni. Párizsig menekült, itt találkozott többek között Arthur Koestlerrel és az emigráns magyar művészek közösségével. Később a német megszállás miatt innen is távozni kényszerült. Havas Endrével és Lorsy Ernővel együtt Franciaország német megszállása után Marokkóba menekült, majd áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett. Ezután három évig, 1942 és 1945 között az amerikai hadseregben szolgált tisztként, káplárként szerelt le. Eközben húgát, aki itthon maradt, a nyilasok meggyilkolták.
1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el. 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete, illetve a Villon balladák már a 14. kiadásnál tartottak. A rasszizmust megvetette, az ő vezetésével döntötték le 1947. április 26-áról 27-ére virradó éjjel Prohászka Ottokár Károlyi-kertbéli szobrát. A kommunista hatalom mégis kezdettől fogva ellenségesen viszonyult hozzá, további művei nem jelenhettek meg. 1949-ben (több más forrás szerint azonban nem 1949-ben, hanem 1950 közepén) hamis vádak alapján letartóztatták, s Gábori Györggyel és Egri Györggyel Kistarcsára internálták, majd a recski kényszermunkatáborba zárták. Az ÁVH börtöneiben, illetve a táborokban írt versei 1983-ban Münchenben jelenhettek meg először Börtönversek 1950–1953 címmel.
Szabadulása után fordításokkal kereste kenyerét, majd 1956-ban ismét elmenekült az országból. Faludy György önéletrajzi regényében (Pokolbéli víg napjaim) az ávós őrnagy beszéde jellemzi az 1953. szeptemberi szabadon bocsátások légkörét: „A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kérek öntől azért az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet el kellett szenvednie. …figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntetést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, helyéről, okairól akár bármit is elárultunk. Azzal a jó tanáccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban.” Londonban települt le, ahol 1957-től az Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1961–62-ben írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, eredetileg angolul (My Happy Days in Hell, 1962). A könyv 1987-ben jelent meg először magyarul az AB Független Kiadónál – a kommunista cenzúrát megkerülve szamizdat kötetként.
1963 és 1967 között Firenzében és Máltán élt. 1967-ben költözött át Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadást, miközben a Ötágú Síp és a Magyarok Világlapja című lapok munkatársaként dolgozott. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Közben Magyarországon betiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, amelyeken a neve szerepelt. 1988-ban hazatért, Budapesten telepedett le. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek. Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. 1998-ban alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni. Pokol tornácán című kötetének bemutatóján már nem vehetett részt, a költőt 2006. szeptember 1-jén otthonában érte a halál.
Tiszteletére 2006. október 3-án Torontóban a közvetlenül az egykori ottani otthona melletti parkot hivatalosan is George Faludy Place-re keresztelték át. Bár az elnevezési procedúra még életében elkezdődött, a névadási ünnepséget már nem érhette meg.
(Via Wikipedia)
Az épített formák, mint hasonlatok, tetszés szerint megfeleltethetők a líra alakzatainak és témáinak. Az emberi élet szinte minden fontos színterének helye van ebben a kastélyban, klasszikus líra a Faludyé, formai gazdagsága kimeríthetetlen.
A Villon-kötetre történt már utalás. Ám ennél jóval többet érdemel Faludy egyik leghíresebb munkája. Egyrészt mert a fordításirodalmon végighúzódó dilemmára ajánl fel következetes választ, amennyiben a kötet borítóján ez áll: Villon balladái Faludy György átköltésében. A címválasztás amellett teszi le a voksot, hogy az úgynevezett eredeti szöveg szükségképpen olyan közvetítésen, szűrőn keresztül jut el az olvasóhoz, amely
a fordító sajátja, ekképp ő a szerző munkatársa,
ha nem éppen egyenjogú partnere. Faludy Villonja egyben Villon Faludyja is, rendkívüli szerepcsere. Másrészt a Villon-könyv kitüntetett támpont, a középkori irodalom hagyománya iránti fogékonyság látványos tanúsága, ahogyan Rabelais-fordítása, a Gargantua és Pantagruel a reneszánsz vitalitása melletti manifesztum.
Faludy fordításai tehát a hagyomány energiaforrásait szabadítják fel, ám úgy, hogy ezek a véráramok frissítik és állandó lüktetésben tartják az alanyi költészetet, Faludy György szenvedélyes költészetét.
Leimdörfer György Bernát Józsefként született 1910. szeptember 22-én, Budapesten, zsidó polgári családban. 1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban, ezután a bécsi (1928–30), a berlini (1930–31), a párizsi (1932) és a grazi (1932–33) egyetemen tanult. 1933–34-ben katonai szolgálatot teljesített zászlósi rendfokozatban, amelytől később megfosztották. 1937-ben jelentette meg a Villon-átköltéseket, mely jó időre meghatározta pályáját.
1938-ban elhagyta Magyarországot. Erre többek között az kényszerítette, hogy úgy érezte, hazájának az a legrosszabb, ha a háborút a hitleri Németország nyeri meg, így a németek oldalán semmiképp sem akart volna harcolni. Párizsig menekült, itt találkozott többek között Arthur Koestlerrel és az emigráns magyar művészek közösségével. Később a német megszállás miatt innen is távozni kényszerült.
Havas Endrével és Lorsy Ernővel együtt Franciaország német megszállása után Marokkóba menekült, majd áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett. Ezután három évig, 1942 és 1945 között az amerikai hadseregben szolgált tisztként, káplárként szerelt le. Eközben húgát, aki itthon maradt, a nyilasok meggyilkolták.
1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el. 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete, illetve a Villon balladák már a 14. kiadásnál tartottak. A rasszizmust megvetette, az ő vezetésével döntötték le 1947. április 26-áról 27-ére virradó éjjel Prohászka Ottokár Károlyi-kertbéli szobrát. A kommunista hatalom mégis kezdettől fogva ellenségesen viszonyult hozzá, további művei nem jelenhettek meg. 1949-ben (több más forrás szerint azonban nem 1949-ben, hanem 1950 közepén) hamis vádak alapján letartóztatták, s Gábori Györggyel és Egri Györggyel Kistarcsára internálták, majd a recski kényszermunkatáborba zárták. Az ÁVH börtöneiben, illetve a táborokban írt versei 1983-ban Münchenben jelenhettek meg először Börtönversek 1950–1953 címmel. Szabadulása után fordításokkal kereste kenyerét, majd 1956-ban ismét elmenekült az országból.
Londonban települt le, ahol 1957-től az Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1961-62-ben írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, eredetileg angolul (My Happy Days in Hell, 1962). A könyv 1987-ben jelent meg először magyarul az AB Független Kiadónál – a kommunista cenzúrát megkerülve szamizdat kötetként.
1963 és 1967 között Firenzében és Máltán élt. 1967-ben költözött át Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadást, miközben a Ötágú Síp és a Magyarok Világlapja című lapok munkatársaként dolgozott. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Közben Magyarországon betiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, amelyeken a neve szerepelt. Megjegyzendő azonban, hogy a pártállam idején kiadott A magyar irodalom története több helyen említi, sőt bővebben is tárgyalja és idéz tőle.
1988-ban hazatért, Budapesten telepedett le. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek. Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. 1998-ban alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni. Pokol tornácán című kötetének bemutatóját már nem érhette meg, a Kossuth-díjas költőt 2006. szeptember 1-jén otthonában érte a halál. Tiszteletére 2006. október 3-án Torontóban a közvetlenül az egykori ottani otthona melletti parkot hivatalosan is George Faludy Place-re keresztelték át. Bár az elnevezési procedúra még életében elkezdődött, a névadási ünnepséget már nem érhette meg.
(Wikipedia)
