Kalapács alatt Amerika egyik legendás folyóiratának eredeti festett címlapja

Szerző:
- 2020. június 20.
Norman Percevel Rockwell - forrás: Wikipedia

Egy egykor népszerű folyóirat egyik legnépszerűbb, Amerika-szerte ismert és kedvelt címlapjának eredeti festményére lehet licitálni – még július 1-ig – a dallasi Heritage Auctions árverezőház online licitjén. Norman Rockwell bájos életképét a ház 1,8–2,4 millió dollárra (555,5–740,6 millió forint) becsüli, a kikiáltási ára 900.000 dollár (277,7 millió forint).

- hirdetés -

A Literary Digest címmel megjelenő kiadványt, amelyik amerikai, kanadai és európai lapokban publikált írások tömörített összefoglalóját adta hetente az olvasók kezébe, 1890-ben alapította Isaac Kaufman Funk (1839–1912) amerikai lap- és lexikonszerkesztő, a helyesírás megreformálója, a Funk & Wagnalls Company, különböző enciklopédiák és helyesírási szótárak kiadójának társalapítója. Az egyfajta „sajtófigyelőként”, vagy „cikk-tallózóként” megjelenő népszerű lap az 1920-as években már több mint egymillió példányban jelent meg (1938-ban azonban beolvadt a Review of Review című kiadványba).

A lap borítóin az 1900-as évek elején kezdtek el illusztrációként előbb rajzok megjelenni, majd ezek helyét a húszas években festmények nyomtatott reprodukciói váltották fel. 1918 és 1923 között a címlapok közül negyvenhetet Norman Rockwell (1894-1978) amerikai festő készített (ő egyébként negyven éven át az egyik legnépszerűbb amerikai heti magazin, a The Saturday Evening Post illusztrátora, illetve számos címlapjának rajzolója volt; 2019 októberében már volt szó róla itt a Senki többet? blogban).

A most kalapács alá kerülő festmény a Literary Digest 1921. január 29-én megjelent számának a borítóján volt nyomtatásban látható, az eredetit pedig a művész a megjelenéskor odaajándékozta Rudolph E. Leppertnek (1872–1949), aki nemcsak a lap művészeti szerkesztője volt, de maga is festő, grafikus és illusztrátor is. A Mother Tucking Children into Bed (Mother’s Little Angels) (Anya ágyba dugja a gyermekeit – Mama kicsi angyalai) című festmény azóta is Leppert családjának a birtokában maradt, és most az örökösök bocsátják árverésre a dallasi aukciósháznál.

A képen megörökített fiatalasszony modellje Rockwell első felesége, Irene O’Connor (1891–1934) volt, ám a festményen vele együtt ábrázolt gyermekek nem az övéik, nekik nem is volt gyermekük; a festő mindhárom fia majd csak jó tíz-tizenöt évvel később, már a második feleségétől született.

Norman Rockwell: Anya ágyba dugja a gyermekeit (Mama kicsi angyalai) – forrás: Heritage Auctions

Rockwell árverési rekordja egyébként ma 46.085.000 dollár (10,2 milliárd forint): ennyit – az előzetesen becsült 15–20 millió dollárhoz képest – 2013 decemberében a Sotheby’s New York-i árverésén adott meg valaki a Saying Grace (Áldást mondani) című 1951-es festményéért.

A Heritage-nál viszont 2017 májusában egy a leghíresebb önarcképéhez fotópapírra festett vázlatát adták el 1.332.500 dollárért.

Norman Rockwell: Vázlat a Hármas önarcképhez – forrás: Heritage Auction

Az „ágybadugós” képet tíz nappal a licitek zárása előtt egyelőre még a kikiáltási árán lehet lefoglalni – bár a hátralévő tíz nap még hosszú idő, addig még sok új licit is érkezhet.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo