Bartók Bélának a zene, valamint Nagyvárad iránt tanúsított odaadását mindig meg kell említenünk, hiszen köztudott dolog, hogy mint zeneszerző és mint karmester városunk zenekultúráját nagyban előmozdította.
Bartók Béla összesen öt alkalommal koncerztezett Nagyváradon:
1922. október 24. (Színház)
1924. március 22. (Katolikus Kör nagyterme)
1924. október 11. (Katolikus Kör nagyterme)
1927. február 19. (Katolikus Kör nagyterme)
1933. december 14. (Újsagiró Klub)
1924-ben kétszer is megtisztelte művészetével zenekedvelő közönségünket: március 22-én és október 11-én. Tavaszi szólóestjén az európai zenekultúra legnagyobbjai, Domenico Scarlatti, Beethoven, Brahms, Chopin és Debussy zongoradarabjai szerepeltek, amelyeket elmélyedt, lényeget feltáró és a nagy alkotóknak kijáró tisztelettel tolmácsolt. Saját művei közül a Három burleszk, a Gyermekeknek, a Román táncok, a Medvetánc, és az Este a székelyeknél került bemutatásra. Műsorpolitikája azt az elvet tükrözte már első hangversenyei alkalmával is, amelyet később, 1931-ben, egy Octavian Beuhoz írott levelében így fogalmazott meg:
„Vezéreszmém a népek testvéri szövetsége, ezt akarom szolgálni zenémmel”.
Erről a hangversenyrõl a Nagyvárad című napilap március 25-én a következõ méltatást közli: „Bartók finom ízléssel összeállított műsorral kedveskedett nekünk. Szubtilis finomsága, elmélyedő interpretálása, briliáns technikája, egész közel férkőztek a lelkek világához. Színdús billentése, mindent kifejezetté, s azt az érzést keltette bennünk, mint aki játék közben is játszik a billentyűkkel és hangulatokkal. Szívekhez szólott és ebben rejlik magyarázata tomboló sikerének, melynél melegebbet eddig zongorista itt nem kapott…”
Őszi hangversenyének műsorán Liszt, Beethoven, Chopin, saját művei közül pedig a Román kolindák, a Magyar paraszttánc, az Allegro Barbaro, a Sirató ének és a Szonatina, befejezésül pedig Paganini–Liszt La Campanella című szerzeménye hangzott el. Saját alkotásai részben magyar, részben román vagy szlovák népzenében gyökereznek.
A következő hangversenyre 1927. február 19-én került sor. Erről az előadóestről is a legnagyobb elragadtatással ír a helyi sajtó: „…Bartók Béla az új zene megteremtésének és kiépítésének honfoglalója, egy birodalomban – mely az egész világ. Neve és művészete egy új korszakot hoz, új határköveket állít a nagy, komoly nemzetközi muzsika talajába. Nem dönti le az újítók sokszor kegyetlen kézzel a régi emlékeket, zenei momentumokat, és nemes tisztelettel van minden iránt, ami klasszikai érték.
Hiszen Bartók zenei nyelvújításai is klasszikai magaslatra jutottak, úgyszólván születési percében…”
1933. december 14-én utolsó fellépésére került sor, mivel 1937-es szereplése sajnos elmaradt. Erre az utolsó estre – az eredeti terveinek megfelelően – Waldbauer Imrével, a kiváló hegedűművésszel kellett volna jönnie egy szonáta est megtartására. Waldbauer váratlan megbetegedése folytán a koncertet le kellett mondani.
Idézzük fel a kortárs George Oprescu akadémikus, egyetemi tanár korabeli méltatását Bartók előadóművészetéről!
„Amiket hallottam, egy intelligens zeneszerzõ nagyon művészi komoly darabjai voltak. Arról tanúskodnak, hogy alkotójuk ura művészete minden forrásának, s főleg tökéletesen tisztában van nyelvezetével, kifejezési eszközeivel, ezek határát sohasem lépi át… S bármennyire furcsán hangzik is,
Bartók zenéjével minduntalan Bach muzsikájára gondoltam…
Bartók azonban nemcsak nagy zeneszerző, hanem tökéletes előadó is… a zongora hol szelíden, hol erőteljesen, viharosan, hol meg ironikusan szól.”
Akiket mélyebb tanulmányozás mentén érdekel Bartók Béla Nagyváradon eltöltött éveinek történései, valamint helyi megítélése, azok keressék (tudok segíteni) nagytatám, Thurzó Sándor összeállításában életre hívott „Bartók Nagyváradon a helyi sajtó tükrében” c. könyvét, amelyet a Partiumi Füzetek”46. kiadása közölt, még 2007-ben.
Előző cikkemben említettem (és az ez alkalommal készített ceruzarajzot is láthatták), hogy Macalik Alfréd városunk jeles festőművésze egy hangverseny alkalmával megörökítette Bartókot, amikor Nagyváradon koncertezett. Igazából Macalik többször is készített ceruzarajzokat a zeneszerző koncertjeinek alkalmával, de egy alkalommal egy rövid időre portrét is állt neki a világhírû elõadó. Most ezt az eltüntnek vélt portrét is megmutatom Önöknek.
A Thurzó családnak igazából több eredeti Bartók-relikviája van, dedikált fotók, kéziratok, eredeti levelek, jegyzetek formájában. A Macalik-rajzok és -portré mellett legfőképpen Fischerné Szalay Stefánia zenei hagyatékából kerültek ezek a mi birtokunkba, amikor idős korában kicsit anyagilag nehéz időket élt a művésznő, így felkereste nagytatámat, hogy eladná őket számára. Mivelhogy nagytatám helyi viszonylatban is közismert zenetörténész/muzikológus volt, így elsődleges szempontja ezzel kapcsoaltban az volt, hogy e relikviák ne kerüljenek el Nagyváradról, így mindent megtett annak érdekében, hogy az igényelt összeget előteremtse, és megvásárolja azokat.
