Vannak hangok, mik kitörölhetetlenek. Vannak szerepek, mik nem behelyettesíthetőek. Vannak emberek, akik nélkül nem létezne örökélmény. Bodrogi Gyula teszi elénk ma Szomorút.
Oly kedvesen, ahogy Süsü szalad a pillangó után; oly féltőn, ahogy Veszprémi Béla zárja szobafogságba Lindát; oly féltékenyen, ahogy Daphne-ként mondja: „hozza el a jachtját is!”; annyira cinkosan, ahogy Csőrmester seper Bubó után; jólesőszomorún, miként Maxipotzac hallgatja Lusta Dicket…
Van ebben a dalnyi másfélpercben talán világmindenség, emberöltőnyi magyarország, sokunk hanglemez-, rajzfilm-, tévé-, mozi-, színházélménye.
Viva La Musica! Ma is konzerv-vért iszunk…
