A Pannon Filharmonikusok az évad felütéséként háromszor is vendégül látja Balog József zongoraművészt, aki Beethoven III. zongoraversenye mellett egy számára is új Richard Strauss-művet játszik majd. Előbbit Gilbert Varga, utóbbit pedig Bogányi Tibor vezényletével. Erről, a zenekarral való kapcsolatáról és egy új lemez megjelenéséről is kérdeztük.
– Egy interjúban így fogalmazott: „a felejtés legalább annyira fontos, mint a gyakorlás.” Mit ért pontosan ez alatt?
– Jó esetben egy zenész naponta több órán keresztül gyakorolja egy-egy darab megfelelő előadását. A gyakorlást mikéntjére most nem térnék ki részletesen, mert az talán egy külön riportot is érdemelne, mindenesetre úgy érzem, hogy a fiatal növedékeke leginkább jól gyakorolni nem tanulnak meg. A felejtés szempontjából tehát a megfelelő felkészülés és a darab megtanulása az elsődleges. A tanulás folyamán az agyunk mind motorikus, mind zenei folyamatokat rögzít, illetve tanít meg a testünknek, amely folyamat során természetesen keletkeznek hibák is.
A „felejtés” gondolata részemről a hibákra, a felesleges mozgásokra, a nem megfelelő zenei megfogalmazásokra vonatkozik.
Ha eljátszunk valamit koncerten, akár többször egymás után, elképesztő fejlődésen megy keresztül a darab, majd ha egy időre eltesszük, és újra elővesszük, összehasonlíthatatlan távlatokból tudjuk értékelni, újra megtanulni az adott zenei anyagot. Ehhez persze mindig alázattal és megfelelő felkészültséggel kell nyúlnunk hozzá. Nagyon fontos, hogy ne játsszunk rutinból, mert akkor kezd el igazán romlani egy mű minősége.
– Negyven-ötven zongoraverseny van a repertoárján. Mi a titka ennek a nem kis számnak?
– A repertoárom körülbelül 70-80%-át játszom kívülről. Mindig felmérem egy adott évadban, hogy milyen műsorra számíthatok, és ismerve a saját képességeimet döntöm el, hogy mit fogok fejből játszani. Vannak olyan művek, amelyeknek árt, ha a kottából adjuk elő és vannak, amelyeket teljesen felesleges memorizálni, mert kottából ugyanolyan hitelesen tudunk róla „beszélni”. A magam részéről sokszor az utóbbi kategóriába eső műveket is memorizálom, ilyenkor a kotta csak egy mankó, nem pedig létszükséglet az előadás során. Sokkal rosszabb, ha valaki bizonytalankodik kotta nélkül, mintha meggyőzően játszana kottából. Sajnos kialakult a kotta nélküli játék presztízse, én nem memorizálok mindenáron, csak akkor, ha úgy gondolom, hogy az adott művet inkább fejből tudom hitelesen tolmácsolni.
– A Pannon Filharmonikusokkal egy friss darabot, Richard Strauss Burleske-jét játszotta szeptember 10-én. Hogyan választotta ki ezt a művet?
– Nagyon szeretem Richard Strauss zenéjét. Sokat foglalkoztam a szonátáival, a dalaival, kifejezeten szeretem az Elektra című operát, A rózsalovag tercettje pedig véleményem szerint a zeneirodalom egyik legszebb ékköve. A Burleske-et tervezem már egy ideje, és éppen ezért nagyon örülök, hogy a Pannon Filharmonikusok engem kért fel szólistának.
– A zenekarral nem csak Richard Strausst, de Beethovent is játszik, méghozzá két koncerten, október 1-jén és 2-án. Két különböző zenei anyag, két eltérő karakterű karmesterrel. Milyen a kapcsolata a PFZ-vel?
– Augusztustól egészen november végéig több, mint húsz koncertem lesz, köztük szólóestek, zenekari koncertek és kamaraestek. Az, hogy rövid időn belül háromszor is találkozom a zenekarral, öröm számomra, hiszen úgy gondolom, hogy a magyar zenei élet egyik legkiválóbb együttese. Számos nagyszerű mű közös előadása emlékezetes a számomra, amikből egyébként kettő be is került a Müpa médiatárába.
Bogányi Tiborral régóta ismerjük egymást, míg Gilbert Vargával most dolgozunk majd először, de ismerve munkásságát, karizmatikus színpadi jelenlétét és a zenéhez való rendkívül igényes hozzáállását, úgy gondolom, hogy egy emlékezetes Beethoven-koncertet adunk majd a zene világnapján.
– Az életművének egy jelentős részét teszi ki a hazai és a nemzetközi kortárs repertoár, nem beszélve az olyan különleges zenei anyagokról, amint a 2017-es a Gershwin-lemez. Mi az, ami vonzza a 20. században?
– Egyrészt rendkívül izgalmas az a szerteágazó, ezernyi zenei dialektus, ami a 20. században a régebbi iskolákból kialakult, másrészt elhívást, küldetéstudatot érzek. Mindig minden szerző kortárs zenét írt, Mozart is, az ő kortársainak. A mi feladatunk az, hogy a jó műveket kiválasztva megmutassuk azokat a közönségnek. Ennek kapcsán a legnagyobb dicséret akkor ért, amikor egy „rajongóm” azt írta: „veled szerettem meg a kortárs zenét, mert hitelesen játszol.” Gershwin esetében is ez a legfontosabb. Mivel nagyon kedvelem a jazzt és a jazz által inspirált klasszikus zenét, adott volt egy Gershwin-anyag megtanulása és rögzítése, ami legalább annyira kényes, mint más szerzők műveivel dolgozni.
– Ha már a kuriózumoknál tartunk, milyen ötletek, előkészületben lévő lemezek foglalkoztatják?
– Mindig is érdekeltek a kölcsönhatások, akár az évszázadokon átívelő zenei folyamatok, így ebbe az irányba folytatom a repertoárépítést. Ennek első lépcsőfoka az augusztus végén megjelenő francia tematikájú lemezem, amelyre Rameau, Debussy és Boulez művei kerültek.
