Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Klem Viktor: „Megszokott volt, hogy utolsó emlékként a halottal fotózkodjon a család”

Klem Viktor: „Megszokott volt, hogy utolsó emlékként a halottal fotózkodjon a család”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Bergendy Péter új filmje minden bizonnyal úttörője lesz a hazai zsánerfilmes életnek. A thrilleri elemeket a horror műfajával spékelő Post Mortem a spanyolnátha idején játszódik, főszereplője egy háborút megjárt fotós, aki nem fél púdert hinteni a megboldogult családtagok kihűlt arcára. Klem Viktorral, a film egyik főszereplőjével beszélgettünk, aki arról is mesélt, hogyan ugrik be a nagybőgő mögé január végén, és mi vár rá még a film premiere előtt.

- hirdetés -

– Milyen volt a régmúlt spanyolnátha frontját megtapasztalva egy valódi világjárványba csöppenni?

– Talán abszurdan hangzik, de ha egy művésznek valamilyen drámai esemény zajlik az életében, általában bekapcsol nála az önmegfigyelés. Bizarr módon, azonnal rögzíteni és értelmezni próbálja saját állapotát. Ez a kivülről figyelés a saját élményeim kapcsán jellemzővé vált a karanténos időszakom alatt. Persze egyből eszembe jutott a filmünk, hogy ha egyszer újra lesz igazi moziélet, a Post Mortem aktuálisabbá válik majd mint korábban gondoltuk. Más a koronavírus terjedése és mortalitása is mint a spanyolnátháé volt, de mégis: az eddig megszokott rendszereinket felborítja és az újhoz való alkalmazkodásunkat kíméletlenül edzi. Mentálisan próbára tesz mindenkit, gazdasági értelemben pedig felborzolja a kedélyeket. Ez a járványhelyzet fegyelemre tanít és kemény próbatétel elé állít mindenkit. Ezt a huszadik század első évtizedeiben is, hatványozottan átélte minden ember, minden egyes napon.

Post Mortem – fotó: Szvacsek Attila

– A Varsói Nemzetközi Filmfesztivál fő versenyprogramjában lesz a Post Mortem világpremierje október kilencedikén.

– Igen. Sajnos a covid miatt és egyéb elfoglaltságaink végett nem tudunk részt venni a világpremieren. De óriási megtiszteltetés és elismerés hogy ott lehet a film, ráadásul a legnagyobbak versenyében.

– Hogyan kerültél a produkcióba?

– 2018 augusztusában felhívott a produkció egyik menedzsere, hogy télen ráérek-e. Elég hektikus volt akkoriban minden körülöttem, mert egy színházi bemutatóra készültem, és közben két sorozatban forgattam párhuzamosan. Elolvastam a forgatókönyvet, amely teljesen lázba hozott. Őrülten izgalmasnak, eredetinek és szokatlannak tűnt. Az első meetingen Bergendy Péter és kreatív producere, alkotótársa Hellebrandt Gábor fogadtak. Korábban nem találkoztunk még, így csacsogtunk pár percet, körbeszaglásztuk egymást, majd rátértünk a forgatókönyvre. Minden szempontból azt éreztem, hogy közös nevezőn vagyunk a sztorit és a karaktert illetően. Negyven percet diskuráltunk, azzal a „casting” véget is ért. Valami olyan különleges munka lehetőségét éreztem, hogy teljesen bezsongtam. Másnap Péter ügyintézője felhívott, hogy megkaptam a szerepet. Konkrétan ugráltam örömömben, mint egy tinilány.

– Mesélsz a sztoriról és a karakteredről?

– Az első világháború legvégén indul a történet. Egy Tomás nevű fickót játszom, aki katonaként már megjárta a frontot. Egy misztikus momentummal indul a film. Tomás egy furcsa helyzetben találkozik Annával, azzal a kislánnyal aki később a démon história főszereplője lesz. Hais Fruzsina játsza, szerintem remekül. A háború utáni ínséges időben, Tomás a post mortem fotózással keresi a napi betevőjét, halottakat fotóz a családtagok körében. Nagyon morbid, de akkoriban általános és megszokott volt, hogy utolsó emlékként a halottal fotózkodjon a család. Különleges alkalomnak számított, ha egy faluban elérhető volt egy post mortem fotós. Ennek a szakembernek tudnia kellett sminkelni és preparálni is. Gyakorlatilag egy holttestből olyan külsőt kellett varázsolni – kvázi kozmetikusként – amely élő hatást kelt egy fotón. Egy faluba vetődik el Tomás, ahol nagy hőfokon veti bele magát a munkába, ám a koncentrációja nem marad zavartalan.

Post Mortem – fotó: Szvacsek Attila

A helyiek furcsa parajelenségekről számolnak be neki és ő maga is szellemjárásra utaló jeleket tapasztal. A falubeliek a fotós jelenlétével kötik össze az egyre durvuló kísértet akciókat, így Tomás barátból ellenséggé válik számukra és az éj leple alatt elmenekül. Azonban nem hagyja nyugodni mindaz amit látott, szeretne a rejtély végére járni, így visszatér a faluba. A kislánnyal karöltve, mint nyomozó páros indulnak felkutatni a szellemek titkait. Drámai helyzetekkel, a thriller és a krimi műfaját érintve, egy igazán egyedi horror élmény lesz azt hiszem. Alig várom, hogy a nézők elé kerüljön.

– Milyen színészi kihívások elé állított Tomás eljátszása?

– Elég nagy fantáziát igényelt, hogy kódoljuk a saját filmnyelvünkre, hogy milyen az, mikor szellemekkel találkozik és viaskodik egy ember. Nagyon sokat kísérleteztünk, mielőtt élesben kísérteteztünk. (Nevet). Arra jöttem rá, hogy valódi helyzetekként kell játszanom minden apró epizódot, ami a dermedt riadtságról vagy a feszültséggel teli, fojtott félelemről szól. Egy színházi közegben az embernek lehetnek bátor gesztusai, de egy filmes miliőben, ahol egészen intim közelségben van a kamera, ott óvatosabbnak kell lenni. Amikor pár centire van a színésztől az optika, ott nagyon precíz gondossággal kell megtalálni az aranyközéputat, amely a műfajhoz és a helyzethez jól illeszkedik. Könnyen válik felnagyítottá vagy eltúlzottá egy ilyen pillanat. Eleinte szokatlan volt, nem találtam igazán a helyem. Aztán pár nap után egész játékossá vált a munka és elkezdtem rendkívül élvezni a folyamatot. Felszabadító élmény volt, hogy egy olyan típusú színészi kihívást teljesíthetek, ami egyáltalán nem szokványos, főleg a magyar filmes közegben nem az. Nagy segítségemre volt végig az egész stáb, nagyon hálás vagyok nekik. A legprofibb csapat akikkel valaha melózhattam.

– Milyen volt a hangulat a forgatáson?

– Miután kezdtük megtalálni a kulcsokat, amelyek a horror műfajának kulcslyukaiba passzoltak, hatalmas lendülettel és fluenciával ment végig a három hónapnyi forgatás. Pedig az időjárási körülmények „rockosak” voltak. Télen forgattunk, hideg volt, térdig hóban és sárban jöttünk-mentünk végig, de imádtuk. Hirtelen a stábbulin találtam magam és iszonyú szomorú lettem, hogy véget ért és el kell köszönni a srácoktól.

– Mennyire volt neked segítség, hogy a Post Mortem előtt színházi közegben, a Don Juan visszatér című darab kapcsán már színészként „megjártad” az első világháborút és az azt követő korszakot?

– Nagyon különleges érzés volt kétszer egymás után ugyanabban a történelmi periódusban játszani. A nagy háború után kezdődik mindkét történet és ugyanaz az alaphelyzet is: a háborúból visszatérő főhős új életet kezd. Mindkét mű a megújulásról is szól. Hogyan tud valaki a nulláról  újrakezdeni és elengedni mindazt amit korábban úgy hívott, hogy „az életem”. Ez az újrakezdő, magányos farkas karakter nagyon hasonló volt a két szerepnél. A Post Mortemnél az volt a tervem, hogy a figura egyedüllétei legyenek tartalommal megtöltve, mert úgy éreztem, hogy Tomás egy csendes figura, akinek nem a megszólalásaiban van az ereje hanem pont a csöndjeiben. Ez differenciált feladat volt nekem a korábbi nagydumás szerepeimhez képest.

Klem Viktor a Don Juan visszatér című előadásban – fotó: Jurányi Ház

– Az utóbbi időben számos filmes tapasztalatot szereztél, tv sorozat és mozifilmes platformot tekintve egyaránt. Ebben az intenzív és sűrű időszakban nem mászott beléd a kisördög, hogy kipróbáld magad a kamera másik oldalán is?

– Dehogynem. Akit igazán elkap a filmkészítés izgalma, előbb – utóbb érzi az inspirációt, hogy kipróbálja magát minél több munkafolyamatban. Engem is érdekel egy film létrehozásának a teljes útja, a kamera mindkét oldaláról nézve. Írás, rendezés, gyártás, világítás, az utómunka folyamatok, mind izgatnak. Ha egyszer úgy alakul, majd próbára teszem magam rendezőként. Addig figyelek és igyekszem tanulni a megfelelő helyzetekben. Történetesen Bergendy Péter és a stábja egészen különleges, válogatott csapat volt. Érdemes volt résen lenni, figyelni hogyan dolgoznak.

– Milyen terveid vannak a közeljövőben színház téren?

– 2021 februárjában újra repertoárra kerül A nagybőgő című előadásom, mellyel korábban monodráma fesztivál fődíjat nyertem. Nagyobb nézőtér elé visszük most, kicsit „felturbózzuk” az előadást. A Thália Színházban továbbra is műsoron marad a Garzonpánik című párkapcsolati sci-fi. Szintén a jövő évre tervezünk egy amerikai film adaptációt, ennek a kivitelezési tervét ezekben a hetekben készítjük el az alkotótársaimmal. Ez olyan projekt lehet, ami a maga nemében teljesen egyedülálló vállalkozássá válhat a hazai színházi terepasztalon. Mindig a progresszív ügyek hoznak lázba, azok a projektek amelyek túlmutatnak az ismert konvenciókon de mégis emészthetőek maradnak. Ez a projekt is ebbe az irányba mutat.

Klem Viktor A nagybőgő című előadásban – fotó: Galán Géza

Az elmúlt évek során nagyon sokféle ízlésű, stílusú és felépítésű színházi produkcióban vettem részt itt-ott. Vasárnapi matinétól kezdve az ötezer nézős szabadtéri színpadig, sok mindent kipróbáltam. Játszottam magánszínházakban, voltam közalkalmazottként társulati tag és saját társulatban alapító is. Számos tapasztalat után most azt szeretném legjobban, hogy a bizalmon alapuló együtt gondolkodás a mindenkori alkotótársaimmal örömből és kiváncsiságból működhessen. Az összes megfelelni akarást és ilyen-olyan külső nyomást hadd dobjuk le magunkról amíg bent vagyunk a színházban, hadd legyünk újra olyan könnyedek és szabadok mint gyerekként a játszótéren.

Promóció

Mit keres a fizikus a múzeumban?

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X