Az olasz származású tenor nehéz körülmények közül indulva vált sztárrá az Egyesült Államokban és szerte a világon. Népszerűsége csúcsán filmekben szerepelt, nagy sikerű lemezeket készített, és egy tévéshow házigazdája is volt. Karrierjének érdekessége, hogy elfoglaltságai miatt mindössze két operaelőadásban énekelt csak egész élete során.
Alfred Arnold Cocozza néven született 1921. január 31-én Philadelphiában, szülei olasz bevándorlók voltak. Gyerekként elkezdte hallgatni Enrico Caruso felvételeit, és nemcsak csodálójává vált a világhírű olasz tenornak, hanem saját hangját is próbálgatta. Édesanyja, Maria Lanza látva fia tehetségét, munkát vállalt, hogy fizetni tudja az énekórákat. Így került Freddy 16 éves korában első tanárához, Irene Williams operaénekeshez.
1942-ben a neves orosz karmester, Szergej Kuszevickij Philadelphiában vezényelt, és Irene Williams közbenjárására meghallgatta a fiatal énekest. A Bajazzók Vesti la giubba… kezdetű áriáját énekelte, amivel olyan mély benyomást tett Kuszevickijre, hogy a karmester beajánlotta ösztöndíjasnak az elit Berkshire Music Centerbe. Hamarosan élete első színpadi fellépésére is sor került: Otto Nicolai A windsori víg nők című darabjában Fenton szerepét énekelte a Tanglewood Zenei Fesztiválon.
Ebben az időszakban vette fel a Mario Lanza művésznevet, édesanyja lánykori nevének „férfi” változatát.
Az ígéretesen induló karriert a második világháború szakította félbe: Lanza a légierő kötelékében teljesített szolgálatot. Egy új közönség, katonatársai előtt kellett énekelnie, akik elnevezték az Air Force Carusójának. A háború alatt az amerikai hadsereg két produkciójában, az On the Beam és a Winged Victory című musicalekben lépett fel nagy sikerrel.
A katonai szolgálatnak köszönhetően ismerkedett meg egyik bajtársa húgával, Betty Hicksszel, akit leszerelése után, 1945-ben feleségül vett. A párnak négy gyermeke született: Colleen, Ellisa, Damon és Marc.
Lanza egy éven keresztül Beniamino Gigli korábbi énektanáránál képezte tovább magát. Annyira komolyan vette a tanulást, hogy tapasztalatlanságára hivatkozva nem vállalta el Verdi Rekviemjét, pedig a zenekart Toscanini vezényelte volna. Szerződést kötött egy művészeti menedzserirodával egy turnéra, ahol két befutott énekessel, Francis Yeend szopránnal és George London baritonnal adtak koncerteket Bel Canto Trio néven.
A turné egyik koncertje fordulópontot hozott az életében. 1947. augusztus 28-i, hollywoodi fellépésén ott volt Louis B. Mayer, az MGM filmstúdió elnöke, akit lenyűgözött a hatalmas hangú és jóképű fiatal tenor. A filmmogul olyan ajánlatot tett, amit nem lehetett visszautasítani: Lanza hét évre leszerződött a stúdióhoz, és egy lemezszerződést is aláírt.
Bár az események felgyorsultak, a forgatás megkezdése előtt Lanza elvállalta Pinkerton szerepét a New Orleans-i Opera Pillangókisasszony-előadásában. Összesen két alkalommal, 1948. április 8-án és 10-én énekelt a darabban. Ezután operaelőadásban nem állt többet színpadra.
Ismertsége már első filmje, Az éjféli csók nyomán megnőtt, de áttörő sikert az 1951-ben bemutatott A nagy Carusóval ért el. Elképesztő átéléssel és muzikalitással személyesítette meg gyermekkora bálványát, abban az évben ez volt a világ legjobban jövedelmező filmje. Lanza szupersztár lett: „Caruso turnéján” rajongók ostromolták, arcképe megjelent a Time magazin címlapján. A filmben szereplő darabokból lemezt is készített, ami világszerte több millió eladott példányával az első aranylemez lett.
A laikus közönséget és a szakmát is elbűvölte, a közismerten szigorú Toscanini „az évszázad hangjának” nevezte.
1951-ben a Coca-Cola céggel írt alá szerződést heti tévéelőadásra The Mario Lanza Show címmel, amelynek 59 részét rögzítették. Ebben a műsorban Lanza nemcsak hírességeket látott vendégül, hanem bebizonyította, hogy bármilyen művet képes előadni Verditől a népdalokig, Cole Portertől a vallásos énekekig.
Közben filmjeit is sorra forgatta: A nagy Caruso után a Mert az enyém vagy (1952), majd A diákherceg (1954) következett, azonban utóbbiban már „csak” a hangjával szerepelt. Annyira összeveszett a rendezővel, hogy a stúdió fél évig mellőzte, és meg is bírságolta. Lanza ezután szakított az MGM-mel, és a Warner Brother’s-szel kötött szerződést a Szerenád című filmre, amit 1956-ban mutattak be.
Karrierje leszállóágnak indult, hangját megviselte a megterhelő életvitel, amit folytatott. Emellett anyagi csőd is fenyegette, így rászokott az alkoholra, és tablettákat is szedett. 1957-ben családjával együtt Olaszországba költözött, ahol leforgatta a Róma hét dombja (1958) és az Úgy, mint azelőtt (1959) című filmeket, utóbbiban partnere Gábor Zsazsa volt.
Hangja Olaszországban visszajött, sikeres koncerteket adott, a közönség ünnepelte. Két nagy nevű operaház pedig egy-egy szereppel is megkínálta: a milánói Scala a Rigoletto mantuai hercegét kérte, míg a nápolyi Teatro San Carlo rábízta a választást. Lanza Leoncavallo Bajazzókját választotta, de a fellépésre már nem kerülhetett sor.
1959 őszén kórházba került, és október 7-én, 38 éves korában elhunyt. Halálának oka nem teljesen tisztázott: szívroham és tüdőembólia is felmerült. Özvegye mindössze öt hónappal élte túl, miután Hollywoodba visszatérve túladagolta magának a drogot.
Lanza rövid karrierje során is maradandót alkotott, példaképének tekinti korunk szinte minden nagy tenorja. José Carreras 1994-ben turnéval adózott emlékének, és bevallotta: A nagy Caruso című film hatására választotta az énekesi pályát.
(Via Mario Lanza Institute, Operaslágerek Klub, Wikipedia)