Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Az örök Petur - Sólyom-Nagy Sándorra emlékezünk

Az örök Petur – Sólyom-Nagy Sándorra emlékezünk

Természetesen nem Petur bán volt Sólyom-Nagy Sándor legnagyobb szerepe, tizedannyi énekelnivalója sem akadt a Bánk bánban, mint A nürnbergi mesterdalnokok Hans Sachsaként. Egyszer még le is mérte a Wagner-szólamot, hogy büszkén állapíthassa meg: két óra húsz perc. Tudta, aki ép hangszalagokkal végig bírja énekelni és élni Sachsot, mindenre képes a színpadon. Nehéz lenne választani, hogy melyik volt a legjelentősebb alakítása, hiszen mintegy nyolcvan szerep birtokosaként közel negyvenöt évet élt az Operaházban. Élt, nem pusztán dolgozott, ugyanis élete minden szegmensét – mind énekesként, tanárként, mind családfőként – csak teljes szívvel és hatalmas lángon égve tudta elképzelni.

- hirdetés -

A színház élet-halál kérdés volt számára. Gondolkodás nélkül konfrontálódott, ha úgy érezte, igazáért harcba kell szállni. Talán éppen ez a sebezhető nyitottság tette annyira szerethető művésszé, nem volt mindig hiba nélküli, amit csinált, de minden este szívét-lelkét rakta a színpadra.

- hirdetés -

Vidéki fiúként, messziről érkezett a Zeneakadémia tiszteletet parancsoló falai közé. Mesterei korán felismerték értékeit és vigyáztak rá. Útja magától értetődő természetességgel vezetett az Operaházba. Szerencsés időszakban került be, Lukács Miklós és Mikó András óvatosan engedte szabadjára az ifjú bariton féktelen energiáit. Kisebb szerepek után olyan pályájuk zenitjén lévő művészek mögött énekelhetett premiereket, mint Melis György, Faragó András vagy Radnay György.

Sólyom-Nagy Sándor Hans Sachsként – fotó: Mezey Béla – forrás: Operaház Archivum

A stafétabotot fokozatosan, szinte észrevétlenül vette át és vált a színház egyik vezető magánénekesévé. A 80-as évekre már nem csak az első szereposztások lettek magától értetődőek, hanem az is, hogy a Pestre látogató világsztárok – Dimitrova, Scotto, Chiara, Obrazcova, Bergonzi, Domingo, Gedda vagy Pavarotti – előadásain ő legyen a partner.

A bőség zavarával küzd, aki fel akarja idézni emlékeit Sólyom-Nagy Sándor alakításairól. A minden manírtól mentes Hans Sachs, a szerepek szerepe, Rigoletto, amit Radnay György személyesen adott át neki, két igen távoli figura: Falstaff és Scarpia, amikben mégis közös nevezőt talált, a bor és az asszony utáni vágyat, Amfortas, Ferencsik utolsó fellobbanásának grál-őre, a keserűen emberi, mézhangú Jagó, az önmagán is mosolyogni képes Don Pasquale, Nabucco, akinek gyönyörűen formált hatalmas dallamíveiben szinte fürdött a hallgató, vagy a karácsonyi Bohéméletek kortalan Marcellója.

Bohémélet próba Pavarottival – fotó: Mezey Béla / Operaház Archivum

Ha neve megjelent a színlapon, a közönség pontosan tudta, mit fog kapni: a hazai luxus minőséget, gyönyörű hangot, muzikális éneklést, átgondolt, szívvel teli figurákat. Előadásai nem piros betűs ünnepek voltak, evidenciaként létezett egy Sólyom-Nagy Sándorunk. Ő maga is érezte a közönség és a szakma megbecsülését. Minden lehetséges díjat megkapott, pályafutását méltón dokumentálta a Rádió és a Hungaroton. De különleges csemegeként ránkmaradt egy kalózfelvétel is az 1974-es bécsi Otellójáról. Nincs okunk szégyenkezni, ragyog az ismerős hang a világszínvonalú együttesben. Amikor aztán Münchenben összezördült a nagy Carlos Kleiberrel, azt is megtanulta, hol vannak a határok, hogy míg Budapesten büntetlenül rá lehet csapni az asztalra, nyugaton kevésbé. Ennek ellenére a Bayerische Staatsoper visszajáró vendége maradt, ahogy Grazban is több produkcióban számítottak rá. Rettentően élvezte ezeket a kirándulásokat – megadatott neki, ami akkoriban itthon keveseknek: kényelmesen, autóval járhatta be Európát –, de közben fel se merült benne, hogy hűtlen legyen az Operaházhoz. Tudta, hol van otthon, és számára az anyaszínház még valóban egy életen át tartó köteléket jelentett.

Sólyom-Nagy Sándor Wolfram, a dalnok szerepében – fotó: Mezey Béla / Operaház Archivum

Ha létezik a sok száz közül egy „legemlékezetesebb este”, számomra egy Tannhäuser volt az, 1993 júniusában. Kivételesen nem a megszokott szerepét, Wolframot énekelte, hanem a leghallgatagabb dalnokot, Reinmart. Az aggódó kollégák és a beavatottak mégis csak őt figyelték, hiszen több havi kényszerű némaság és kemény munka után állt ismét az Operaház színpadán. Diadalt aratott aznap, nemcsak önmaga, de kicsit az elmúlás felett is. A következő másfél évtized ajándék volt, öröméneklés. Pest után Bayreuth, a hűséges Wagner-unoka is visszavárta. Itthon pedig nemcsak a legnagyobb szerepeit kapta vissza, hanem további ragyogó alakításokkal bővíthette repertoárját.

Szenvedélyesen szerette az életet. Az elmúlt években ismét heroikus küzdelemre volt kárhoztatva. A test, a motor, melyből egykor áradt az erő, egyre kevésbé tudta követni a szellemet. Ez Sanyit egyszerre dühítette és ejtette kétségbe. Nem akarta látni az emberek szemében az ijedtséget. Utolsó beszélgetésünkön rezignáltan mesélte, hogy egyetlen növendéke maradt, aki rendszeresen érdeklődik hogyléte felől. Lassan bezárultak a sashegyi ház ajtajai.

Sólyom-Nagy Sándor Petur bánként Bándi Jánossal az Operaház 2009-es jubileumi koncertjén – fotó: Éder Vera / Operaház Archívum

Az örök Petur. Kis szerep? Egy vastapsos ária, a ragyogó kettős és két nagyegyüttes. Sólyom-Nagy Sándornak mégis egy teljes sorsot sikerült mindannyiszor belesűrítenie ebbe a húsz percbe. Peturjának múltja és jövője volt. A maga módján ő is a vállain cipelte egy ország gondjait. 1962-ben ezt a szerepet énekelte először, beugrással egy művelődési házban, és 2009-ben utoljára, az Opera jubileumi koncertjén. S közben csak a pesti színpadon négy rendezésben közel száznegyvenszer… Múltak az évtizedek, fokozatosan lekerült róla a műkacagány, a paróka és az álbajusz. Végül annyira eggyé vált a figurával, hogy minden eszköz feleslegessé vált számára. Múltak az évtizedek és ő nem akart Nagyúr lenni, nem kilincselt a bariton változatért, ahogyan sohasem lett belőle toporgó, fövegét szorongató Tiborc sem. Megmaradt Peturnak, minden békétlen szószólójának – gyönyörű beszédű magyar úrnak, a jó borok értőjének, indulatos politikusnak. Férfinyakát sosem hajtotta meg. Van mit tanulnunk tőle.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!