Alissa Margulis hegedűművész orosz és francia programmal érkezik szeptember 30-án a Pannon Filharmonikusokhoz. Gyökerekről, első találkozásokról és a koncert programjáról beszélgettünk.
– Orosz és ukrán gyökerekkel rendelkezik, Németországban nőtt fel, első koncertjét pedig egy magyar együttessel adta. Hogyan emlékszik vissza a kezdeti évekre?
– Mindössze hétéves voltam. A Budapesti Vonósokkal léptem fel. Arra emlékszem, hogy mennyire biztonságban éreztem magam, odafigyeltek rám, támogattak. Ez akkor nagyon nagy inspirációt jelentett.
– Hogyan került velük kapcsolatba?
– Édesapám a legendás zongoraművész, Vitaly Margulis volt, akit nagyon szerettek és tiszteltek a kollégái, rengeteg kapcsolata volt. Martha Argerich egyenesen rajongott érte, sokszor el is látogatott hozzánk, miután a Szovjetunióból Németországba költöztünk. Argerich engem is meghallgatott, fiatalon vele tökéletesíthettem a Brahms-szonátákat. A mai napig megtiszteltetés, ha együtt kamarázhatunk.
– A Pannon Filharmonikusokkal viszont most játszik majd először.
– Már nagyon várom a találkozást. Bogányi Tiborral, aki a Salzburgi Ünnepi Játékokon hallotta először a játékomat, nemcsak én, de a néhai férjem, a tavalyelőtt tragikusan fiatalon, mindössze 37 évesen elhunyt Alexander Buzlov is jó kapcsolatot ápolt. A közös koncerttel rá is emlékezünk.
– Prokofjev I. hegedűversenyét adja elő. Milyen a kötődése a darabhoz?
– Prokofjev műve az egész életemet végigkíséri, és nem csak azért, mert többek között a kiváló Zakhar Bron volt a tanárom. Ez a mű iskolapélda, nagyon szeretem játszani. Legutóbb Bangkokban és a Párizsi Filharmóniában adtam elő.
A szeptemberi koncerten az orosz-francia zene egymásra hatása kerül előtérbe. A népszerű hegedűverseny mellett a francia romantika kevéssé ismert alakja, Ernest Chausson egyik fő műve, a Költemény hegedűre és zenekarra hangzik el. Súlyos és tragikus műről van szó, amely szervesen illeszkedik a D-dúr koncerthez.
– Számtalan tradíció és megannyi kiváló művész formálta a tudását. Ön szerint mi a titok?
– Van egy pont, ami után a hangszeres játékot már nem lehet tanítani. Én nem tartom magam egyetlen iskolához tartózónak sem. Orosz, belga vagy német, nem ez a lényeg, hanem az egyéniség. A titok abban áll, hogy a megszerzett tudáshoz, a technikához hozzá tudjuk-e adni mindazt, ami a saját személyiségünkből, zeneiségünkből fakad.
