13. ablak: Az emberi hang hatalma

Nem blaszfémia-e egy bohócnak, egy “félig kurafi, félig szerzetes”-nek karácsonyi zenét írni? Dehogy az! Sőt!

Most felejtsük el a Havas estét, Francis Poulenc Éluard-versre komponált darabját. Azt a kilátástalanság és kétségbeesettség uralja. De hát mi uralta volna a hangulatot 1944 karácsonyán? Bombarobbanás, fegyverropogás, emberi üvöltés és néma csönd.

Ugorjunk előre inkább néhány évet, egy jóval békésebb korba, 1951/1952-be. Amikor már kezdtek begyógyulni a háború sebei. Amikor újra mélyen és őszintén lehetett hinni a jóságban, a tiszta örömben. Poulenc nem cifrázza, mégis varázsol. Az ünnep angyala elszáll felettünk. A lehető legegyszerűbb utat választja a lélekhez: az emberi hangban bízik. És annak akkora az ereje, hogy a Grincs legközelebbi rokonai és lelki társai is azonnal feladják az ellenállást.