Egy négytagú francia kutatócsoport 2014 óta vizsgálta vakteszteken, hogy a Stradivarik, Guarnierik és más híres műhelyek évszázados hangszereinek hangzása valóban jobb-e a mai hangszereknél, egyáltalán: a profi muzsikusfül meghallja-e, milyen hangszerről szól a zenemű. Az eredmény meglepő. És Makszim Vengerov sem hagyta kommentár nélkül.
Az akusztikus Claudia Fritz és társai ennek következményeként újabb projektbe fogtak az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának támogatásával.
Bizonyos hegedűk „mítoszára” próbáltak magyarázatot találni.
Arra, hogy a nagytörténetű hangszerek szólóhangszerként és a zenekari játékban is jobban hallhatóak, mivel átütőbb, nagyobb a hangerejük, mint a modern instrumentumoknak, illetve a hegedűs a történeti hangszerek esetében kevésbé érzékeli a hangerőváltozást.
Roman Totenbergtől 1980-ban, egy koncertet követő fogadás alatt lopta el valószínűleg a szintén muzsikus Philip Johnson az 1734-re datálható Ames Stradivariust. A hangszer nemrégiben újra életre kelt.
Makszim Vengerov, aki tízévesen kapta meg első Stradivariját, úgy emlékszik az 1984-es pillanatra, amikor először kezébe vehette a hangszert, mintha egy varázspálcát fogott volna, amellyel mágikus hangok előcsalogatására képes. Aztán elkezdett rajta játszani, és elborzadt, mert az akkori hangszeréhez hasonlítva a Stradivari hangja szörnyűnek tűnt. A kis Vengerov a papát hívta segítségül, aki nem csupán a Novoszibirszki Filharmonikus Zenekar oboistája, de profi zongorahangoló is volt. Vengerov apuka csak mosolygott, és azt tanácsolta fiának, tanuljon meg rajta játszani, csukja be a szemét, nyissa ki a fülét, és hallgassa a felhangokat. Ha azokat megtalálja, ha a saját hangját megtalálja – mármint a hangszeren játszó – a zenében, a hangszer mindent megtanít neki, amire szüksége van. 55 profi zenész koncerttermi körülmények közt, szólóban és zenekari kísérettel hallhatta a hegedűket, a vizsgálat pedig meglepő eredménnyel zárult. A tesztalanyok a három modern hangszert tartották áthatóbb erejűnek, az erősítőrendszer pedig arra adott bizonyítékot, hogy a Stradivarik halkabbak. Összességében tehát megdőltek a tézisek, de vajon a legendának is vége?
Azóta Vengerov több, mint negyven Stradivarin, Guarnierin játszott, és mindegyiket egy igazi kincsnek tartja. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet a Norman Lebrechtnek eljuttatott nyílt levelében, hogy a hegedűsnek kell a hegedűhöz alkalmazkodni, ahhoz megfelelő technikát kell választani, és hangszerészt, aki a zenész kéréseinek megfelelően foglalkozik a hegedűvel. Ennek a komplexitását a levélben egy saját példával illusztrálja.
Az Ex-Croall; McEwen névre hallgató hangszert nemrég Londonban árverezték el.
„Chicagóban játszottam először a „Kreutzer” Stradivarin, és Rosztropovics vezényelte Sosztakovics hegedűversenyét. A koncert után imádott Szlavám azt kérdezte: »Makszim, milyen hangszeren játszol?« Büszkén feleltem neki: »1727-es Strad, ami maga a legendás Kreutzeré volt!« Rosztropovics teljes meggyőződéssel bökte oda: »Cseréld le!!!« Két hegedűkészítőmmel, Florain Leonharddal és Nahum Tucchal fél évünkbe tellett, hogy ezt a különleges hangszert az Everest magasságaiba emeljük. A folyamatot hihetetlen, szinte leírhatatlan hullámvasútként tudom jellemezni.”
A „Del Gesu”-hoz is nagyszerű élmények fűzik Vengerovot, szerinte ez a hegedű minden álmot és elvárást teljesít, ami a hangzást illeti, ehhez viszont megfelelő színvonalon kell játszani.
„Antonio Stradivari varázslatos hegedűi tettek azzá az alkalmazkodó hegedűssé, aki ma vagyok.
Alkalmazkodó, mert ha valaki a kezébe vesz egy Stradivarit, nem játszik rajta, hanem a hangszer megtanítja, hogyan énekel a hegedű. Stradivari és hegedűi felfedeztetik a színek varázslatos palettája, ráadásul mindegyik minden nap egy kicsit más hangszer. Élnek, igazán misztikusak, mint egy ember. A Stradivari naponta megváltoztatja az életemet!”
A mai modern hangszerek is vannak olyan jók, mint az antik olasz darabok – hangsúlyozta Draskóczy Gábor világhírű magyar hegedűkészítő mester, aki tavaly dupla aranyérmet nyert az Amerikai Hegedűtársaság nemzetközi versenyén Dallasban.
(Via Klassik.com, Slipped Disc)