Lakatos Mónika Romanimo című szólólemeze egyedülálló: a hagyomány ritkán hallott, lírai énekeit mutatja meg, a cigány hallgatókat. A Budapest Ritmo fesztiválon, október 8-án hallhatja a közönség először a katartikus dalokat. Lakatos Mónikával és férjével, Rostás „Mazsi” Mihállyal beszélgettünk.
– Eddig nem készült ilyen lemez, mit vártok a koncerttől?
Lakatos Mónika: Tudtunkkal nincs még ilyen anyag, ahol ilyen töményen vannak hallgatók, egy kicsit tartok is a visszajelzésektől. A hallgatóknál még inkább igaz, hogy nincs két egyforma, függnek az előadástól, az én hangulatomtól. A stúdióban sokszor nem értették a hangtechnikusok, miért akarjuk újra és újra felvenni a pontosan elénekelt dalokat, de ha nem volt meg az a valami, amit ki akartunk fejezni, megint elénekeltem. Fontos a visszajelzés, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogadja majd a közönség.
Ez egy személyes album, úgy gondolom, a cigányság igazi lelke tükröződik benne.
Mazsi: Ezért adtuk neki a Romanimo címet, ami cigányságot jelent. Fontos nekünk ez a lemez, a dalok pedig olyanok, hogy figyelni kell rájuk – ez nem háttérzene. Nem is lehet akármikor meghallgatni. A legtöbb együttes koncerten se nagyon játszik hallgatót, esetleg egyet-kettőt, de olyan, hogy egy egész album és egy teljes koncert csak hallgatókból álljon, még nem volt. Először csak magamnak akartam egy ilyen lemezt, amin a Móni hallgatókat énekel, de aztán jó ötletnek tűnt megmutatni másoknak is az oláh cigány zene mélyebb rétegét.
– Nehéz énekelni ezeket a dalokat?
L.M.: Az attól függ, melyiket. A hallgatók nem csak szomorúságot fejeznek ki, ezekkel mulatunk, sírunk, üzenünk egymásnak.
Amit szavakkal nem mondunk el, benne van ezekben a dalokban.
A lemezen van olyan ének, ami a mi családunkról szól, ezt nehezebb énekelni.
– Móni, az Apukád hangja is szerepel a lemezen..
Móni: Meg akartuk mutatni, hogy milyen hangja volt, még a halála előtt is nem sokkal. A dalok nagy részét tőle tanultam. Ezek gyerekkori emlékek, felidézik a szüleink világát, amikor még jártak a cigányok lóvásárra, ami már nekünk is csak emlék.
Mazsi: A lovakat most interneten árulják, így elveszik a lényeg. Persze a zenének is át kell alakulnia, csak úgy lehet élő. Mi autentikus hangzásra törekedtünk, és hogy megmaradjanak az utókornak ezek az énekek.
– Mélyre kellet ásni a dalokért? Énekelnek még a fiatalok hallgatókat?
L.M.: Az interneten láthatod, hogy igen, ez egy élő szokás. Hiába fiatalok, ha elmennek bulizni, előszedik a hallgatókat, csak más technikával, más ízzel éneklik őket. Egyszer meg is történt, hogy egy közösségben énekeltünk, a fiatalok ismerték is a dalt, de láttam, hogy pusmognak, nem jöttek utánam énekkel – én máshogy ismertem, mint ők. Az is igaz, és az övék, ahogy pedig én éneklem, az is igaz, és az enyém.
Mazsi: Hogy ki hogyan énekel, az nem egy megtanult valami, az kialakul gyerekkortól.
A dalok szájhagyomány útján terjednek, és mindenki beleénekli a saját lelkét, saját gondolatát.
Van olyan dal a lemezen, ami több száz éves is lehet.
L.M.: A Xaszajlasz e Iboly például. Az anyukám gyerekkorában hallotta a dalt az idősektől.
Mazsi: Ismerték Németországban és Franciaországban élő cigányok is, olyan kommentet is olvastunk, hogy az ének eredetileg beás. Na ezt nehéz pontosan kideríteni, de a hallgatókban mindenki megtalálhatja a maga bánatát, örömét.
L.M.: Gondolkodtam ezen, nehéz arról beszélni, amiben benne vagy. Akkor jövünk rá, amikor kérdeznek róla, hogy nehéz válaszolni, mert olyan természetes.
A közösségeinkben a zene kifejező eszköz, amit szóval nem mondunk el, az a zenében ott van.
Ezért is mondtam, hogy bennük van a cigányság igazi lelke.
Mazsi: A cigányság nem lenne cigányság és teljes zene és tánc nélkül, ez ennyire egyszerű.
Lakatos Mónika és Rostás Mazsi Mihály akusztikus koncertje október 8-án, vasárnap hallható a Budapest Ritmón. Jegyeket ezen a linken tudtok venni, a Budapest Ritmo többi koncertjéről a fesztivál weboldalán olvashattok többet.
