Graham Abbott ausztrál karmester és rádiós műsorvezető saját példájából kiindulva próbálta meg összegyűjteni, milyen követelményeknek kell megfelelnie egy modern pedagógusnak.
Abbot nem zenészcsaládban nőtt fel, a hangszertanulást – hegedűvel – 12 évesen kezdte, teljesen véletlenül, egy francia hegedűsnél, aki az iskolájában önkénteskedett. Később a zenetörténet kezdte érdekelni. Abban, hogy karrierje így alakult, jelentős szerepet tulajdonít tanárainak, akik felismerték tehetségét, és segítették, irányították őt. Amit a karmester-műsorvezető tanácsol, semmi újdonság nincs, nem találja fel a spanyolviaszt, mégsem haszontalan, ha összefoglaljuk.
Az év professzorát Németországban 250 zenei főiskola több mint 2200 tanára közül választották meg. A kitüntető címet 2017-ben a lipcsei szín- és zeneművészeti főiskola orgonatanára, Martin Schmeding kapta.
A tanárnak meg kell találnia azt a zenét, műfajt, szerzőt, ami/aki a növendéknek tetszik, ami/aki a növendék szerint „jó”, miközben terelgetnie kell olyan területek felé is, ahová magától a diák nem kalandozna el. Mindezek mellett az is fontos, hogy segítse a növendéket, hogy a tanár által hozzáférjen olyan forrásokhoz, amelyre neki magától nem lenne lehetősége, ugyanakkor ne tekintse értéktelennek a növendék saját anyagait. Természetesen elkerülhetetlen, hogy egyensúlyban legyen az elméleti és gyakorlati tudás, a hangszeres képesség, a technológia iránti érdeklődés és a legfrissebb zenei hírek ismerete.
Mit mutat a hazai példa? Zeneoktatás blogunkban Magyarország komoly múlttal rendelkező, fontos pedagógiai és művészi értékeket valló zenei általános és középiskoláit mutatjuk be. Ismerje meg ezeket az intézményeket!
Abbott két zeneszerzőt ajánlott különösen: Beethovent és Monteverdit, általuk bemutatható az, hogyan hat egy komponista több generációra is. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyes elemek kiemelése – például a ritmusé vagy a kadenciáké – játékosan segíthetik a zenetanulót, ebben a fiatalok számára szinte ismeretlen Seal és Annie Lennox dalai használhatók nagyon jól.
Az interneten rengeteg platform áll rendelkezésre, hogy kedvenceinket követhessük. Abbott szerint azonban a friss pop és rock nem különösebben invenciózus, véleménye szerint a rockzenében évtizedek óta nem zajlott le semmiféle fejlődés. Nem ítéli el a mainstream műfajokat, bár a zeneipar fogalmát fenntartással kezeli: úgy véli, összetartozik vele az uniformizálás, a mindenkinek ugyanazt adni fogalma. Véleménye szerint ma az számít jónak, ha tökéletesen utánoznak egy felvételt, ha valaki pontosan úgy akar hangzani, mint valaki más.
Az Egyesült Államokban nem olcsó egy zeneóra, bár az árak városról városra változnak. Van énektanár, aki óránként minimum 200 dollárt kér, de az sem ritka, hogy 500 dollár körüli összeg az oktatás óránkénti ára. Ezek azonban a magánórák árai, az egyes intézmények nem fizetnek ennyit, még a hírneves Curtisen vagy a Juilliardon adott órákból sem lehet ennyit keresni. (Itt a teljes állás heti 18 órát jelent.) Josef Hofmann egykor 100 dollárt kapott óránként a Curtisen, az 1920-as évekbeli összeg ma kb. 1300 dollárt jelentene. Auer Lipótot ennél valamivel magasabb fizetéssel alkalmazták.
Egy jó tanár megváltoztathatja a diák életét, de a tanárnak is nyitottnak kell lennie a diák véleményére, felfedezéseire. Abbott-tal többször fordult elő, hogy felkapta a fejét egy-egy megjegyzésre, és neki magának is át kellett gondolnia az adott kérdést. Bátorítás, a támogató légkör nélkül nem fejlődik a zenetanuló önbizalma, és azokra pedig különösen figyelni kell, mondja az ausztrál muzsikus, akik kilógnak a sorból, akik valami miatt nem passzolnak az elvárásokhoz. Hiszen ő maga is egy ilyen furcsa, sorból kilógó növendék volt egykor.
(Via HQ, Slipped Disc1, Slipped Disc2)