Bartók Béla misztériumoperája általában fejtörést okoz az operaigazgatóknak és koncertrendezőknek, hiszen nem egész estés mű, „kell mellé még valami”, mégis nehéz olyan darabot találni a zenés színpad műfajából, amellyel szimbiózist alkothat. Eötvös Péter ezzel a céllal írta meg A kékszakállú herceg vára testvérdarabját, Senza sangue (Vértelenül) címmel. A két operát február 10-én láthatjuk, Káel Csaba rendezésében.
Eötvös Péter tizedik operája ugyanúgy kétszereplős dráma, mint Bartóké, és az orgona kivételével azonos összetételű zenekart foglalkoztat, de a szereplők lelki mélységeinek fokozatos feltárulása is a Kékszakállúhoz igazodik, valamint időtartama is nagyjából azzal megegyező. A népszerű olasz író, Alessandro Baricco azonos című novelláján alapuló mű a New York-i Filharmonikusok és a KölnMusik felkérésére született, először 2015 májusában, New Yorkban és Kölnben hangzott el koncertszerűen, szcenírozott változatban pedig egy évvel később, az Avignoni Fesztiválon.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg
A spanyol polgárháború idején egy fiatal férfi bajtársaival megöli egy kislány családtagjait; a gyilkosság után a férfi és a kislány tekintete találkozik, a férfi úgy dönt, a kislánynak megkegyelmez. Az opera akkor kezdődik, amikor az immár felnőtt nő s a férfi útjai ismét keresztezik egymást; a pszichothriller-szerűen vibráló opera alatt sosem tudjuk meg, valóban a nő áll-e a férfi bűntársainak halála mögött, illetve mire készül a következő pillanatban.
Mint Eötvös Péter egy interjúban fogalmazott, azt szerette volna, ha a zene a szereplők pszichológiai állapotának teremt alapot úgy, ahogyan egy jó filmzeneszerző készíti elő a nézőt arra, ami történni fog.
„Az Eötvös-mű színpadképe használja az első részben látható Bartók-opera bizonyos díszletelemeit, de fekete-fehér mozifilm hatásúvá alakítva azokat, a film noir és az 1940-es években kibontakozott olasz neorealizmus szellemében.”
— mondja Káel Csaba rendező. „A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem nem alkalmas komoly díszletmozgatásra, hiszen nincs zsinórpadlás vagy oldalszínpad, de díszleteiben a Bartók-mű zegzugossága leegyszerűsödik, kisimul.”
A rendező szerint az Eötvös-opera cselekményét meghatározó kegyetlenség a mai emberek számára ismerős lehet,
akár filmvászonról, televízióból, akár a hírekből, nem szükséges hozzá visszamenni az időben. A mű pszichológiai „megfejtését” azonban különlegesnek tartja. „A nő tetteinek indítéka a megbocsátás és a megváltás, ahogyan a Kékszakállúban is Judit megakarja menteni a férfit, önmagát feláldozva. A hét ajtó szimbolizálta stációk során döbbenünk rá, hogy kettőn áll a vásár, de értelmezés kérdése, hogy a mindenkori nőnek sikerül-e megmentenie a mindenkori férfit. Az én olvasatomban homályos, de pozitív
kicsengéssel ér véget a történet, hiszen Judit várandós lesz, és így valamit megment a férfiból. Egy párkapcsolat a valóságban is hasonló bonyolultsági szinteken megy keresztül — noha ez nem mindig érzékelhető, és nem mindig ilyen szép ívű —, az emberiség
mégis tovább él, születnek gyerekeink, azoknak is gyerekei, és mind ilyen viszonyok között születnek meg. Újra és újra megvívjuk a magunk küzdelmeit egymásért.”
Káel Csaba Budapest kulturális és turisztikai nagykövete lett
Bartók Kékszakállújának értelmezési lehetőségei végtelenek, ami megmutatkozik abban is, hányféleképpen vitték színre az ősbemutató óta eltelt száz évben. Az, hogy mikor és hol játszódik, a librettóban, Balázs Béla misztériumjátékában nincs pontosan rögzítve, de a távlatba helyezést Káel Csaba szerint segíti a prológus is. „Mintha a régi idők homályából derengene fel a történet — mondja. — Ez jelzi örökérvényűségét is, a színpad egyébként is mindig az aktualitásért küzd. Hozzám közelebb áll a misztikus közelítés, ezért igyekeztem olyan teret kialakítani, amely jobban illik ehhez a világhoz, és amelynek középpontjában az áll: miként próbálja megmenteni a nő a férfit.”
