Mese Szaltán cárról, Szadko, Hópelyhecske, Karácsonyéj, Seherezádé, Az aranykakas – Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakovnak “különös érzéke volt, álom, képzelet, romantika és realitás összeolvasztására, arra, hogy a falusi mesemondók hol vicces, hol borzongató történeteit az emberi lélek hiteles rajzával ne csak illusztrálja, de a hihetetlent hitelesítse”.
Az Ötök tagja volt, csakúgy, mint Borogyin.
Így jellemeztük a zeneszerzőt az adventi kalendáriumunk 22. ablaka mögött rejtőző Karácsonyéj kapcsán. Aki, ha folytatta volna a családi hagyományt, katonatiszt lett volna. Nem is akármilyen: tengerész. Ebbéli minőségében körbeutazta a világot, és ekkor is komponált, zongora híján papíron. Annyi azért megmaradt, hogy már szentpétervári konzervatóriumi tanárként, polgári állásban megbízták a Tengerészeti Hatóság zenekarainak felügyeletével.
Muszorgszkij műveit meg- vagy újrahangszerelte, a Borisz Godunovot helyenként át is igazította a korszellemnek és saját ízlésének megfelelően.
Gyerekkorában elköteleződött a népdalok iránt, de komolyan ehhez a műfajhoz csak az 1870-es években tért vissza, és ebben fontos szerepet játszott az, hogy megismerkedett egy jelentős népdalénekessel, aki megkérte, jegyezze le dalait. Ezt követően Rimszkij-Korszakov kutatásba fogott, régi gyűjteményeket nézett át, és maga is gyűjtőmunkába fogott.
1844. március 18-án született Thihvinben, 1908. június 21-én hunyt el Ljubenszkben.
A meseirodalom, a legendák világa is nagy hatással volt rá. A Karácsonyéj egy Gogol-meséből készült, a Szadko egy legendából. Erősen meseszerű a Legenda a láthatatlan Kityez városáról és Fevronyija szűzleányról, Puskin nyomán íródott, a Mese Szaltán cárról és Az aranykakas, a Seherezádét az Ezeregyéjszaka meséi ihlették, a Hópelyhecske szintén mesés történet. Ezekben a darabokban a népdal, tánc és egyházzenei motívumok, orosz és keleti világ különleges egységben jelennek meg.
(Via Cultura.hu, Múlt-kor)
