Chile mint klasszikus zenei nagyhatalom?

Atacama-sivatag - Chile forrás: hbieser

Ha Chilére és fővárosára, Santiagóra gondolunk, valószínűleg nem a klasszikus zene jut először eszünkbe, az ország magyar kapcsolatai pedig még kevésbé. Sokkal inkább Chile furcsa alakja, vagy talán kitűnő borai, de szerencsére a chileiek kulturális téren sem szenvednek hiányt, és a lengyel-magyar jóbarátot behelyettesíthetjük chileivel is.

Szalai Éva zongoraművész, aki zeneakadémiai tanulmányai mellett a madridi Escuela Superior de Música Reina Sofíaban is tanult (a legendás Dmitrij Baskirov mellett), továbbá a hágai Király Konzervatórium növendéke, később tanára volt, alighogy hazatért Budapestre doktori tanulmányainak megkezdése céljából, felkérést kapott Chiléből, hogy két hangversenyt adjon. A folyamat egészen pontosan úgy zajlott – amint azt Szalai Évától megtudtuk –, hogy a Santiagóban székelő magyar nagykövetség, Deák Miklós nagykövet és a szervezést lebonyolító Dr. Pólyi Csaba konzul kereste meg a Zeneakadémiát, hogy ajánljanak valakit már végzett növendékei vagy fiatal tanárai közül. Így jutott ki az elmúlt évek során Chilébe koncertezni Szabadi Vilmos hegedűművész, Pálfalvi Tamás trombitaművész, Kiss Péter zongoraművész, 2018-ban pedig Szalai Évát ajánlotta a Zeneakadémia a nagykövetség figyelmébe. De ha már a magyar-chilei kapcsolatokról beszélünk,

működik még Santiagóban egy Chilei Magyar Kulturális Egyesület is,

amely Dr. Szánthó György vezetésével főleg a kint élő magyarok számára kínál kulturális programokat, így gyakran előfordulnak magyar témájú események, megemlékezések, ünnepségek az országban.

Natalia Contreras és Szalai Éva fotó: Fundación Cultural de Providencia

A fiatal zongoraművésznek két egymást követő napon kellett koncerteznie a dél-amerikai metropoliszban, Santiago de Chilében, két teljesen különböző programmal. Április 10-én Santiago modern központjában – amelyet a helyiek a Costanera felhőkarcoló, valamint egyéb üvegpaloták miatt csak Sanhattannak becéznek –, a Providencia kerületben található Fundación Cultural de Providenciában kellett egy magyar estet adnia Natalia Contreras chilei szopránénekesnővel, aki nagy meglepetésünkre kiválóan beszél magyarul, mivel 2005-ben történetesen a budapesti Zeneakadémián diplomázott.

Eva Szalai

En estos momentos la destacada pianista Eva Szalai y la Camerata de la Universidad Andrés Bello.

Közzétette: Cultura UNAB – 2018. április 11.

Két Liszt-dal és négy Kodály-dal mellett elhangzott három jelentős szólódarab is: Liszttől a Villa d’Este szökőkútjai, Bartóktól az Improvizációk magyar parasztdalokra, Kodálytól pedig a Marosszéki táncok.

Nagyon vártam a közös munkát Nataliával, mivel kuriózumszámba megy, ha egy olyan énekes, akinek nem magyar az anyanyelve, magyar nyelven énekel, ráadásul népdalfeldolgozásokat, és mindezt kotta nélkül. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan fogunk együtt dolgozni – főleg némi jetlaggel –, de szerencsére ezzel nem volt probléma, és mindketten elégedetten távoztunk a pódiumról.

Natalia Contreras számára is különleges élmény volt a közös koncert, hiszen 2005 óta nagyjából alig használta a magyar nyelvet és csak 2017-ben tudott ismét visszatalálni a magyar kultúrához, amikor elkezdett néptáncot tanulni Santiagóban egy magyar tánctanár vezetésével. A koncerttel kapcsolatban megjegyezte, hogy ugyan

kevés időnk volt próbálni, nagyon jól éreztem magam, mivel mindketten ugyanazon az úton jártunk, és bár nem tudok olyan jól magyarul [– néha tizenkét év távollét után maguk a magyarok sem beszélnek így magyarul – a szerző], de nagyon szeretem Kodály zenéjét, így igyekeztem beleadni szívem-lelkem a közös munkába, amiben Éva kiváló partner volt.

Natalia Contreras sok év után a jelenleg 637 tagot számláló Magyarok Chilében elnevezésű Facebook-csoportnak köszönhetően tudta ismét felvenni a kapcsolatot magyarokkal, itt talált rá a néptánccsoportra, majd hamarosan a konzulátusra is el kellett mennie, amikor honosítani akarta magyar diplomáját.

De miért is ment annak idején egy chilei énekes Budapestre tanulni?

Erre is megkaptuk a választ: „Maria Teresa Uribe, a szintén chilei születésű énekes-professzor évtizedekig Budapesten tanított, egyszer pedig eljött mesterkurzust tartani Santiagóba. Nagyon tetszett, amit csinált, így gondoltam, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagyszerű intézmény lehet, ha ilyen fantasztikus tanár tanít ott. Először kurzusra mentem Magyarországra, majd beleszerettem az országba, a kultúrába, elkezdtem magyarul tanulni és végül ottragadtam. Felvételiztem a Zeneakadémiára:

úgy volt, hogy csak egy évig maradok, de annyira szerelmes lettem az országba, hogy ott maradtam tanulni. Sőt, ott ismertem meg a férjemet is, aki viszont angol.”

Szalai Éva másnap, a magyar költészet napján az Andrés Bello Egyetemen adott koncertet az egyetem kamarazenekarával (Camerata), amelyen Santiago Meza vezényletével hangzott el az est fináléjaként Mozart Esz-dúr „Jeunnehomme” zongoraversenye. A ráadás pedig mind a magyar nagykövetség, mind a közönség soraiban ülő magyarok szemébe is könnyeket csalt, mivel az előző napi műsorból választott ráadást Szalai Éva: Natalia Contrerasszal adták elő Kodály Zoltán A csitári hegyek alatt kezdetű népdalfeldolgozását.

Chile és a klasszikus zene

Chile és a kultúra kapcsán – a borok után – hamarabb eszünkbe juthatnak az irodalmárok: az első latin-amerikai Nobel-díjas Gabriela Mistral, valamint Pablo Neruda, de a Natalia Contrerasszal való beszélgetés némiképp rávilágított az ország és a klasszikus zene viszonyára. Claudio Arrau a huszadik század egyik legnagyobb zongoraművésze volt, persze neki is el kellett hagynia Chilét, hogy érvényesülni tudjon a zenei világban, és egy németországi ösztöndíj segítette pályájának indulását. Aztán a zeneszerző Pedro Humberto Allende Sarón, akiről nem derült ki, hogy rokona lett volna a később meggyilkolt (vagy más teóriák szerint öngyilkossá lett) elnöknek, de mindenesetre művei eljutottak Florent Schmitthez, Federico Mompouhoz és Claude Debussyhez is, akik levélben fejezték ki csodálatukat és bátorították a chilei komponistát.

Natalia Contreras 2000-ben hagyta el Chilét Magyarország kedvéért, ahogyan ő fogalmazott: amit akkor tanulni lehetett Santiagóban (vagy más chilei városban), az nem volt valami színvonalas. Ma már jobb a helyzet, hiszen a Pinochet-rezsim végeszakadtával könnyebben utaznak Európába a tanulni vágyók, akik, ha tehetik, hazajönnek, de az igazán jók visszamennek Európába, hiszen túl sok lehetősége nincs annak, aki zenéből akar megélni. Ahogyan Natalia elmondta, az énekesek között nagyon sok a szép hangú szoprán és tenor, de a képzés, a technika hagy némi kívánnivalót maga után.

Felsőbb fokú zeneoktatás igazából csak Santiagóban és Valparaísóban van,

viszont kevés a hely és nem túl magas a színvonal, mivel nem kimondottan zeneakadémiákról és konzervatóriumokról beszélhetünk, hanem inkább egyetemeken belüli zenei fakultásokról. Az Andrés Bello Egyetem Camerátája is a hallgatókon kívül magában foglal profi muzsikusokat, akik amúgy az Opera (Teatro Municipal de Santiago) zenekarának vagy az Orquesta Sinfónica de Chilének a tagjai. Akik pedig kimennek tanulni külföldre és visszajönnének, tanárként nem igazán tudnak elhelyezkedni, mert mindegyik egyetemen, ahol zenét lehet tanulni, még mindig azok a tanárok tanítanak, akik évtizedek óta, a fiatalok pedig csak az idősebbek nyugdíjazása után kaphatnak munkát. Persze ez a módszer nekünk, magyaroknak sem új.

Az Operaházon kívül koncerteket szerveznek még a CorpArtes nevű kulturális központban, ahol a fiatalok bevonására is nagy hangsúlyt fektetnek, sok az ifjúsági program, az ingyenes gyerekkoncertek. A Katolikus Egyetemen régizenei hangversenyeket hallgathat a közönség, a Chilei Egyetemnek pedig van egy színházterme, ráadásul a kortárs zene is népszerű, aminek egyik fontos táptalaja vagy feltétele lehet az európai kultúrától való távolság, így mintegy gyökértelen módon nincs megbéklyózva a tradicionális beágyazódás miatt a fiatal zeneszerzők és a közönség zenei fantáziája, tehát sokkal nyitottabb a hallgatóság, mint számos más helyen Európában. De Concepciónban és más vidéki városokban is vannak színházak, ahol játszanak klasszikus zenét, továbbá

rengeteg diákzenekart találhatunk egész Chilében, amelyek főleg a venezuelai El Sistema mintáját követik

és igyekeznek minél magasabb színvonalon teljesíteni. Az Andrés Bello Egyetem Cameratája Santiago Meza vezetésével legalább egy hónapban egyszer koncertezik, az ünnepi időszakokban – főleg karácsonykor – ez a szám természetesen megtöbbszöröződik. Natalia Contreras nagy szerencsének tartja, hogy annak idején Budapesten énekes-tanári diplomát szerzett, mivel erre a végzettségre nagy szükség van Chilében, így ő maga is főleg tanári tevékenységet folytat a koncertezés mellett: két Waldorf-iskolában is oktat zenét, kórust vezet és igen szegény chilei gyerekekkel is foglalkozik. Kissé szomorkásan jegyezte meg, hogy az Operaház – amelynek nincs saját társulata – inkább hív meg drága pénzen ugyanolyan (vagy akár alacsonyabb színvonalú) külföldi énekest pl. Kolumbiából vagy Argentínából, minthogy chilei művészeket foglalkoztassanak. A jegyárak ugyanolyan magasak, mint Londonban, a színvonal azonban jóval alacsonyabb, mivel még a legjobb chilei énekeseket is inkább csak mellékszerepekben foglalkoztatják.

A nagy sztárok leginkább a kiváló akusztikájú CorpArtesben lépnek fel – tavaly például Joyce DiDonato volt a sztárvendégük – vagy egy nagy arénában, aminek viszont csapnivaló akusztikai adottságai vannak, de olyan muzsikusok, mint Plácido Domingo, Jonas Kaufmann vagy Anna Nyetrebko inkább az utóbbiban koncerteznek a befogadóképesség miatt. A kultúrának azonban magas ára van és valóban csak a kiváltságosokhoz juthat el. A Dél-Amerika Svájcaként is emlegetett országban épp az említett Nyetrebko koncertjének brosúrájával találkoztam, amelyben a legalacsonyabb jegyár 40.000 chilei peso (kb. 17.000 Ft) volt, a legmagasabb pedig 223.000 peso (nagyjából 94.000 Ft), a fizetések viszont nem érik el a svájci magaslatokat. A kodályi álmokat azonban talán sehol sem érdemes kergetni: persze a zene mindenkié, csak nem mindegy, hogy milyen zene.