Fischer Annie (1914. július 5. – 1995. április 10.) pályáját csodagyerekként kezdte: nyolcévesen Beethoven C-dúr zongoraversenyét játszotta koncerten, és 1928 novemberében a zürichi kamarazenekarral játszotta a svájci városban Mozart A-dúr és Schumann a-moll zongoraversenyét. Hogyan írt erről a korabeli sajtó?
„A közeli hetekben egy kis művészlány indul el a dicsőség útján. A kis Fischer Annie, Székely Arnold professzor növendéke a Zeneművészeti Főiskolán, akinek intézeti hangversenyeken történt szereplése minden alkalommal igazi szenzáció erejével hatott, november végén Zürichben, az ottani kamarazenekar első hangversenyének vendége lesz.
Egy új kis magyar csodagyerek teszi meg az első nagy lépést a nyilvánosság előtt.
Olyan az egész, mint valami regény, vagy egy szép tündérmese – írta 1928. november 7-én Az Est tudósítója.
S hogyan került Fischer Annie a svájci városba? Adjuk vissza a szót a tudósítónak: „Budapesten járt egy svájci muzsikus, Alexander Schaichet, a zürichi zeneakadémia tanára és az ottani kamarazenekar vezetője. Vonat érkezése és vonat indulása között csak annyi ideje volt, hogy autóra berobogjon a Zeneművészeti Főiskolára, ahol meg akarta látogatni régi barátját, Studer professzort, a hegedűtanszak egyik tanárát.
Az előcsarnokon áthaladva, bepillantott a nagyterembe, ahol próbát tartottak éppen. Vonószenekar kísérete mellett Mozart egyik zongoraversenyét játszotta egy parányi kislány, akinek alig ért le a lába a pedálig, de olyan lendülettel, annyi muzsikalitással, hogy a svájci tanár elcsodálkozva állt meg az ajtóban és végighallgatta az egész tételt. A barátjával való találkozás ilyenformán nagyon megrövidült, sietnie kellett vissza a vonathoz. De annyi ideje mégis volt, hogy megkérdezze, ki az a kislány, aki Mozart zongoraversenyét játssza odalenn? Fischer Annie. — felelte Studer. Ki a tanára? Székely Arnold.” A történet abbamaradhatott volna, nem csodálkozhatnánk azon sem. De nem így történt.
„Schaichet professzor elutazott Budapestről, de a kis Fischer Annie játékát, úgy látszik, nem tudta elfelejteni. Néhány héttel ezelőtt levél érkezett tőle — Székely Arnoldhoz. A svájci zenetanár a legnagyobb elragadtatás hangján köszöntötte budapesti kollegáját és arra kérte, lépjen nevében összeköttetésbe a kis Fischer Annie szülőivel és kérje meg őket, engedjék ki a kislányt Zürichbe, ahol fel akarja léptetni a vezetése alatt álló kamarazenekar idei első hangversenyén.
A svájci professzor meglepő ajánlatát Fischer Annie szülői, Székely Arnold tanácsára, elfogadták és Fischer Annie november 29-én már Zürichben fog hangversenyezni.”
A lap természetesen felkereste Székely Arnoldot is, aki így nyilatkozott: „Általánosságban nem szeretem, ha még olyan tehetséges gyermekkel is korán kezdik meg a nyilvános szereplést. Fischer Annie azonban kivétel. Ő az első tanítványom, aki megértette velem, mit érezhet Hubay Jenő, amikor csodagyerekeket nevel.
Meggyőződésem, hogy a kis Fischer Annie dicsőséget fog szerezni tehetségével, ritka képességével a magyar névnek külföldön.
November végén tehát a kis Annie elindul a dicsőség útján.”
És valóban elindult, mert egy évvel később szintén Az Est számolt be újabb zürichi sikeréről: „Fischer Annie, a kitűnő, még csaknem gyermek pianista, idén ismételten svájci turnéra indult. A fiatal művésznő már tavaly is járt Svájcban és játszott a zürichi zeneértő közönség előtt, tavalyi sikeréről is megemlékeztünk annak idején. Fischer Annie idei első zürichi hangversenye azonban erősen felülmúlta tavalyi sikerét.
A hangversenyt ezúttal Zürich legnagyobb koncerttermében, tartották meg. Fischer Annie, aki zenekari kísérettel játszott, műsorában Weber, Beethoven, és Liszt művei szerepeltek. Ez a műsort bármelyik érett korú pianista is választhatná, de az ő számára is problematikus volna megoldása.”
És mit írtak a svájci lapok a kis tehetségről és a műsorról?
„A zürichi sajtó szerint Fischer Annie csak külső megjelenésében gyermek (semmi esetre sem úgynevezetté csodagyermek), játékának expresszójában, kifejezésében a mélységek titokzatos világa vibrál.
Fischer Annie kivételes muzikalitása ugyan a csodával határos, de ez a csoda a legtisztább művészet világából való.
Játéka, kritikusainak véleménye szerint, állandó fokozatos fejlődést mutat, eleinte tartottak tőlé, hogy Weber és Beethoven műveinek interpretálásánál csődöt mond Fischer Annie gyengéd és érzékeny fiatalsága, azonban a kislány frissessége, kivételes charmeja nem ismert akadályt, az eredmény így a legteljesebb lett.
Valósággal villanyozta, magával ragadta játékával a kamarazenekart. Ez a csodálatos tehetségű kislány zongorája előtt, gyermeki közvetlenségével a mesék világának illúzióját keltette. Fischer Anniet valósággal ünnepelték Zürichben.”