Werner Gábor: „A BDZ már régen túlnőtt némelyik profi zenekaron”

Werner Gábor

A BDZ komoly feladatokat kap és kiemelkedő sikereket ér el a hazai és külföldi zenei életben. Ehhez az elmúlt években jelentősen hozzájárult Werner Gábor karmesteri alkotó- és háttérmunkája.

Werner Gábor

Foglalkozása: BDZ – karmester, MÁV Zenekar – csellista
Szenvedélye: a két kislányával együtt töltött idő
Kedvence: francia és orosz zene
Hobbija: hangszerelés (éjszakánként), szeret horgászni, biciklizni, természetet járni

– Hogyan kerültél kapcsolatba a zenekarral?

– Előttem Vajda Gergő volt a felkészítő karmester, akivel együtt jártam a karmesterképzőbe. Amikor egyszer összefutottunk a Zeneakadémia aulájában, kezében a Don Quixote balett partitúrájával, megkérdezte, elvállalnám-e helyette az aznapi próbát a BDZ-ben. Mondtam: rendben. Legközelebb megint összefutottunk, akkor egy fuvolaverseny vaskos kötetét nyomta kezembe ugyanezzel a kéréssel. Mivel másnap volt a koncert, ezért azt a művet én vezényelhettem. Így talán a véletlennek köszönhetően lehetek 2000 szeptemberétől a zenekar karmestere Hollerung Gábor mellett.

Werner Gábor – fotó: Monoki Attila

– Köztudott rólad, hogy több olyan zenei programban is részt veszel, ahol többnyire fiatalok működnek közre. Miért szeretsz az ifjú korosztállyal foglalkozni?

– Ők még szivacsként befogadnak mindent, ami új, nincs előítéletük, vágynak önmagukban, önmaguknak felfedezni ismeretlen dolgokat. Ez a kísérletező kedv engem is vonz.  Azért szeretek a BDZ-vel dolgozni, mert erre a felnőtt korú, fiatalokból álló zenekarra még nem ült rá a közöny, a rossz rutin, ami tönkreteszi a szakmát. Képesek rendkívüli módon koncentrálni, ami az előadó-művészetben kincs.

Éppen ezért, véleményem szerint ez az együttes már régen túlnőtt némelyik profi zenekaron. Bár tudjuk, hogy nehéz a zenekari lét; a muzsikusok nincsenek megbecsülve sem anyagilag, sem másként, és akkor erre jön még a fásultság. Remélhetőleg ez ellen hat a BDZ-ben uralkodó alkotó légkör.

– Karmesteri feladataid mellett a MÁV Szimfonikus Zenekar csellistája is vagy. Hogyan lettél zenész?

– A Piarista Gimnáziumban még nem foglalkoztatott a zenei pálya, bár az ötéves koromban elkezdett csellózást nem hagytam abba. Megismerkedtem az ütőhangszerekkel, s zongorázni is tanultam. Talán először 15 évesen, a Szent István Gimnázium Zenekarának szólamvezetője, illetve Záborszky József zenekarvezető volt hatással döntésemre. A győri főiskola cselló szakán döbbentem rá, hogy többé már nem véd a régi módon a nagycsalád, a hegedűtanár édesanyám, az öt, szintén zenélő testvérem; eredményeimért, boldogulásomért nekem kell megküzdenem. Ráadásul a kimaradt konzervatóriumi ismereteket is keményen pótolnom kellett. Szólókarrierre azonban sohasem éreztem vágyat. A célom az volt, hogy a zeneirodalom, mint örökség az életemben ne vitrinbe zárt muzeális érték legyen. Mindig arra törekedtem, hogy fogjon meg a zene.

Werner Gábor családjában természetes volt a zene szeretete, hegedűtanár édesanyja hatással volt előadói pályájára. Ötéves korában kapta meg az első kicsi csellóját. Tanára ekkor külön metódus szerint, kézzel rajzolt, színes kottából tanította. Játszott a Camerata Transilvanica, a Sonora Hungarica zenekarban, a Miskolci Szimfonikus Zenekart ifjúsági sorozaton és a Székelyföldi Szimfonikus Zenekart vezényelte, nyaranta vezette a Jeunesse Nemzetközi Vonószenekari Táborát, karmesterként részt vett az Óbudai Társaskör Ifjúsági Kortárszenei Estek produkciójában. A Zeneakadémián Orbán Györgynél tanult hangszerelést, amivel komolyabban Hollerung Gábor indíttatására kezdett el foglalkozni.

– Hogyan éled meg mostanában a mindennapokat a BDZ karmestereként a kulisszák mögött és a rivaldafényben?

– Különös kettős érzés van bennem, hiszen hatalmas lehetőséget kaptam azzal, hogy nem kiszolgáltatva dobtak a mélyvízbe. Mindennapi feladatom a zenekar felkészítése a vendégkarmesterek számára, az első lépések megtétele a mű előadásához. Mire van szüksége legjobban a karmesternek? Türelemre a próbafolyamat során. Természetesen törekszem rá, hogy egyéni megvalósításokat is belecsempésszek a művekbe. A felelősségérzet mellett örömöt és büszkeséget érzek a mindennapok során, hiszen megtanulhattam egy remek zenekar teljes repertoárját, ráadásul alkalmanként vannak önálló fellépési lehetőségeim is.

A blogon 25 héten át megjelenő írások nyomtatott formában a BDZ saját magazinjában, a Hangoló különböző lapszámaiban olvashatók. Ez az írás 2010 tavaszán jelent meg.