Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo A King Crimson: bizonyosság bizonytalan időkben

A King Crimson: bizonyosság bizonytalan időkben

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Népszerűségben természetesen nem vethető össze a Pink Floyd és a King Crimson, de a progresszív rockra gyakorolt hatásában, a műfaj eredményeiben ugyanolyan jelentős a két formáció. És az egyik június végén fellép a Müpában.

A hetvenes évek első felének egyik legfontosabb fordulata a progresszív rock volt, amely az évtized közepére önmaga bonyolultságának esett áldozatául, és a punk kíméletlenül eltörölte. Azután persze, mint minden műfaj, ez is visszatért, továbbélt, ám egyetlen képviselője sem korosodott olyan méltósággal, mint a King Crimson. Amikor a többiek kínhalált haltak kellemetlen felnőttrockkal próbálkozva a nyolcvanas években, akkor Robert Fripp zenekara üdítően friss volt és aktuális. Amikor a többiek már csak nosztalgiázni tértek vissza a kilencvenes években, a Crimson akkor is innovatív maradt. Amikor a többiek már tényleg rég nem léteznek, vagy bárcsak ne léteznének, a prog királya még akkor — azaz ma — is teljesen szokatlan, meghökkentő felállással tér vissza Magyarországra (harmadszor).

A progresszió igaz és örök hordozói ők, a folyton alakot és formát váltó, fejlődő, újrainduló formáció,

- hirdetés -

amelynek a nagy tehetségű, egyszerre introvertált és zsarnoki gitáros-billentyűs, Fripp a mozgatója.

A műfaj sokak szerint eleve az ő 1969-es debütálásukkal (In the Court of the Crimson King) startolt (noha nyilván mások is kísérleteztek ekkoriban a rock továbbfejlesztésével).

Nem kérdés, ez biztosan az egyik lehetséges origó, amely ráadásul közvetlenül hatott a legfontosabb kortársak nagy részére (Genesis, Yes, Emerson, Lake & Palmer – a legendás trió egyik tagja, Greg lake eredetileg a King Crimson alapítóinak egyike volt). A rövid aranykor – a már ekkor is sűrű tagcserékkel frissített első inkarnáció – mindössze öt év alatt készített hét alapvető nagylemezt és rögzített két, ekkoriban megjelent koncertanyagot. Már ez is milyen színes korszak, még egy-egy lemezen belül is! Artrock, jazzrock, szimfonikus rock. Az egyik csúcs a vadul kísérletező 1973-as Larks’ Tongues in Aspic, a másik pedig a mellbevágóan vad Red 1974-ből, a feloszlás előttről. Ebben az évben,

amikor a műfaj éppen túl volt zenitjén, senki sem újult meg olyan erővel, mint a Crimson, még a legizgalmasabb kortársak sem.

Az ultrasikeres Pink Floyd mamuttá hízott, a dalforma progresszivitását maximálisan kiaknázó Genesis pedig hamarosan kipukkadt, talán csak a Van Der Graaf Generator volt még képes méltó vetélytársként visszatérni. De a Red már több következő generációnak rúgta be az ajtót: első körben a proghard Rush vitte tovább a fáklyát, aztán Kurt Cobain is az egyik legnagyobb hatású albumnak nevezte, majd a 21. századi skizofrén progmetál (Tool, Mars Volta, Mastodon) is frissült a lemezből.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Közben persze a King Crimsonnak is lett folytatása, és azóta tudjuk: minden leállás után lesz folytatás. Termékenységben és hatásban a nyolcvanas évek eleji háromlemezes, „new wave-prog” inkarnáció a második legjelentősebb, de a kilencvenes évekbeli dupla trió és a kétezres évekbeli dupla duó is rögzített lemezeket. A zenekar 2011-ben „hétfejű szörnyként” éledt újjá, majd kialakult a jelenleg koncertező dupla kvartett felállás, amelyben „inaktív kilencedik emberként” egy másik fontos egykori tag, Adrian Belew gitáros-énekes számára is van lehetséges visszaút.

Dupla Kvartett Crimson

Jelenleg minden korábbinál nagyobb a zenekar. Mel Collins három klasszikus hetvenes évekbeli lemezen szólaltatott meg fúvósokat, 2013 óta tag újra. A másik rangidős Tony Levin basszusgitáros: ő megszakításokkal 1981 óta zenél Fripp mellett. Pat Masteletto dobos, ütős közreműködött az utolsó három stúdiólemezen. A négy újabb társ közül Gavin Harrison a fő dobos, Jakko Jakszyk az énekes (és gitáros-fuvolás), az R.E.M.-mel is turnézó Bill Rieflin dobosból billentyűssé lett, ám a 2016-ban csatlakozott Jeremy Stacey-vel mégiscsak van három ütőhangszeres a színpadon. És így együtt játsszák az újrahangszerelt életművet élőben soha elő nem adott darabokkal és a dupla kvartettre, három dobosra írt új kompozíciókkal.

Robert Fripp persze több a King Crimsonnál (ambient-úttörő Brian Enóval, fontos David Bowie-kollaborátor, némelyik Peter Gabriel- és Talking Heads-lemez is másképp szólna nélküle, van egy remek popalbuma 1979-ből, David Sylviannel és Andy Summersszel remek duókiadványokat adott ki, és még tényleg hosszan folytathatnánk), de hatása is túlmutat fő zenekarán. Álljon itt csak két szélsőséges példa: a Metallica-gitáros, Kirk Hammett nagy példaképként tiszteli, „a kilencvenes évekbeli progrockként” is számontartott elektronikus zenei stílus, az ambient house legfontosabb formációja, az Orb pedig lemezborítóján csak gúnyolódott a Pink Floyddal, de Frippet be is vonták zenéjükbe, sőt közös lemezt is készítettek 1994-ben, FFWD néven.

Bizonytalan időket élünk, hirdeti az új turné címe, de ez a bizonytalanság erre a folyton alakot váltó formációra is örökké igaz marad. Ám mivel tudjuk, hogy mindig valami szokatlanul jót kapunk tőlük, így a King Crimson bizonyosság is: van remény.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X