Geyer Stefi csodagyerekként indult, az 1900-as évek első évtizedének végére már érett előadóként, a koncerttermek keresett sztárja volt. Rendkívül széles repertoárt tudhatott magáénak. A hegedűirodalom nagy klasszikusai mellett a modern műveket is értő tolmácsolásban játszotta.
1888. június 23-án született Budapesten. Az első hegedűleckéket egyes források szerint három-, mások szerint ötéves korában műkedvelő muzsikus, egyébként orvos édesapjától kapta, aki még a hegedűkészítéssel is megpróbálkozott, bátyja elismert orgonaművész és orgonaépítő lett, unokabátyja Zipernowsky Károly, a transzformátor egyik feltalálója volt., Hétévesen került Adolf Kálmánhoz, a Nemzeti Zenede tanárához. Néhány hónap múlva közönség előtt játszott, majd felvették a Zeneakadémiára, ahol 1898 és 1902 között Hubay Jenő tanította.
11-12 évesen adta első önálló koncertjeit. A siker Európában és a tengerentúlon is hatalmas volt, a kritika így írt róla:
Olyan nyugodtan, szépen és művésziesen játszott, mintha már 20 év óta hangversenyeznék. […] Bámulatos érzéke az interpretálásra, gyönyörű technikája van már és vonókezelése elegáns, korrekt.
Bartók Bélával 1902-ben ismerkedett meg egy zeneakadémiai koncert alkalmával. Bartók 1907-ben őszinte, ám viszonzatlan szerelemre lobbant Geyer Stefi iránt. Az év nyarán Jászberényben, Stefi nagynénjénél is találkoztak, ekkor határozta el Bartók, hogy versenyművet ír Stefi számára, az első motívumokat híres fekete zsebkönyvébe jegyezte le. Bartók levélben számolt be ideáljának erdélyi népdalgyűjtő útjáról, bontakozó érzelmeiről, a karácsonyi ajándéknak szánt, születőfélben lévő zenedarabról, de 1908 elején rá kellett döbbennie, hogy érzelmei nem találnak viszonzásra. Ennek emlékét őrzi a Hegedűverseny (1907-8), amelynek vezérmotívuma (Cisz–E–Gisz–Hisz) az ihlető múzsáját jelképezi.
A komponista elküldte a mindössze kéttételes Hegedűverseny partitúráját Geyernek, aki azt a magántermészetű beírások miatt nem publikálta, csak halála előtt adta át barátjának, Paul Sacher karmesternek Bartók hozzá intézett leveleivel együtt. Az opus posztumusznak jelölt első Hegedűverseny 1958-ban hangzott el először Baselban Hansheinz Schneeberger előadásában, Sacher dirigálása mellett. Az 1961-es amerikai premieren, a Carnegie Hallban Isaac Stern játszotta a hegedűszólamot.
Az első tétel négyeshangzat vezérmotívuma az ihlető múzsát jelképezi, egy másik dallam szerelmi témaként Bartók több későbbi művében, így A kékszakállú herceg vára című operában és A fából faragott királyfi című táncjátékban is hallható. Molnár Antal így fogalmazott a darabról: „Az egész olyan, mint az öntudatlanban való fékevesztett tovarohanás, de extázisa nem szilajság, hanem a megláncolt szabadság utáni vágyakozás tehetetlen, de sohasem nyugható küzdése.”
Szabadság, vágy, nyughatatlan és tehetetlen küzdés egyetlen vonósnégyesben
Bartóknak a kapcsolat lezárulta utáni ambivalens érzelmeit tükrözi a Két portré (Egy ideális, egy torz) című zenekari alkotása, a torz kép a Hegedűverseny soha el nem készült harmadik tételének is tekinthető. A reménytelen szerelem árnya lebeg Bartók első kiforrott műve, az I. vonósnégyes fölött is, amelynek elsőként megszületett második tételéről írta Geyernek: „Ez az én halotti énekem.” Bartók 1909-ben, kapcsolatuk érzelmi utóhatása alatt találkozott Ziegler Mártával, aki zongoratanítványa volt, s akit még abban az évben feleségül vett. Kapcsolata Geyerrel nem szakadt meg, amikor a zeneszerző elhagyta Magyarországot, az akkor már Svájcban élő hegedűművész segítette abban, hogy eljusson Amerikába.
Geyer Stefi 1908-ban ismerkedett meg egy fiatal svájci zeneszerzővel, Othmar Schoeckkel, akit Bartókhoz hasonlóan rabul ejtett tehetsége, egyénisége és szépsége. A komponista Stefi iránt érzett szerelme közös svájci turnéjuk alatt bontakozott ki, amelynek során Schoeck a művésznő kamarapartnereként működött közre. Még ugyanebben az évben megszületett az Op. 16-os Hegedűszonáta, Geyer Stefinek szóló ajánlással. A szerelem ezúttal is viszonzatlan maradt. A visszautasítás azonban nem gátolta meg a zeneszerzőt abban, hogy romantikus lendületű – feltehetőleg részben a magánéleti viharoktól ihletett – Op. 21-es, 1911-12-ben keletkezett Hegedűversenyét szintén a neki ajánlja.
A hegedűművésznő ekkor már Bécsben élt, egészen 1919-ig. 1911-ben Erwin Jung bécsi jogásszal házasodott össze, ki 1919-ben az első világháborút követő spanyolnáthajárványban halt meg. Férje halálát követően kötött barátságba került Alban Berggel, illetve Walter Schulthess-szel, a svájci zeneszerző-zongoristával, későbbi férjével is. Vele költözött Zürichbe, és 1920-ban összeházasodtak. Schultess 1921-ben komponálta számára Op. 7-es Concertinóját. 1922 áprilisában Kósa György közreműködésével Budapesten lépett fel, 1924-ben hosszabb amerikai körúton vett részt.
Geyer Stefi jelentős szerepet töltött be a svájci zenei életben: 1923-tól 1953-ig vezette mesteriskoláját a Zürichi Konzervatóriumban, 1941-ben férjével együtt megalapította a Paul Sacher által vezetett Zürichi Collegium Musicumot, amelynek koncertmestere és szólistája volt. Emellett rendszeresen játszott kamarakoncerteken férjével, valamint Schoeckkel. 1929-ben kizárólag Bartók műveiből álló szólóestet adott, s a harmincas években lemezre rögzítette a többi közt Bach, Beethoven, Mozart, Haydn és férje szerzeményeit. Saját formációjában, a nevét viselő kvartettben első hegedűsként zenélt.
Az 1938-tól évenként megrendezett Luzerni Nemzetközi Ünnepi Hetek zenekarának első hegedű szólamában is játszott, amolyan ajándékként, hiszen a zenekart a legkiválóbb karmesterek, Arturo Toscanini, Ernest Ansermet, Rafael Kubelik és Wilhelm Furtwängle dirigálták. Pályafutásának egyik legkiemelkedőbb mozzanata az a tíz év volt 1943 és 1953 között, amikor Wilhelm Backhausszal együtt adott Beethoven-esteket.
Geyer Stefi 1956. december 11-én hunyt el Zürichben. Paul Sacher azt mondta róla: remek hegedűművész, még jobb szólista és egészen kiváló zenész volt. A zürichi zeneművészeti főiskolán 2015-ban indult az életét és munkásságát feltáró hároméves kutatási projekt.
(Via Zeneakadémia, MTI)
