A hangszereknek nincs nemük, bizonyos instrumentumok valahogy mindig lányoknál, mások fiúknál kötnek ki a zeneiskola első osztályaiban.
Bár 2014-es a felmérés, amely szerint az amerikai szimfonikus zenekarokban a hárfások 95%-a nő volt, szemben az ütősökkel, akik 94%-a férfi, a trombitásoknál pedig még magasabb, 97%-os az arány, valószínűleg szignifikáns változást nem találnánk egy hasonló friss statisztikában sem.
Ismerjen meg karmesternőket!
A Windsori Egyetetem kutatói 98 diákot kértek meg arra, jellemezzék a hagyományosan férfias és nőies hagszereken játszókat. A nőies hangszerek muzsikusai jelzői az odafigyelő, meleg, érzékeny, jól alkalmazkodó voltak, de összességében kevésbé dominánsak és kevésbé hivatottak a vezetésre, mint a maszkulin hangszereken játszók. A férfiasnak számító hangszerek zenészeit nagyjából ugyanúgy ítélték meg a diákok, azokat a férfiakat, akik nőies hangszereken játszottak, kevésbé dominánsnak tartották.
Egy zenetörténész szerint mindezt már-már a génjeinkben hordozzuk, kulturális örökségünkben gyökerezik.
A sztereotípiákat már az ókori görög műtárgyakon is láthatjuk: a nőket az aulosz nevű, párosával megszólaltatott fúvós hangszerrel ábrázolták, ezzel szemben a férfiak lantot és lírát kaptak.
1881-ben még azt írta egy kritikus, hogy lehet hegedűs szólista nő, de bármennyire is mennyei ez a kép, teljességgel lehetetlen, hogy előálljon egy ilyen nevetséges helyzet, a 20. század elején pedig kizártnak tűnt, hogy nők játsszanak az elsősorban katonai zenekarokhoz társított rézfúvós hangszereken, mert bizonyos vélemények szerint ezzel egyidőben nem tudnak csinosak is lenni.
(Via WQXR)
