Thomán István 1862. november 4-én született, és 1940. szeptember 22-én hunyt el. Zeneakadémiai tanulmányai mellett jogot is tanult Bécsben és Budapesten, de nem volt kérdés, hogy a zenei pályát választja.
Olyan tanárai voltak, mint Erkel Ferenc, Nikolits Sándor, Volkmann Róbert, majd Liszt Ferenc, akinek kedvenc tanítványa lett. Elkísérte mesterét Weimarba és Rómába, és jelen volt a temetésén. Az egyik legjelentősebb magyar pedagógus lett belőle, diákjai közé tartozott a Zeneakadémián Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Keéri-Szántó Imre, Ferenczy György és Engel Iván. Neki köszönhető A zongorázás technikája. Alapvető gyakorlatok egyenletes és virtuóz játék elsajátítására című alapmű.
1962-ben, Thomán István születésének 100. évfordulóján a Muzsika című lapban így emlékezett rá Ferenczy György:
„A fiatal Thomán zongoraművészi pályája a legszebb előjelekkel indult. Liszt „weimari”, legszűkebb és legelőkelőbb tanítványgárdájához tartozott. A mester különösen szerelte a homonnai magyar fiút, nemcsak szorgalmát, hanem álható értelmét és kitűnő elemzőkészségét is sokra becsülte. Kitűnt még a „weimari” nagyok közül is Thomán, ragyogó „prima visla” játékképességével.
A weimari évek, úgy látszott, Thomán egész életútját meghatározták. Az öreg Liszt két kézzel szórta kedvenc tanítványai között nagyszerű szelleme kincseit. A fiatal Thomán fogékony egyénisége spongyaként szívta fel a liszti „Grandé école” minden rezdülését. Ha Liszt odahaza volt, úgyszólván naponta tartott órái (Thomán közlése). Ezek az órák felejthetetlenek voltak, sokszor megrázóak és felemelőek.
Thomán dolgozott, tanult és éberen figyelt. Lelkét át- meg áthatotta Liszt művészi és emberi nagysága.
A weimari csodaműhelyben, ahol a zongora a világegyetem központját szimbolizálta, a h-moll szonáta költőjének súlyos, a lét, nemlét határát súroló problematikája megrázó élménysorozattal bomlott ki a tanítványok bámuló szeme előtt. A nagyszerű fialal zongorásokat Liszt zsenije hatalmas erőfeszítésekre sarkallta. Megértették mesterük sokrétű, ezerszínű, bonyolult művészetét és Liszt csodálatos életművének hivatott apostolaivá váltak. Thomán kitűnő megfigyelőkészsége és nagyszerű emlékezőtehetsége szinte a magnószalag pontosságával raktározta el a hatalmas élményanyagot. Későbbi nagyszerű pedagógiai munkásságának egyik alapvető energiaforrása lett Liszt nagyvonalú emberségének és határtalan alkotó géniuszának termékenyítő sugárzása.
Thomán korán fölismeri pedagógiai elhivatottságát. A pódiumot eleinte megosztja a tanteremmel, később pedig úgyszólván teljesen a nevelőmunkának szenteli idejét.
Működését kezdetben a Zeneakadémián fejti ki, majd Szendi Árpáddal való konfliktusa következtében megválik az intézettől és megalapítja nagyhírűvé vált mesteriskoláját.
Mik voltak hát a Thomán-iskola nagy erényei? Mi volt világraszóló pedagógiai sikereinek titka?
Mindenekelőtt az a bölcsességgel párosult mély emberszeretet, melyet a liszti zászlóra felesküdött „Davidsbündler” szinte a rádium kifogyhatatlan energiájával sugárzott át növendékeire. Másodszor: mély tisztelete annak a művészi szabadságnak, melynek szellemében tanítványai egyéniségét káros befolyások nélkül hagyta kifejlődni, mindig sajátos képességeik épségben tartása mellett. Végül nagyszerű mesterségbeli felkészültsége, kitűnő stílusismerete, szokatlan haladottsága és univerzális műveltsége. Methodikai felkészültsége is bámulatos volt. sokszor azonban az intuició is segítette és kiegészítette tudásának hatalmas fegyvertárát. Sokan, akik túlzott nagyvonalúsággal vádolták, nem tudták, hogy milyen féltő gonddal és sokszor álmatlan éjszakák árán gyötrődött Thomán egy-egy nehezebb eset megoldási módozatain, míg végül megszületett a diagnózis, melyet aztán nyomon követhetett a terápia. Ha egyszer aztán meglátta a fejlődés legvalószínűbb útját, úgy azt a növendék számára a leganrólékosabban kidolgozta.
Thomán nagy pedagógiai sikereinek egyik titka: soha két tehetségei hasonló módon nem tanított.
Nagy kortársával, Freud Zsigmonddal vallotta: Minden emberi lélek külön »kozmosz«. Ezt a tételt Thomán a zongorás kezére is kiterjesztette. Methodikai szempontból, így sokszor egymásnak látszólag ellentmondó iskolák elvei alapján zongoráztak nála tanítványai, de mindig könnyen érték el képességeik felső határát. Ilyen módon válik érthetővé. hogy például két olyan ellentétes jellegű tehetség, mint Barlók és Dohnányi oly korán és egyéniségük tökéletes épségben tartása melleit fejlődhetlek világhírű művészekké.”