Bujakór – így nevezték egy időben a szifiliszt, amely évszázadokon keresztül az egyik legszégyenteljesebb betegségnek számított. A penicillin felfedezéséig csak a legritkább esetben sikerült gyógyítani.
A Morendo november 26-i előadásán két kórtörténet, Schubert és Hugo Wolf szifilitikus fertőzésből eredő betegségének históriájáról beszél Bősze Ádám a Három Hollóban „zenével, szöveggel, képekkel és idegesítő hangokkal.”
„Termékenység ide vagy oda, sajnálatos módon 20-as évei közepén Schubert is elkapta a szifiliszt, és tünetei az évek során elhatalmasodtak rajta, annál is inkább, mert a korban higannyal kezelték a betegséget, ami nem hogy nem segített, hanem éppen ellenkezőleg…”
Bősze Ádám előző tematikus előadása az idegösszeomlást elszenvedő Schumannról és Mendelssohnról szólt.
„Schumann gyenge idegrendszerét azonban megviselte leendő apósával való hadakozás, és ezt a feszültséget más egyebek mellett alkohollal próbálta oldani…”
Egy nyugalmazott sebész, Jonathan Noble kutatásokat végzett arról, hogy mi vezetett a hetven legismertebb klasszikus zeneszerző halálához. A kutatási eredményekből megállapította, hogy sok komponistát igazságtalanul gyanúsítottak nemi betegségekkel, nem helyénvaló szexuális magatartással vagy alkoholizmussal, így ejtve örök csorbát a becsületükön. Ennek ellenére a legtöbb esetben van okunk gyanúperrel élni, hiszen nagy zeneszerzőink kicsapongó életmódjáról és betegségeiről a leghitelesebb források: sajátkezűleg írt feljegyzéseik is említést tesznek…
A november 26-i előadásra a jegyek elővételben itt válthatók meg.
A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.