Operát tervezett komponálni Shakespeare Macbethjéből, sőt Romulus és Remus antik regéjéből is, ám Beethoven végül mégis „egyoperás” szerző maradt. A Fidelio azonban minden szempontból több mint csak egy opera. November 3-án Hollerung Gábor vezényletével, Gábor Sylvie rendezésében láthatjuk a Müpa színpadán.
„Minden gyermekem közül a Fidelio járt a legtöbb szülési fájdalommal” – ha hihetünk a kortársi beszámolóknak, ezt mondta kevéssel a halála előtt Ludwig van Beethoven, s jóllehet, a géniuszi műjegyzék köztudottan tele van nehezen fogant és hosszú vajúdás eredményeként napvilágot látott kompozíciókkal, a megfogalmazás mégsem tekinthető túlzásnak. A Fidelio keletkezéstörténete ugyanis valóságos regény, méghozzá a mozgalmas és fordulatos fajtából. Három változat három bemutatóval, különböző nyitányok és címváltozatok, váltott librettisták, no és természetesen a színház körüli elmaradhatatlan perpatvarok, cenzurális beavatkozások és szerzői csalódások szegélyezték Beethoven egyetlen operájának útját a közönség, meg a zenetörténet felé vezető úton.
Így hát nem meglepő, hogy az első, majd a második változat Theater an der Wien-beli bemutatója (1805 őszén, illetve 1806 tavaszán) egyaránt kellemetlen emlékeket hagyott maga után az előadók többségének emlékezetében csakúgy, mint Beethoven gorombaságig érzékeny lelkében.
„A sógorom soha nem írt volna ilyen átkozott képtelenséget!”
– háborgott például az operatörténet legelső Pizarrója, bizonyos Sebastian Meyer, akinek posztumusz sógora nem más, mint Mozart volt. (Átkozódásaihoz utóbb többen is csatlakoztak az opera előadás-történetének első évtizedeiben.) Míg maga a komponista eképp panaszkodott 1806-ban a slampos zenekari teljesítmény hallatán: „Elmegy minden kedvem attól, hogy bármit is írjak, amikor így hallom a zenémet.”
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Az 1814-es esztendő azután végre meghozta a – talán már nem is remélt – sikert a Fidelio végső változatának, amely azóta mindmáig megkerülhetetlen, nagyszerű és csodálatosan problematikus darabja az operarepertoárnak. És sokkal több is annál: a szabadságvágy, no meg az emberi társaságba és a szeretetbe vetett hit manifesztuma, amely hétköznapi bérleti előadásokon és világtörténelmi fordulópontokon egyként megindítja az amúgy mégoly cinikus hallgatókat is.
Borítékolhatóan így lesz ez november első szombatján is, amikor Hollerung Gábor zenei irányításával és Gábor Sylvie rendezésében teljes Fidelio-élmény ígérkezik, válogatott és nemzetközi előadói gárdával.
Szabóki Tünde ismeretesen kiváló Leonórája oldalán ilyesformán osztrák Florestant fogunk találni, Eugene Amesmann személyében, a keresett basszista, James Moellenhoff pedig Amerikából érkezik majd Rocco főfoglár szólamába és szerepébe.
A könnyűzene és a jazz utánozhatatlan előadói a CAFe Budapesten
A Florestan szerepében közönség elé lépő tenor, Eugene Amesmann Tirolban született és a bécsi Zeneakadémián folytatta tanulmányait. 2003 és 2007 között a bécsi Volksoper tagja volt. Az opera mellett az operett műfajában is aktív, rendszeresen fellép osztrák operaházakban és Ausztria-szerte hangversenyezik, de vendégszerepelt Németországban, Lengyelországban, Hollandiában, Liechtensteinben, Szlovákiában és az Amerikai Egyesült Államokban (Los Angeles, San Diego) is. Rocco alakítója, az amerikai dbasszus, James Moellenhoff a Missouri Állambeli St. Louis szülötte. Az Austini Operában Sarastro szerepében debütált. Vendégszerepelt az Amerikai Egyesült Államok és Kanada, valamint Németország számos operaházában. Működésének súlypontja a Wagner-repertoár, de énekli Mozarttól Verdin át Muszorgszkijig az operairodalom más jelentős basszusszerepeit is.